Ha a dolgok jól mennek, a hivatalban lévő elnök hagyományosan nagy előnyt élvez kihívójával szemben, aki ráadásul csak ígérgethet. Az elmúlt évtizedekben rendre ismét megválasztották még azokat is, akiket első ciklusuk felénél sokan már leírtak: Bill Clintont, ifjabb Busht, és Obama sem tűnt eleinte biztos újrázónak. Hagyománytörőnek éppenséggel Jimmy Carter és a Bush papa számított: ők belebuktak kormányzásukba (a négyszer is megválasztott demokrata Franklin Roosevelt után a republikánusok elérték az alkotmánymódosítást: két ciklusra korlátozni az elnököt, ami addig csak íratlan szabály volt).
Leterítette a vírus
Hasonlóan a legtöbb demokratikus országhoz, Amerika is vészesen polarizálódott, s a két tábor közt mélyül az árok. Trump minden kétbalkezessége, mániákus hazudozása, sőt ex-bizalmasai szavával: idiotizmusa, vagy éppen jogsértései (alkotmányos felelősségre vonása) ellenére e tavaszig bízhatott a tradícióban. Utóvégre a – már Obama alatt elkezdődött – gazdasági konjunktúra kitartott, s akként nemcsak hithű tábora, hanem az elnökkel ugyan elégedetlen, ám a saját helyzetével elégedett jobboldali szavazótömeg is. Valamivel kisebb ugyan a tábora, mint a demokratáké (Hillary Clinton hárommillióval több voksot kapott 2016-ban), de az egyre anakronisztikusabb elektori rendszer a republikánusoknak kedvez: a két óceánpart közti gyéren lakott konzervatív államok szavazói „többet érnek”, az alig félmilliós Wyomingnak három elektora van, a majd negyvenmilliós Kaliforniának csak 55. A márciusi felmérésekben Trump és Biden fej-fej mellett állt, s a választási fogadásokat naponta követő honlapon az elnököt hatvan-negyven arányban tartották esélyesnek.
Trumpot azonban szó szerint leterítette a vírus. Minden elképzelhető hibát elkövetett a járványkezelésben, mert kétségbeesetten futott az orra bukott gazdaság gyors feltápászkodásának délibábja után. A vírust sokáig semmibe vevő elnök azt képzelte, hogy az megmarad az északi – főleg elektorilag demokrata – államok bajának, packázott is azok segélyt kérő kormányzóival, s az első javuló számok láttán karantén-nyitásra sürgette a déli (republikánus) tájakat. A vírust azonban nem lehet manipulálni, tarolt is az elhamarkodottan nyitó államokban, s zuhant az elnök megítélése is. A fogadási honlapon Biden június elején előzte meg Trumpot, hogy most már neki adjanak húsz százalékkal nagyobb esélyt.
Biden követi Napóleont
Ugyanis Trumpnak még a vírusnál is van nagyobb ellenfele: Trump. Ami a járvány előtt bocsánatos bűnnek tűnt sok szavazója szemében: gátlástalan nagyot mondása, összeesküvési teóriák felkarolása, ellenlábasai – elnökhöz méltatlan – ócsárlása, az a bajban már az országvezetésre való alkalmatlansága bizonyítéka lett. Mert komikus ugyan, ha valaki azzal kérkedik, hogy 74 évesen többre képes a fele annyi időseknél, s olyan teszttel büszkélkedik, amelyet korcsoportjában a demencia első jeleinek észlelésére alkalmaznak; s 95 százalékos(!) elfogadottságot tulajdonít magának egy olyan elnök, aki egyszer sem érte el a lakosság felének támogatását (és Dél-Dakotában a négy nagy elnök, Washington, Jefferson, Lincoln és Theodore Roosevelt hegybe faragott arcszobra előtt latolgatja a buzgó republikánus kormányzóval magát ötödiknek). De a válság sújtotta milliók ma nincsenek vicces kedvükben, ráadásul a konzervatívok csak fogcsikorgatva engedik a szociális mentőcsomagokat. Ez megfelelhet a hithű tábor felfogásának, de mint a brutális rendőrtérdelésre kirobbant tömegmozgalom meglepően nagy fehér részvétele és támogatása is bizonyította, eltaszítja Trumptól még a republikánus (főleg női) elővárosi szavazókat is. Félszázada, még másik Amerikában, Nixonnak bejött a faji kártya kijátszása, viszont eddig csak növelte Trump elutasítottságát, amikor ő próbálta.
