Ismerte Mundruczó Kornél korábbi filmjeit?
A Fehér isten az egyik kedvencem. Miután láttam, felírtam a rendező nevét arra a listámra, akikkel mindenképpen dolgozni szeretnék. A Pieces of a Womant tulajdonképpen a Fehér isten miatt vállaltam el első körben. Időközben megnéztem a Szelíd teremtés – A Frankenstein tervet és a Jupiter holdját is. Kornél minden filmjében feltalálja magát, elképesztően okos rendező. A Pieces of a Woman pedig lehengerlően intenzív film, mind fizikai, mind lelki szempontból.
Kimerítő is volt a számomra. De az energiáim és az állóképességem a forgatókönyv és a történet iránti hitből táplálkozott.
Amikor elolvastam, éreztem, tudtam, hogy mindenképpen bele kell vágnom, mert ezt a drámát és fájdalmat, hogy egy anya megszüli, majd szinte azonnal elveszíti a gyermekét, még senki sem fejtette ki a mozivászon ilyen őszinteséggel és mélységgel. Színészként pedig, minél mélyebbre kell mennem, annál nagyobb katarzissal jár a játék. Az út, melynek során olyan érzéseket tárok fel, melyeket a saját életemben még soha nem tapasztalhattam meg. Ebben nagyon sokat segített Kelly Daniel, egy anya, aki a szülés után vesztette el lányát, Luciánát. A vele eltöltött idő alatt tudtam meg, hogy semmilyen gyász nem fogható fel ehhez a veszteséghez képes. Nagyon bonyolult lelki folyamat volt, hogy színészként meg tudjam közelíteni az a fájdalmat, amit Kelly érezhetett.
Hogyan talál rá Kelly-re? Ki ő, egy barát esetleg?
Egy barátnak a barátja. Amikor elvállaltam a szerepet nyilván beszéltem róla a családtagjaimmal és a legbizalmasabb barátaimmal. El kellett csodálkoznom azon, hogy valamilyen szinten mindenki tudott kapcsolódni a veszteség és a gyász témaköréhez. A halál minden embert körülvesz. Csak épp senki sem szeret róla beszélni, talán mert nem tudunk. Ha ez a film segít egy kicsit is abban, hogy beszéljünk a gyászról, amikor szükség van rá, már érdemes volt belevágnom. Emlékszem, amikor Kelly-vel elkezdtünk beszélgetni, sokáig nem tudta érzelmileg feldolgozni, hogy valaki arról a gyerekéről kérdezi, aki fizikálisan nincs jelen. Ekkor jöttem rá, hogy Kelly anya maradt, konkrét emocionális és lelki viszonya van a halott gyermekkel és nekem is ezt az állapotot kell elérnem színészileg. Társadalmi szinten nem kezeljük jól a gyászt. Nincsenek meg a rituálék hozzá. Pontosabban: ma már nincsenek meg.
Az alakításom és természetesen a film egyfajta óda a láthatatlan szeretteinkhez.
Édesapja orvos. Ő mennyiben tudott segíteni?
Abban, hogy összehozott azzal a szülésszel, aki hozzájárult ahhoz, hogy végignézzem egy londoni nő szülését – erre mindenképpen szükség volt, mert én még nem szültem soha. Ennél többel nem akartam édesapámat terhelni.
Miért?
Fontos hangsúlyozni: a Pieces of a Woman nem egy szokványos dráma egy gyermek elvesztéséről, vagy orvosi film, hanem egy gyászoló nő, egy anya karaktertanulmánya, ezt pedig nem a családoddal oldod meg. Különösen, hogy az általam játszott Martha megformálása tehát nem lehetett afféle általános, vagy tanult technikán alapuló alakítás. Nagy inspiráció volt számomra Juliette Binoche a Három szín: kék című Krzysztof Kieślowski klasszikusban. A felkészülésem idején így nem egy klasszikus figurát, hanem egy önálló személyiséget kellett megalkotnom. Ehhez hozzákapcsolódott Martha viszonya az anyjával, a matriarchális családi környezet, illetve a dominancia alatti élet. Martha anyja a férfi ebben a környezetben, mindenről ő dönt.
A Pieces of a Womanben több utalás van arra, hogy Martha karaktere magyar származású.
Ez a kelet európai DNS a filmben, bevándorló famíliáról van szó, akik a holokauszt után vándoroltak ki. A múlt azonban nem tűnt el nyomok nélkül: Wéber Kata a saját családjának a traumáját írta meg. Miközben az anya harcolni, de egyben beilleszkedni akar, ez meghatározza Martha jellemét is. De ez nem tudatos epigenetika, mint ahogy az sem, hogy Martha élete folyamatos lázadás az anyja hatásai ellen.
