Elgondolkodom, némileg bosszankodom és főleg: várok, igen, várok jelzéseket, valamiféle változást.
Lapos közhely, ha azt mondom, hogy a jelenlegi kormány és az uralkodó párt nem kultúrabarát. Még talán kevésbé, mint a Rákosi nevével jelzett korszak volt. Ők is megpróbálták megölni a tudományos akadémiát, végül sikertelenül, bár számos akadémikust megfosztottak a címétől, köztük a nagyszerű történészt, Kosáry Domokost, aki később, a rendszerváltás után az Akadémia elnöke lett. Ám azt se feledjük, hogy ebben a korszakban alapítottak új kutatóintézeteket is. (Most látom, lustán kihagytam az akadémia szó elől a „tudományost”, pedig igencsak megtévesztő ez az egyszerűsítés napjainkban, amikor nálunk sokadrangú futballistákat nevelő sportiskola is az akadémia nevet viselheti.)
A széles értelemben vett kultúrát lenéző mostani kurzus újabban az egyetemeket vette célba, amikor sorra veszi el autonómiájukat, önállóságukat. A kormányzat egymás után dönti el, hogy állami fenntartás helyett holmi obskúrus képződmények, úgynevezett alapítványok finanszírozzanak és dirigáljanak immár nem is kevés egyetemet. A sort a Közgázzal kezdték, amelynek működését, fenntartását két nagyvállalat, a MOL és a Richter részvényeiből keletkező hozammal finanszíroznák, és természetesen (természetesen?) a vezénylő kuratórium elnöke is a MOL vezetője, Hernádi Zsolt lett. De ő legalább közgazdász, az akkor még Marx Károlyról elnevezett egyetemen végzett. Hanem ami az immár Corvinus nevet viselő intézmény finanszírozást illeti, idézem kedvencem, Poirot Herkules gyakori mondását: tűnődöm. Igen, tűnődöm, idén vajon miből? Mert a MOL jelenleg igencsak súlyos, eddig példátlan mértékű veszteségbe zuhant és akkor ugye, osztalék sincs.
Ám kormányunk folytatja a sort, jelenleg hat plusz egy egyetem áll az állami fenntartás alól ripsz-ropsz alapítványiba átsoroltak listáján. A plusz egy az agrártudományok egyeteme, amely némileg később kerül sorra, mert még folyik az összevonása másokkal.
A folyamatot nagy társadalmi felzúdulás kíséri. Nos, ez a kijelentés igencsak pontatlan, mert voltaképpen csupán egyetlen egyetem átsorolása miatt hallunk és látunk naponta sűrűn tiltakozásokat. Elkeseredetteket, hangosakat. Nem meglepő módon. Elég, ha csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mindenhatónak szánt kuratóriumának névsorát tanulmányozza az ember. Nekem, a kívülállóként együttérzőnek, voltaképpen az elnök még elfogadható, hiszen ő egy kiváló színházi szakember. Aki ugyan tett barátságtalan kijelentéseket, sőt, tetteket is, de bízhatunk az örök igazságban, hogy a szék határozza meg a tudatot. Hanem a tagok! A mindössze ötfős csapatban két olajipari vezetőt találunk, ráadásul egyikük nem is magyarországi! Lehet, hogy kiváló vállalati-gazdasági szakemberek, szeretnek is színházba járni, filmeket nézni, no de nekem is volt gerincműtétem, de azért még nem tudnék operálni. Érthető tehát az egyetem oktatóinak és hallgatóinak aggodalma és tiltakozása.
