Kurier
Orbán Viktor hazafias húrokat pengetve a vírusra hivatkozva a Balatonról prédikál, de ő maga Horvátországban hajókázik. A Jutarnji List leplezte le, hogy Hvar környékén nyaralt, egy vitorlás fedélzetén, barátokkal együtt. Időnként kikötöttek egy közeli szigeten és vendéglőben ebédeltek. Biztonsági emberek és minden protokoll nélkül. A politikus az utóbbi 10 évben visszatérő vendég az Adrián, általában vitorláshajót bérel. Arról nevezetes, hogy olyan kis helyeket választ célpontként, ahol nincsenek sokan, és amelyeket feltűnés nélkül meg lehet közelíteni a tengerről.
Die Presse
A belorusz ellenzéki elnökjelölt egyik közvetlen munkatársa szerint egy diktátort nem lehet egyetlen nap alatt eltakarítani az útból, hosszú harcra és sok munkára kell berendezkedni Lukasenko ellen, de csak idő kérdése, hogy mikor tűnik el a színről. Kolesznyikova, aki otthon maradt és nem követte Tyihanovszkaját a kényszerű litvániai emigrációba, ugyanakkor kiemelte az interjúban, hogy az államfő teljesen megzavarodott. Nem hajlandó elfogadni, hogy mi történik az országban, saját valóságot alakított ki, ám a fehéroroszok nem hagyják, hogy megfélemlítse őket.
Az ellenzék pedig folytatja a küzdelmet, bár a hatóságok megpróbálják szétzúzni, megverni és börtönbe zárni a tiltakozókat. Mégsem adják fel. Ebben a helyzetben igen hasznos, hogy a megmozdulások decentralizáltak. Egyszerre több helyen zajlanak, városokban, falvakban, vállalatoknál. Szóval nem olyan egyszerű szétverni azokat, ráadásul új formákat ölthetnek.
A tanácsadó arról is beszélt, hogy senki sem avatkozhat be az ország belügyeibe. Még Moszkva sem, de abban segíthet - az EU-val együtt -, hogy a diktátor hajlandó legyen párbeszédre a vele szemben álló erőkkel. Természetesen – tette hozzá Kolesznyikova – pontosan tudják, hogy az oroszok nélkül nem lehetségesek a tárgyalások.
Der Standard
Európának fel van adva a lecke Oroszország ügyében, mert nem sok haszonnal jár, ha a Navalnij-ügy miatt kemény szankciókat hoz, ám nem tehet mást – írja kommentár. Immár ugyanis nem kétséges, hogy el akarták tenni láb alól a politikust, mivel a német orvosok megbízhatóak, orosz kollégáik viszont nem azok. És szinte magától adódik a következtetés, hogy a merénylet a Kreml megbízásából, de legalábbis engedélyével történt. Hiszen Putyin alatt rendszert alkotnak a kritikusok elleni alattomos támadások. Az elnök sorozatosan gyilkosságokra bujtogat, vér tapad a kezéhez.
Ezzel együtt Oroszországban messze nem olyan fokú az elnyomás, mint az egykori Szovjetunióban vagy jelenleg Kínában. Putyin egyszerre ellenség és partner az EU számára. Arra azonban semmi hajlandóságot nem árul el, hogy feladja hatalmát. Az unió szemszögéből nagy a dilemma, mert az ellenzék vezetője a demokrácia végső reménysugarát jelenti az oroszoknál. Ha őt is kikapcsolják, akkor az utolsó máz is lepattogzik a homlokzatról és egyértelműen kirajzolódik: itt egy diktatúráról van szó.
És hiába szólít fel Berlin, illetve Párizs a történtek kiderítésére. A politikai felelősség úgyis homályban marad. De azért van értelmük az olyan jelképes lépéseknek, mint a beutazási tilalom. Az orosz elit ugyanis nemzetközi elismerésre áhítozik és szereti élvezni a nyugati élet napos oldalát. Ennélfogva fenn kell tartani a párbeszédet Moszkvával, de csak akkor, ha közben nem merül feledésbe, milyen gonosz rezsimről van szó.