A film főcím előtti része tartalmaz egy huszonöt perces, vágás nélküli szülési jelenetet.
A szülési jelenetnél Martha személyisége segített. Egy perfekcionista nő, aki mindig, mindenben a legjobb volt, de olyan helyzetbe kerül, amit nem tud kontrollálni. Ez halálra rémíti, így előjön az állati oldala, az ösztönök.
Azért a Koronában alakított Margaret hercegnő sem egy kiszámítható klisészemélyiség.
Nem, jól látja, szeretek zsigeri alakok bőrébe bújni. Margaret és Martha nagyon más személyiség, de ami közös bennük a nyers elevenség. Előbbi esetében azonban közel sem kellett annyi fájdalmat mutatnom, mint amit Kornél kért tőlem.
A fájdalommal kapcsolatosan honnan datálódnak a személyes élményei? Arról már beszélt korábban, hogy gyerekkoréban az iskolában sokan zaklatták.
Gyerekként sok mindent sokként és megrázkódtatásként élünk meg. Mai fejjel visszatekintve, hiperérzékeny gyerek voltak, túlcsorduló érzelmekkel. Ezeket az energiákat sikerült empátiává átalakítanom. Így egyrészt megértőbb vagyok a világgal szemben, másrészt az empátia maga a színművészet alapja. Mert az biztos: nem az én dolgom, hogy megítéljem, elítéljem, vagy ne adj Isten „kiszínezzem” a világot. Margaret és Matha esetében is kaptam visszakezeseket, hogy nem mindig kedvelték őket a nézők, de ez így is van rendben.
Amikor megnézte először a Pieces of a Womant, mit volt az első reakciója?
Meglepődtem. A forgatás során soha nem néztem rá a felvételekre, fogalmam sem volt arról, hogyan fog kinézni. Benjamin Loeb kamerája rengeteg szabadságot adott nekünk, színészeknek. Amin pedig csodálkoztam, hogy nézőként drukkoltam Marthának, hogy hozza rendbe a házasságát. Pedig tudtam, hogy ez reménytelen ügy. Az ilyen mértékű traumákat a párkapcsolatok nem bírják ki: az ember vagy érez semmit, mert elnyom mindent vagy túlcsordul az emócióktól. A gyász egyéni folyamat.
Sokat gondolkodott, hogy eljön Velencébe? A sztárok nem szívesen utaznak manapság a Covid-19 járvány miatt.
Számomra ez nem volt kérdés. Már azzal, hogy elvállalok olyan filmeket, melyekre az ügynökeim azt mondják, hogy „kiesnek a komfortzónámból” önmagában egyfajta elkötelezettség. A színészeknek is fontos, hogy életben tartsák a független filmművészetet, és ennek a megjelenési formái maguk a fesztiválok. A Pieces os a Woman és a másik versenyművem a The World to Come sorsa nagyon más lenne, ha nem lennék itt, hogy támogassam őket. A koronavírus anyagilag nagy károkat okozott, mind a film, mind a színházművészetnek. De a korlátozások alatt sokak számára kiderült, hogy a kultúra fogyasztás életünk egyik legfontosabb tevékenysége. Bízok a jövőben.
A Mission Impossible franchise most készülő két részében is benne lesz.
Teljes őrület. Tudja, én színpadi színésznő vagyok, annak tanultam. Csehov, Tenesse Willams, Shakespeare és Ibsen karakterein szocializálódtam. Aztán jött a Korona sorozat, mely kosztümös, így kellőképpen teátrális viszonyok között éreztem magam. Mundruczó Kornél is kamara viszonyok között rendez, egészen intim módon – Martha karakterében rengeteg Ibsent érzek. A Mission Impossible meg, igen, faltól-falig akciófilm. Az MI: Utóhatás forgatása során kiderült, hogy semmit sem tudok az efféle filmkészítésről. Ez az egész szituáció egyébként ijesztő! De, mint mondtam, imádom a kihívásokat. Még az efféléket is.
A maximalista Tom Cruise-tól nem félt?
Dehogynem! De sokat tanultam tőle fegyelem és állóképesség terén. A fizikalitás, ami egy efféle filmhez kell, teljesen más „izmokat” igényel, mint mondjuk Kornél alkotása esetében. Annyit mondanék: edzeni Tom Cruise-al életformáló élmény. Az elvárásai nagyon magasak, ami nem baj, mert folyamatosan a kihívásokat keresem.