Csakhogy! Igen, most következik a csakhogy. Mert, mint említettem, összesen most már nyolc egyetem került a listára. Milyen sors vár e lista tagjaira? Lassú sorvadásra, állandó pénzszűkére, rángatásokra, tudatlanok nagyképű beleszólásaira ítéltek lesznek, avagy még az is lehet, hogy nagyon jó helyezést kapott, boldog intézmények? Félő és nagyon is valószínű, hogy a felsorolásom első része fog bekövetkezni. Mindenesetre a vezénylő szervezetek, a kuratóriumok összetétele nagy bizalomra nem ad okot. Szakmai előéletemhez a mostani átsoroltak közül két egyetem áll közel: a miskolci és a győri. Az előbbi kuratóriumának elnöke egykori tanítványuk, a kiváló futballista igazságügyi miniszter, de tag például az MNB Békéltető Bizottságának elnöke is. Vajon mennyire fognak érvényesülni ezen az egyetemen az alapvető - az alapításakor egyetlen - szakágazatnak, a műszakinak a specifikus igényei egy olyan vezető testületben, amelyben az öt tag közül csak kettő mérnök? Még különösebb a meglehetősen fiatal, alapításakor még csak főiskolának született, de immár igencsak sokféle szakágazatot magában foglaló győri Széchenyi István Egyetem helyzete. Rendben, a kuratórium elnöke az Audi Hungaria Zrt. egyik középvezetője, már külön kar is szolgálja a nagyvállalat felsőoktatási és kutatási igényeit. De vajon mennyire alkalmas kurátornak az állandóan utazgató külügyminiszter, továbbá meglehetősen érdekes egy nyugalmazott püspök jelenléte is. Talán még érdekesebb az Állatorvostudományi Egyetem kuratóriumi elnökének szakmája, egyébként akadémikusi rangú tudós ő, de nem állatorvosi területekről, hiszen vegyész. Hozzá még két politikus is erősíti a jeles, nagy hagyományú intézmény kuratóriumát. Különösen ideillő lehet majd az egyik politikus kuratóriumi tag, ő nemcsak jogász, parlamenti képviselő, hanem amellett még az ökölvívó-szövetség elnöke is. Talán a legbiztatóbbnak a Soproni Egyetem kuratóriuma tűnik, amelynek egy igen sikeres pénzügyi szakember, Csányi Sándor, az OTP vezetője az elnöke, a tagok pedig mind hozzáértő szakembereknek látszanak.
A villámgyorsan lezavart átsorolás és a legtöbb esetben igen kérdéses hozzáértéssel bíró kuratóriumok összetétele joggal háboríthatja föl az érintett egyetemek oktatóit és hallgatóit. És most következik a kezdőmondatom megismétlése: elgondolkodom, némileg bosszankodom és főleg: várok, igen, várok jelzést, valamiféle változást.
Mert vajon mi lehet az oka, hogy csak egyetlen egyetem hallgatói és munkatársai lázadnak, tüntetnek, fordulnak a közvéleményhez, utasítják vissza az egész változtatást? Miért hallgat a többi? Félnek? Lehet rá okuk, nagyon is. De hát az SZFE ügyében hangosan és elkeseredetten megszólalók, sőt, kiáltozók is joggal félhetnek. Ennyire egyöntetű lenne a többiek részéről a kormány akaratának be- és elfogadása? Vagy ennyire passzív lenne a szellemi életük?
Én mást gondolok. Azt, hogy a médiát – írottat, rádiót, tévéket –, pontosabban munkatársaikat, a szerkesztőket, újságírókat egyszerűen nem érdekli a többi egyetem. Miközben naponta meglehetősen sűrűn és nagy mennyiségben halhatunk-olvashatunk az SZFE sorsáról, a tiltakozásokról, eddig nem találkoztam azzal, hogy a többi egyetem sorsával foglalkoztak volna. Pedig rendszeresen olvasok nyomtatott és elektronikus lapokat, Facebookot, hallgatok rádiót (no, jó, tévét nem szoktam nézni). Ennyire lényegtelen lenne a műszaki, az agrár, a jogtudományi, a közgazdasági egyetemi képzés? Tűnődöm, mit mondana és főleg, tenne ma a Miskolci Egyetem néhány, általam is ismert és tisztelt nagyja, mint Czibere Tibor, Kozák Imre, Kovács Ferenc, Terplán Zénó? Vagy az Állatorvostudományi Egyetemről az iskolateremtő professzor, Kotlán Sándor? De mi a helyzet a maiakkal? Bizakodnak talán: még sosem volt úgy, hogy valami ne lett volna? Nem szólalnak meg, mert félnek, nem csak maguk, hanem munkatársaik és tanszékük jövője miatt is? Vagy netán akár elégedettek is lehetnek.
Kérdések, amikre a válaszokat a médián keresztül tudhatja meg az érdeklődő polgár. Hiszen vannak jó ismerőseim nem egy egyetemen, a besorozottak között is. De mit ér, ha én megtudom, ők hogyan gondolkodnak? Éppúgy a nyilvánossághoz is el kellene jutniuk a véleményeknek, mint az SZFE esetében. Mert igenis fontos, nagyon fontos, hogy a magyar polgárok megtudják, mit és hogyan gondolnak az érintettek a mostani (és ki tudja, meglehet, hogy majd még kiterjesztettebben folytatandó) egyetem-átalakításokról. Csakhogy ehhez bizony kell a médiumok, az ismereteket terjesztők figyelme, érdeklődése is.
Kell? Kellene.