Die Zeit
A központilag vezérelt orosz sajtó tagad, ködösít, megtéveszt – minden elkövet, hogy kétségbe vonja a tényeket a Navalnij-ügyben. Szinte már mindent felhozott lehetséges okként: ételmérgezést, anyagcserezavart, de még azt is, hogy az ellenzéki politikus másnaposságtól szenvedett. Csak az nem szerepelt a lehetséges magyarázatok között, ami igazán kézenfekvő, ti. hogy megmérgezték. Az orosz dezinformáció tipikusnak nevezhető, már nem egyszer bevetették. Légyege, hogy a maximális kétséget keltsék a hivatalos vizsgálat kapcsán, úgy hogy a végén az igazság már csupán az egyik lehetséges változat. Egy szakértő szerint itt a „lárma cenzúrájáról” van szó. Trollok és alternatív tények torzítják a nyilvánosságot.
Ugyanez volt a módszer, amikor 6 éve Kelet-Ukrajna fölött egy orosz gyártmányú rakétával lelőtték a malájziai utasszállító gépet. Moszkva már ott tart, hogy kétségbe vonja a Navalnijt kezelő német orvosok elfogulatlanságát. Persze hogy azok miért hamisítanák meg a diagnózist, az nem érthető, szemben egy autokrácia egészségügyi hatóságaival, akik nem túlzottan bizalomgerjesztő dolgokat műveltek, amikor az ellenzék vezetőt ápolták. A helyzetre jellemző, hogy Merkel és Macron követelte a mérgezés körülményeinek kiderítését, de ezt az orosz tájékoztatási szervek úgy fordították le, hogy vizsgálatot akarnak annak megállapítására, miért romlott Navalnij egészségi állapota. Tehát a mérgezés szó elő nem fordult az orosz szövegben.
Annyi haszna mégis csak volt az egész ügynek, hogy az orosz állami média ez esetben nem tudta agyonhallgatni a történteket, kénytelen volt Navalnijról beszélni. Igaz, csak videobloggerként és a korrupció leküzdését szolgáló alap vezetőjeként emlegette. De a fő mondandó az volt, hogy az orosz orvosok nem találtak mérget a szervezetében.
Project Syndicate
Hruscsov szovjet pártfőtitkár unokája úgy látja, hogy Putyinnak ki kellene nyilvánítania: a belorusz társadalommal ért egyet és nem volna szabad még óvatos formában sem Lukasenkót támogatnia. A tömeges tiltakozások ugyanis napról napra csak ártanak az oroszok hosszú távú érdekeknek és erősítik a bizalmatlanságot, illetve az ellenségességet a Kremllel szemben. Nina Hruscsova, aki az egyik new yorki egyetemen tanít, pontosan tudja, Fehér-Oroszország jövője Moszkván múlik.
Ami a belarusz belső helyzetet illeti, úgy értékeli, hogy véget ért a hallgatólagos megállapodás, miután a rezsim nem képes szavatolni a viszonylagos jólétet. Így az emberek jelentős része szabad választásokat akar, és igényli az alapvető jogokat, illetve szabadságot. Ám tévedés, ha bárki azt hiszi, hogy itt egy újabb színes forradalomról van szó a posztszovjet térségben. Sokan felismerték ugyanis, hogy a további paternalizmus csupán meghosszabbítja a stagnálást.
De ha a diktátornak sikerül is hatalmon maradnia, elvesztette a legitimitását és a tömegek nem felejtik el neki a veréseket, kínzásokat, sőt a gyilkosságokat, amelyekkel a rezsim elnyomta a tiltakozásokat. Putyinnak pedig a hallgatást nem fogják megbocsátani. Ha az orosz elnök a tüntetők oldalára áll, akkor csökken a Nyugat esélye, hogy letérítse az országot a Kreml körüli körpályáról. Ellenkező esetben az államfő csakis magát okolhatja majd.