Nem csoda, ha kihívója nyugodtan ül delaware-i háza alagsorában, s onnan üzenget videókon, jelöltségét is ekként fogadja majd el a hétfőn kezdődő (vírus okán virtuális) demokrata konvención. Biden követi a Napóleonnak tulajdonított elvet: sose avatkozz közbe, amikor ellenfeled tönkre teszi magát. Hagyni kell, hogy – amint hívei harsogták – Trump legyen Trump. S hát az lett, látványosan, semmi propagandával nem leplezhetően. A vele szembefordult republikánus csoport főként az elnök saját szavait felidézve kampányol tévéhirdetésekben az elnök ellen. A négy éve éppen a „billegő” államokban Trumpra szavazók hat százaléka mondta a felmérőknek, hogy többé „semmilyen körülmények közt” nem voksol rá. Miközben Bident jelentős többség tartja jobb járvány- és válságkezelőnek. Ha a demokraták kellően mozgósítanak, s aligha lesz a Hillarytól voksokat elvevő harmadik párti elnökjelölt, mert Biden jól tartja kézben a pártegységet, akkor ez önmagában döntő lehet novemberben. Ráadásul Biden mai mutatói rendre jobbak, mint voltak Clintonéi 2016 nyarán, s ebből a legfontosabbak, hogy támogatottsága eléri és meg is haladja az 50 százalékot, míg az elutasítottsági indexe összehasonlíthatatlanul jobb, mint volt Hillaryé és persze Trumpé. Amúgy a demokrata jelölt országosan 7-8 százalékkal vezet, s ami a fő: hasonló az előnye a legtöbb billegő államban is. Az amerikai elnökválasztás talán egy tucat állam elektoraiért zajlik, hiszen a többi szinte rendíthetetlenül – a tévé képernyőkön tradicionálisan – kék (demokrata) vagy vörös (republikánus). A két nagy párt alig költ reklámra e „leosztott” államokban: az egyiknek nem kell, a másiknak pénzkidobás. Ám most vészjóslóan Trumpnak (és republikánus szenátoroknak) „lilulnak” pirosak.
Durva három hónap jön
De „lefutottnak” mégsem lehet gondolni egy elnökválasztást. Hillary csapata annyira nyerőnek hitte magát, hogy lehurrogták Bill Clintont, s nem kampányoltak a ma már billegő, ám akkor még „holtbiztos” demokrata államokban. S jött Comey FBI-igazgató a Hillary elleni nyomozás felújításának bejelentésével. Drámai, sorsdöntő meglepetés volt. Most viszont az lenne meglepetés, ha a Trumpot gátlástalanul (és hagyománytiprón) kiszolgáló igazságügy-minisztere (Amerikában a főügyész) nem állna elő a Biden és fia elleni felmelegített vádakkal (ha már az ukrán elnököt nem sikerült rávenni). Hiszen azokat a trumpista honlapok javában sürgetik. S Barr kinevezett egy jogászt a Trump melletti orosz beavatkozást vizsgálók – utólagos vizsgálatára. Ugyan maguk az amerikai titkosszolgálatok vonták kétségbe a Trump emberei által talált ukrajnai „tanúk” hitelességét, ám nem a vád bírósági bizonyítása a fő, hanem emlegetése. Mivel a válságon éppenséggel sokat kerestek azok a milliárdosok, akik Trumptól kapták a nagy adókedvezményt, áradnak hozzá az adományok, tehát lesz bőven pénze tévéreklámokra.
Vagyis páratlanul durva három hónapunk lesz. Trump azt a hagyományt is semmibe vette, hogy az elnök-alelnökjelölt párosból a második ember vállalja fel a személyeskedő támadásokat. Nála jobban senki sem képes másokat gyalázni. S mindenkire becsmérlő, kicsinyítő jelzőket akaszt: Biden eddig főként Álmatag Joe volt, de emlékezve a Korrupt Hillaryra, aligha marad is az. S Biden már csak azért sem felel mondjuk a Dumb Donald (Buta Donald) formában, mert egyik komoly előnye, hogy szinte az elnök ellentéte. Higgadt, megnyugtató hatású fickó: Reagannek is bejött, hogy Carter vagdalkozásaira nevetve válaszolta: „már megint kezdi”. S Bident történetesen azzal támadták az előválasztáson balos vetélytársai, hogy túlságosan kész alkukra a jobboldallal: ez Trump és kérlelhetetlenjei ellenében most előnye lett a megnyugvásra áhítozó országban.
De erre addig nem számíthatunk, ameddig Trump a Fehér Házban van. S minél inkább érzi vesztét, annál ádázabban fogja támadni Bident. Az elnök hívei már jó ideje igyekeznek Biden – fiatalkori dadogásából visszamaradt – olykori beszédzavarait demenciaként tálalni. Megpróbálva Bident az alelnökjelölt, Kamala Harris és a demokrata baloldal bábjának beállítani, Trump a hazug demencia-állítással is igyekszik sulykolni, hogy nem is az idős Biden lesz az elnök, hanem egy „balos” (Harris valójában centrista), aki ráadásul színes bőrű is. Tehát egyszerre játszik rá a „szocializmustól” való amerikai idegenkedésre és a fehér félelmekre az ország színesedésétől.
Mert ne tévedjünk: a saját, pszichológus unokahúga minapi könyvében veszedelmes lelkületűként bemutatott Trump nemcsak az ellenfeleit próbálja tönkre tenni, hanem azzal sem törődik, ha az országát. Ahogy négy éve, most is előre kétségbe vonta a választási eredményt, amennyiben vesztene. S a polgárháború óta létező, a járvány idején nyilván fontosabbá vált levélszavazást eleve csalásnak bélyegezte (és hívét tette a posta élére: a levélvoksnál az érkezés és nem a feladás ideje számít…). S amint sejtik, a választás napjának estéjén hirdetne a részből végeredményt, nem törődve a később beérkező voksok millióival, történelmi és bírósági botrányt kreálva. S fegyveres híveire gondolva: ha még csak azt!
