Megköpte a markát. Fickósnak érezte magát. Katonaviselt embernek, aki egész életében sportolt, ilyenkor tennie kell valamit. Tett is. Fölcsippentette Magyarországot a négy sarkánál. Erősen megmarkolta és a vállára lendítette. Elvitt ő a hátán többet is. Viszi. Nem éjszaka, nem lopózkodva, nem lapulva. A Magyarok Istenének napja áldón süt rá. A sámánok füstje az égre száll, ahogy a keresztény és keresztyén papok és a lubavicsi rabbi imái is. Áldassék! A bamba burkusok, a tátott szájú taljánok, az ostoba oláhok, a tétova tótok s a válogatott cigánylegények ámultan nézik. Bizony, így kell elvinni egy országot! Az övé, viheti.
Kölcsönös tanulás
A 2010-es években nagyon lényeges, hogyan megyünk a vezérdemokrácia felől a személyközpontú tekintélyuralom felé. Egy tanítási/tanulási folyamatról van szó, ahol a vezető és környezete, illetve a hívek kölcsönösen tanítják egymást, illetve tanulják az új, erkölcstelen és jogtalan szabályokat. Trump és Johnson vezérelvű demokráciákat igyekeznek megteremteni, ellenben Putyin és Hszi, Erdoğan és Lukasenko, Vučić és Orbán személyközpontú tekintélyuralmakat. A személy- és vezérközpontú demokráciák és autokráciák három ponton hasonlíthatók össze.
Populista, tömegbefolyásoló, egyben tömeg-vezérelt politikusokról van szó, ezért létezik egy személyüket szerető, hívő választói tömegük, amelyre bizton támaszkodhatnak. A választók társadalmi háttere jól felismerhető: idősebb, iskolázatlanabb vidéki és/vagy rozsdaövezeti szavazók, akik ellenségei a globalizációnak és a migrációnak. Fél lábbal a nőellenes, homofób, rasszista és antiszemita mocsárban állnak, félve és gyűlölve a nagyvárosi életformát. E választóknak a vezérlő politikus személye és ideológiája világi vallás, valláspótlék, ugyanakkor a vezérlő politikus a tömegei által fölvetett, titkon vagy nyíltan megfogalmazott ellentmondások bemutatására és egyszerű megválaszolására vállalkozik. Ez védelmezői szerep a választókat támadó, veszélyeztető külvilággal szemben és változtatással stabilizáló, stabilitással változtató. A hívő választói tömegek a vezetőhöz hűek, pártjához, államához csak annyiban lojálisak, amennyiben az a vezető pártja és állama. Új szabályok, új erkölcsök jönnek: a vezető minden rajtakapott hazugsága is igazság, mert az ellenség Nagy Hazugságával szembeni Nagy Igazság része. A vezető, a mieink valamennyi lopása, tulajdonszerzése, korrupciója Jogos Kárpótlás az ellenfelek eddigi Jogtalan és Erkölcstelen Világrablásával szemben. A Mi Igazságos és Üldözött Világunk áll szemben az ő igazságtalan és elnyomó világukkal szemben. Velük szemben minden megengedett!
A választók anyagi és szellemi korrumpálásáról van szó. Ez egy tanulási folyamat, praktikák készletének elsajátítása. Magában foglalja az erkölcsi és magatartási normák fokozatos átalakulását, ahogyan elfogadottá válnak az erkölcstelen és jogtalan akciók: a választási csalások, a nyilvános hazugságok, a hitszegő vezetői gyakorlat, a hatalmi visszaélés, a nyilvános meggazdagodás, a magánérdek elsőbbsége a közérdekkel szemben, a mieink jutalmazása és az „övéik” büntetésének jóváhagyása, vagy a szexuális kicsapongás. Létrejön egy alapmegállapodás, egy ellen-tízparancsolat, a személyes hatalom és a követői között: tapsolni kell vagy hallgatni a szeretett vezető hozzá nem értéséről és illegális akcióiról.
Másodszor, a vezérpolitikusnak van pártja, állama, hadserege, titkosszolgálata és nem a pártnak, az államnak, a hadseregnek, a titkosszolgálatnak van vezére. A vezető uralja a szervezeteket és nem a szervezetek a vezetőt. A vezérdemokráciákban állandó a lázongás, az ellenállás a személyes hatalom kiterjesztése ellen. Így Trumpnak sikerült ugyan magához idomítania a republikánusokat, de számolnia kell ellenállásukkal. A szövetségi államban is megjelent az ellenállás, ezért kellett megszabadulnia „felnőtt” minisztereitől, és ellenállnak az igazságszolgáltatás szereplői, az államok kormányzói is. Ahogy a hadsereg vezetői jelezték, hogy a hadsereg bevetése a tüntetők ellen szembeszegülésükkel járhat. De Trump vagy Johnson birtokolják a párt és állami hatalmat, akár a személyes autokraták. Igaz, Erdoğannak évekbe telt, mire korlátlan hatalmat szerzett a pártja, állama, hadserege és titkosszolgálata felett, Putyinnak ez rövidebb idő alatt sikerült, akár Orbánnak. A tekintélyi rendszerekben az ügyész és az adóhivatalnok, a titkosszolga és a rendőr a személyes hatalom kiszolgálója: akire a hatalom fenyegető ujja rámutat, azt üldözni lehet és kell, akit a személyes hatalom véd, annak valamennyi jogi és erkölcsi vétke jogos és erkölcsös cselekedet.
