„Ha ezt tényleg megcsinálják, akkor ennek a falunak vége” – summázta az egyik parti vendéglő vezetője a faluban már régóta terjengő hírt, miszerint annyi év után a Club Aligát megszerző, immáron kőkemény
kormányhátszelet maguk mögött tudó beruházók végleg megkaparinthatják a falucska, Balatonvilágos-Balatonaliga utolsó, még látogatható vízpartját. Nem messze tőle egy idős néni igyekszik haza a cekkerével. Mosolygós a szeme, de amikor a parti sétányról kérdezzük, elkomorul.
„Szörnyen el vagyok keseredve – mondja –, nem hittem volna, hogy visszajön a múlt”. Ő 1964 óta tölti minden nyarát az aligai magasparton. „Harminc éven át csak a Tompa Mihály utcáig tudtunk elmenni. Onnan már fegyveres őrökkel őrizte a rendszer a balatonaligai magaspart árnyékában meghúzódó elit pártüdülőt vendégeit a dolgozó néptől”. „Azt hittük, hogy a rendszerváltozással ennek már végleg vége lett. Erre meg az egész újrakezdődik”.
Ennél biztosabbat ő sem tud, csak azt, amit a falu népe susog a „kontyrádión” ahogy a szóbeszédet nevezi. Méghozzá azt, hogy jövőre óriási építkezések kezdődnek, óriásszálló épül a régi pártüdülő helyén, természetvédelmi területen többszintes apartmanok épülhetnek, illetve harminc év után újra lezárják a Balatonpartot a helyiektől, hogy újra csak a kiválasztott kevesek használhassák. Mindenki más, a falucska 1200 lakosa és a nyaranta itt pihenő ezrek pedig a kilométerekkel odébb lévő kis sóstói szabadstrandra mehetnek, ahol már most – a koronavírus dacára – egy tűt sem lehet leejteni.
A helyiek balsejtelmei akkor kezdődtek, amikor 2018-ban a Club Aligát tulajdonló céget, a Pro-Mot Kft. többségét megszerezte az akkor még Mészáros Lőrinc–Tiborcz István tulajdonolta Appeninn. Ezután sorompóval zárták el a parthoz tartozó mólót, kitiltva onnan a helyi pecásokat. Később az Appeninn a lakossági tiltakozás nyomán visszavonulót fújt, azt állítva, hogy a lezárás a mólót bérlő cég saját akciója volt. (A céggel később szerződést bontott az Appeninn.)
A kormányközeli cég azonban érdemben nem nyilatkozott arról a helyi lakosságnak, hogy mi a terve a megszerzett ötvenhektáros területtel. Végül hosszas hallgatás után egyértelművé vált a helyzet: a napokban egy rendelettel „kiemelt nemzetgazdasági jelentőségűnek” nyilvánították a Club Aliga területére
tervezett fejlesztést. A civilek szerint ezzel lehetetlenné vált, hogy az önkormányzatnak bármilyen beleszólása legyen a terület beépítésébe. A szóban forgó rendeletben jelentősen megnövelték a beépíthetőséget, továbbá jócskán megemelték a beépítési magasságot is, így most már nincs jogi akadálya annak, hogy akár hatemeletes szállodák és apartmanházak emelkedjenek ki a területen az évszázados platánfák borostyánnal befutott árnyékából vagy a helyükön. Ráadásul a kormányrendeletben a még állami tulajdonú területeket, az eddig szabadon használt vízpartot és az oda vezető utakat is fejlesztési területnek nyilvánították. A helyiek tehát csak a területet használók jóindulatában bízhatnak, ha le akarnak jutni a falucska egyetlen partjához fürödni.