Die Welt
Lengyelország és Csehország gyorsabban és szigorúbban reagált, mint Európa többi része, amikor beütött a koronaválság, ám most mindkét kormány feltűnő engedékenységet tanúsít, úgy hogy nem is valószínű újabb szigorítás, noha ismét egyre több a megbetegedés. Pedig jól átvészelték a nehézségeket, ám a hangulat már rég megváltozott. Sokan úgy tesznek, mintha már vége volna a megpróbáltatásoknak.
A számok azonban élesen mennek felfelé, márpedig ha ez így marad, akkor ősszel kemény vizsgára számíthat az egészségügyi ellátás. Gazdasági és politikai megfontolásokból mégsem valószínű, hogy visszaállítanák a korábbi intézkedéseket. A lengyeleknél azért enyhítettek már a múlt hónap elején a szigoron, mert a kormánypártnak Duda államfő újraválasztásához szüksége volt az idősebb, vidéki szavazókra, márpedig ők féltek, hogy elkapják a vírust. És bár a párt újabban fegyelmezettségre szólít fel a ragály terjedése miatt, a lakosság nemigen figyel oda.
A cseheknél immár szinte senki sem visel maszkot, amit a fő járványügyi szakértő azzal magyaráz, hogy a betegségek idáig enyhe lefolyásúak voltak. Ám sokan hamis biztonságba ringatják magukat. Nagy kérdés viszont, hogy a csehek és a lengyelek hajlandóak-e elfogadni a megszigorítások visszaállítását, amikor a két kormány egyszer gyakorlatilag már befejezettnek nyilvánította a fertőzést.
Foreign Policy
Egy tekintélyes amerikai elemző arra figyelmeztet, hogy a világnak gyorsan meg kell nyitnia a határokat, még mielőtt a járvány ürügyén eluralkodik az idegengyűlölet, a nacionalizmus és a gazdasági önellátás illúziója. Edward Alden, aki Nyugat-Washingtoni Egyetem vendégprofesszora, egyben a Külkapcsolati Tanács kutatója, úgy véli, hogy nagy veszélyt jelent a Covid-19, de még súlyosabb fenyegetés az erősödő nacionalizmus. Az ugyanis azzal fenyeget, hogy aláássa a nemzetközi együttműködést nem csupán a közegészségügyben, hanem a klímaváltozás és a kereskedelem kapcsán is.
A kormányok a határok lezárására, utazási tilalmakra összpontosítanak, továbbá maguk akarják előállítani a védőfelszereléseket, márpedig ez táplálja azt a felfogást, hogy az idegenek és a külföldön gyártott áruk veszélyesek. Pedig a bajra közös választ kell adni, és nem falakat építeni a külvilág kirekesztésére. Magyarország és Lengyelország ott tart, hogy továbbra sem hajlandó beengedni olyanokat, akik 3. államokból érkeznek.
Kezdetben a korlátozások arra is jók voltak, hogy csitítsák a lakosság aggályait. De egy közelmúltban végzett felmérés azt mutatta ki, hogy a megkérdezettek 57 százaléka változatanul szigorúbb határellenőrzést sürget. Vagyis az általános nézet az, hogy egy ország akkor tudja leginkább megvédeni magát a kórokozótól, ha távol tartja az idegeneket és csökkenti függését a külföldi termékektől. Pedig egymaga egyetlen kormány sem képes megóvni az embereket a fertőzéstől.
A tűzzel játszanak azok a vezetők, akik az ellenkezőjét vallják. Hiszen könnyű felkorbácsolni a félelmeket a másokkal szemben. És ami egykor úgy indult, hogy feltartóztassa a terroristákat, az mára mánia lett, határkerítésekkel, jóllehet azokon olyanok sem juthatnak át, akik a kínzás és üldözés ellen menekülnek. Amerikában ebbe beleértendő, hogy migránsgyerekeket elkülönítettek a szüleiktől és ketrecekbe zárták őket.
A szerző azt javasolja, hogy a járvány szolgáltasson példát, mármint hogy a világ miként képes közösen megoldani egy ilyen globális problémát. És a módszert át lehetne venni az éghajlatváltozás, valamint a menekülthullám kezelésére is. De jelenleg inkább úgy áll, hogy azt mutatja történelmi esettanulmányként: miként választja el egymástól az országokat egy válság.