Erős gazdasági és médiahatalom
Harmadszor, valamennyi vezérpolitikus mögött erős gazdasági és médiahatalom áll. Trump és Johnson sohasem győztek volna erős gazdasági és médiaháttér nélkül. (Itt jegyzem meg, hogy a Biden-Harris párosnak az adhat végső lökést, hogy Kamala Harris nemcsak a színes bőrű, fiatal és női szavazókat hozza, hanem a kaliforniai Szilícium-völgy óriásainak, vagyis a jelen és a jövő legerősebb gazdasági erőinek támogatását is.) A tekintélyelvű vezéreknek az ad tartós hatalmi súlyt, hogy személyükben egyszerre a politikai, az erőszakhatalmi és a gazdasági erők egyetlen gravitációs pontjai. Rajtuk kívül, ellenükre nemcsak politikai, de erőszakhatalmi és gazdasági döntések se születhetnek: mindent döntést ők hoznak rólunk, kivétel nélkül nélkülünk. Itt fontos megkülönböztetés – ebben Magyar Bálint elméletének teljesen igaza van -, hogy Magyarországon se nem rablóállam, se nem rablók/oligarchák állama van, hanem a Rabló állama, vagyis egy kézben összpontosul a politikai-, az erőszak-, a gazdasági- és a médiahatalom.
Az autokrata tanulékonyság bizonyítéka, hogy Orbán Viktor megtanulta, hogyan rakjon össze a hazai és nemzetközi gazdasági erőhatalmakból egy személyes meggazdagodásához és tartós támogatásához szükséges keveréket, portfóliót. Miközben eredményesen azon igyekszik, hogy a magyar gazdaság stratégiai pontjait személyes latifundiumává tegye - a pénzügyi rendszertől az energetikai szolgáltatókig, a turizmustól az építőiparig -, maga mellé, mögé sorakoztatta az ország legnagyobb oligarcháit, akik csak vele együtt dönthetnek, s végül támogatóivá tette a német, az orosz és a kínai termelők és szolgáltatók egymással összefüggő óriáskonszernjeit az Auditól és a Mercedestől a Siemensig és a Deutsche Telekomig, a Gazpromtól a Roszatomig, a Huaweitől a Wanhuáig. Amíg ezek a vállalkozások elégedettek, s elégedettek lehetnek, mert bőséges nyereséget biztosítanak nekik a magyar adófizetők pénzéből, addig Orbán Viktor tudja, hogy ellenfeleinek kevés az esélye: e vállalatok sokat veszítenének a bukásával. Ez az ő emberük, így az ő rendszerük.
A válság előttünk van
A válságok összeadódnak. A járvány rút sunyisággal ott rejtőzködik az őszben. A gazdasági válság munkanélküliséggel és feszítő inflációval itt van közvetlen a nyakunkon. De közép- és hosszabb távon szembe kell néznünk azzal, hogy a Magyarországon összerakott ipari és szolgáltatói szerkezet leértékelődött az újabb gazdasági világválságban: nem erre az autóiparra és beszállítói hálózatára, nem erre az energetikára, nem erre az építőiparra, nem az elmúlt évtized beruházásaira van és lesz fizetőképes kereslet. És nem ezzel az oktatási, nem ezzel az egészségügyi rendszerrel leszünk versenyképesek. A személyes autokrácia miközben elrabolta Magyarországot, rosszul működtette és rossz irányba fejlesztette. Túlfűtött, amikor megtakarítania kellett volna, most pedig megszorít, amikor adnia kellene. Elpazarolta az európai és hazai tőkét és a munkaerőt, és ami a legfontosabb, elpazarolta Magyarország hasznos történelmi idejét. Saját lopott óráját használja Magyarországé helyett.
Társadalmi válság következik. Tovább nő az egyenlőtlenség. A nyugdíjasokat csontig rágja az infláció, a fiatalokat megalázó sorba állítja a munkanélküliség. Körülöttünk a társadalmi válságok utcára viszik a tiltakozókat Bulgáriától Fehéroroszországig, Csehországtól Szerbiáig. Orbán Magyarországa mindig a rossz oldalon, az autokraták pártján. Lesz-e jó oldal?
Lesz-e megszabadított Magyarország?
