Ha hiszik, ha nem, már az Üllői úti stadion megnyitásának évében, 1911-ben megtartották az első FTC–Celtic mérkőzést. A május 21-én rendezett találkozó 1:1-gyel zárult, a „karikalábú Slózi”, azaz Schlosser Imre egyenlített a 11 ezer néző legnagyobb örömére. (Egy nappal azelőtt a skót csapat 2:0-ra nyert az MTK ellen.)
Három évvel később, 1914. május 17-én újabb FTC–Celtic következett az Üllői úton. Az eredmény 2:2 volt, a magyar zöld-fehérek góljait Borbás Gáspár és Payer Imre, a skótokéit a két Jimmy, McMenemy és McColl szerezte. Öt nappal ezután Burnley–Celtic bemutató zajlott a ferencvárosi sporttelepen a Budapest Kupáért. A meccsről, amely – tízezer néző előtt, két büntetővel, Tommy Boyle, illetve McMenemy tizenegyesével – 1:1-gyel zárult, azt jelentette a Pesti Hírlap: „A rendes idő után a bíró felhívta az ellenfeleket, hogy játsszanak döntésig, amihez azonban semmi kedvük nem volt, és szó nélkül levonultak a pályáról.”
A két csapat az év szeptemberében, az angol FA Kupa-győztes otthonában újra megmérkőzött, és a Celtic 2:1-re győzött. Majd 1987-ben, amikor a skót klub száz éves lett, felhívást tett közzé: várja az addig nem ismert történeteket, ereklyéket mindenünnen. Nem éppen a szomszédból, Kanadából jelentkezett egy sporttörténész, aki felidézte az 1914-es, Budapesten kezdődő skót–angol párharcot, amelynek díja Magyarországon maradt, majd elveszett az első világháború idején. A glasgow-i klub megkereste az FTC-t, mire a ferencvárosi egyesület két lelkes munkatársa, a 2006-ban elhunyt Nagy Béla krónikás, a Fradi Múzeum névadója és Magyar Zoltán – a klub későbbi ügyvezető igazgatója – kiderítette, a serleg valóban létezett, de nincs meg, ám a klub megbízásából készíttetett egy kupát a Herendi Porcelángyárral. Ezt Hargitai Károly, a nyolcvanas évek 2013-ban elhunyt egyesületi elnöke, valamint Magyar elvitte Glasgow-ba, az első Celtic-meccs centenáriumán rendezett Dunfermline elleni bajnoki mérkőzésre (1-0), amely előtt – 44 482 szurkoló jelenlétében – átadta a trófeát Jack McGinn klubelnöknek. A hangulat olyan volt, mint száz évvel korábban, amikor a debütáló Celtic 5:2-re legyőzte a Rangerst...
– Már valamelyest ismertem a Celticet – mondja most Magyar, aki huszonnégy éve megalapította a Magyar–Skót Társaságot –, mert kilencszáz-nyolcvanban, saját költségen, tanulmányútra utazhattam az Arsenalhoz, az Ipswich Townhoz, a Liverpoolhoz és a glasgow-i klubhoz. Mintha a Holdra mentem volna! Olyan nagyságokat ismerhettem meg, mint Bob Paisley, Bill Shankly, Billy McNeill vagy Alex Ferguson, aki egy Liverpool–Aberdeen BEK-mérkőzésre érkezett a skót együttes edzőjeként. Őt azóta már – túlzás nélkül – a barátomnak mondhatom. A meccset a Liverpool 4-0-ra nyerte; nem csoda, hiszen hetvenhét és nyolcvannégy között négyszer hódította el a Bajnokcsapatok Európa Kupáját az Anfield Road csapata. Nyolc évvel a holdutazásom után nagy örömmel tértem vissza Glasgow-ba, és bár a Celtic Park egy részét az átépítés miatt lezárták, óriási élmény volt a látogatható lelátókat megtöltő közönség előtt átnyújtani a magyar és a brit zöld-fehéreket összekötő díszkelyhet.
Magyarnak, aki kis részvényese egy másik glasgow-i klubnak, a Partick Thistle-nek, a Djurgaarden kiejtése után nyomban eszébe jutott, hogy e héten újabb Celtic–FTC mérkőzés lesz. Zárt kapuk mögött. Egészen más körülmények között, amikor a nevében is magyar sportember legutóbb Glasgow-ban, az 1-1-gyel zárult Celtic–Manchester United találkozón járt, amelyen 58 903 néző volt 2008-ban. Közbe kell vetni: ez szinte semmi a Hampden Park örök Európa-rekordjához, az 1937-es skót kupadöntőn, a Celtic–Aberdeen találkozón (2:1) feljegyzett 147 365 szurkolóhoz képest.
– Ha nincs a járvány, biztosan elutaztam volna a BL-selejtezőre – sóhajt Magyar. – Már csak azért is, mert az a herendi porcelán harminckét éve ott van az ötvenegyszeres bajnok, harminckilencszeres skót kupagyőztes, kilencszáz-hatvanhétben BEK-diadalt arató, majd hetvenben BEK-döntős Celtic büszkén kiállított trófeái között. Ha azt most nem láthatom is, legalább a ferencvárosi továbbjutást itthonról megnézném...
