És akkor Bálint döntött. Harmadik éve volt Brüsszelben, diplomataként. Egyedül, mert Frida sikeres ügyvéd lett, nem akarta megtörni a pályáját, otthon maradt. Bálint minden pénteken hazarepült, hétfőn reggel vissza, az ilyesmi manapság nem gond. Korábban mindig együtt voltak, Afrikában is, de Frida utána úgy döntött, éppen eleget volt diplomatafeleség.
Most csak a hétvégék maradtak, többnyire a szokásos szavak és együttlétek, de hát minden házasság ilyen húsz év után, rutin, ami néha segít, néha gyilkol, de együtt kell élni vele is, a láthatatlan házastárssal. Bálint azonban most beleszeretett Miyakóba, egy japán újságírónőbe. Ártatlan kis beszélgetéssel kezdődött egy fogadáson, egy összenevetés, kis cinkosság, kávé, séta az Ixelles sugárúton, vacsora egy kínaiban, egy este Miyakó lakásán, azután Bálintnál, aludj velem, mondta a következő alkalommal Miyakó. Brüsszel, a Nagy Olvasztótégely. A következő hétvége már nem is volt az igazi Fridával, Bálint érezte, hogy türelmetlen, inkább megpróbált gondterheltnek látszani, vannak gondjaink a munkával. Napközben pedig gyakran hívta Miyakót, és már alig várta a vasárnap estét.
Ötven éves, a japán lány harminc, de az ilyesmi nem számít, és ő már tudta, hogy új életet kezd. Miyakó nem sürgette, ő sürgette saját magát. Nagy szerelem volt annak idején Fridával, a nagy szerelemből lett jó házasság, ami nem más, mondta magának egy reggel, a fürdőszobában a tükör előtt, a hagyományos vallomásos helyzetben, amikor egy férfi őszinte szokott lenni magával: nem más, mint az érzelmek leértékelése. Jó házasság, de már hiányzik az izgalom. Szóval döntött. Megmondja Fridának. Marad Brüsszelben még egy évig, azután meglátják. Csütörtökön repült haza, hogy megtörje a szokásos pénteki rutint, és még aznap este megmondja Fridának, hogy vége. Így lesz a legjobb. Meg kell ragadni a pillanatot. És már nem is alszik otthon, foglalt szobát egy közeli panzióban.
Frida nem volt egyedül. Egy férfi ült a nappaliban, a fotelben, ingujjban, kényelmesen, mint aki otthon van.
– Ervin. Ő lesz az új férjem – mondta Frida olyan természetes hangon, mintha csak az időjárásról beszélgetnének. Sőt, még olyanabbon. Mert az időjárásról is lehet szenvedélyesen beszélgetni.
Bálint nem így képzelte. És most nem is tetszett neki ez a helyzet.
– És mi lesz velem? – kérdezte. Csalódott volt. Egész héten azt tervezte, hogy ő szakít Fridával. És akkor most ez.
– Majd Miyakó elintézi neked, hogy mi legyen – felelte Frida. Mindig ilyen volt. Mindig tudta, hogy mikor mit kell mondani.
– Miyakó? – Bálint tudta magáról, hogy ostobán viselkedik. Úgy mondta ki az imádott japán lány nevét, mintha nyávogott volna.
– Igen. Miyakó – folytatta rendíthetetlen nyugalommal Frida. – A szerelmed. Szép neve van. Tudod, mit jelent magyarul?
– Nem.
– Gyönyörű éjszaka. Legalább utánanézhettél volna.