„A Fonó számomra a határok nélküli kulturális koncepciók bölcsője. Keresgélünk a közép-európai kultúra rétegeiben, igyekszünk támogatni, felfedezni új alkotókat, megteremteni a kreatív zenéléshez szükséges feltételeket” – mondja Horváth László, a Fonó igazgatója, aki tizenkét éve vezeti a dél-budai intézményt. „Nagyszerű zenészekkel szövetkeztünk, az energiák összeadódnak, s ebből születnek a jobbnál jobb produkciók. A lényeg a közös gondolkodás, az értékteremtés. Sikerült felépíteni, megszilárdítani a budapesti táncházas kultúrát, megteremteni a lemezkiadás feltételeit, bevonni a fiatal generációt a munkába” – összegzi a huszonöt év eredményeit Horváth. A Fonó tulajdonosa, a szakmában Lujó néven ismert Lukács József hozzáteszi: „az elnevezés arra is utal, hogy legyen egy hely, ahol össze lehet jönni, s ahol mindenkinek lehetősége nyílik megismerni, kiválasztani azt a zenét, táncot, amit sajátjának tekint, ami számára kapaszkodót nyújt.” A két vezető gondolataihoz csatlakozik Lukács Miklós cimbalomművész, aki szerint „a Fonó azt testesíti meg, amit magam is vallok: a népzene, a jazz és a kortárszene egységét.”
Az Utolsó óra program népzenei gyűjtései, a legendás Szászcsávási Zenekar albumai, Csík János életműve, Dresch Mihály, Lajkó Félix és Boban Markovic produkciói – fontos mérföldkövek az intézmény történetében. Horváth László úgy látja, a világzene műfajában régóta „piacvezetők”, ami olyan nagyszerű zenekaroknak is köszönhető, mint a szabolcsi cigány folklórt megújító Parno Graszt, az Unger-testvérek által alapított Cimbaliband vagy a sokszínű délszláv repertoárt képviselő Babra. „Nem a retróban, hanem végre a kortárs kultúrában kellene élnünk. Népzenét játszani sem úgy kell már, mint negyven éve, hanem mindig a korhoz, esetünkben a városi közeghez alakítva. A műfaj akkor tud tovább élni, ha az alkotók jó érzékkel nyúlnak hozzá – így lesz benne frissesség, új üzenet” – véli az igazgató.
Gyakran küzdöttek finanszírozási gondokkal, de sosem mondtak le fesztiváljaikról, kiadványaikról: elindulnak lépésről lépésre, s végül megvalósítják. Így állnak most a ház felújításával is, amire egyelőre nincs állami pénz, csak ígéret. Mégis elkészültek az öltözők, klimatizálták a termeket és kiütötték a „pajta” falát, ami így egybenyithatóvá vált a kerttel. A járvány miatt több mint négy hónapig zárva volt a ház, de remélik, hogy ősszel pótolhatják az elmaradt programokat. Fontosnak tartják az öt éve alapított Fonó-hálózatot, ami sikerrel működik Szegeden, Kolozsvárott, a vajdasági Kishegyesen vagy éppen Krakkóban. Horváth László a tervek között említi a Fonó Rádió elindítását, illetve a Womex mellett egy új, közép-európai fókuszú világzenei fórum létrehozását. Azt szeretnék, hogy a városi népzene és a world music része legyen a hamarosan megszülető magyar könnyűzenei stratégiának, mert „így könnyebb lenne áttörni a falakat”.
Infó:
Fonó25 – Folkfőváros
Szeptember 16–19., Fonó Budai Zeneház (1116 Budapest, Sztregova utca 3.)