„Az út a kulcsa mindennek” – mondja Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület alelnöke. Bár három út vezet a Club Aligához, a valóságban a háromból kettővel csak jókora, 8-12 kilométeres kerülővel lehet lejutni a parthoz. Ha pedig a középső utat valamilyen ürüggyel lezárják, úgy azzal gyakorlatilag leszeparálhatják az egész partot a településtől. A hatalmas, 50 hektáros, 2 kilométer hosszú Balaton-parttal rendelkező Club Aligából jelenleg 1 hektárt tesz ki egy kis, önkormányzati tulajdonú terület, rajta egy régi, rozoga szabadidőközponttal és a hozzá tartozó 50 méteres parttal. Eddig a parthoz leengedett helyiek az egykori pártüdülő, az Aliga I. állami tulajdonú és az Aliga II. már magántulajdonban levő partját is használhatták fürdésre, hiszen mindkettő használatáról az önkormányzat még 2013-ban szerződést kötött a fejlesztővel.
Egyelőre még szabadon be lehet jutni a Club Aligához. „Helyiek vagyunk” – mondják a terület előtt
posztoló biztonsági őrnek, aki erre biccent. A Rákosi-érában épült, majd a Kádár-kor kiemelt pártüdülőjét 2007- ben privatizálták egy nem sokkal előtte, 2004-ben született kormányrendelet alapján. Az 50 hektárból ekkor 40 hektár magántulajdonba került (az izraeli hátterű Pro-Mot Kft. vette meg), 10 hektár azonban továbbra is állami tulajdon maradt úgy, hogy a Pro-Mot 50 évre szóló vagyonkezelési jogot szerzett rá. A vagyonkezelési szerződésben akkor előírták, hogy a beruházónak fenn kell tartania a vízpart közcélú funkcióját. Ezt követően alakult volna ki a végleges helyzet: az állami 10 hektáros területből a közutak, a parti sáv és a Balaton-parti közpark az önkormányzat tulajdonába került volna, míg a terület többi részét hasznosíthatja az új tulajdonos.
A beruházó így is a Balaton egyik legértékesebb, legexkluzívabb területét fejleszthette volna, ám ebből nem sok valósult meg. Pontosabban szinte semmi. Hiába fogadta el az önkormányzat 2013-ban az új helyi építési szabályzatot, nem történt meg a közutak és a közcélú területek átadása az önkormányzatnak. A gazdasági válság közben befékezte az izraeli tulajdonosok vállalkozó kedvét, így a területen végül egy kapavágás sem nagyon történt. Az egykori pártüdülők, a helyi védettségű Kádár-villa és a Fidel Castróról elnevezett bungaló csöndben romladozott az Aliga I. erdejében, borostyántól benőve. Ezt követően 2018-ban az izraeliek megváltak a Pro-Mot többségétől.
Rada Enikő, a fürdőegyesület vezetőségi tagja szerint számos alkalommal próbáltak kapcsolatba lépni az új tulajdonos Appeninn-nel (illetve a Pro-Mottal), hiába. Bár az Appeninn közleményeiben azóta is hangsúlyozza, hogy „folyamatos tárgyalásban van az önkormányzattal és a helyiekkel”, ám a helyi lakosok erről nem tudnak, eleddig nem kaptak semmiféle tájékoztatást. (Ezzel kapcsolatosan kerestük Takács Károly független polgármestert, ám ő nem kívánt nyilatkozni a folyamatban lévő üggyel összefüggésben.) Csak a kormánysajtóban jelentek meg a cég elnagyolt közleményei arról, hogy három-vagy négycsillagos, 130–200 fős szálloda épülne oda, méghozzá közpénzből. A beruházásra a Pro-Mot időközben több milliárd forintot is kapott a Kisfaludy-pályázaton.
A pályázatot az Orbán Ráhel befolyása alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökség menedzselte, miközben, talán éppen a nyilvánvaló összeférhetetlenség miatt, Mészáros Lőrinc után Orbán Ráhel férje,
Tiborcz István is megvált az Appeninn-beli részesedéséből. Az Indotek Groupot vezető Jellinek Dániel érdekeltsége lett az Appeninn legnagyobb tulajdonosa, mellette komoly részesedése van a Zinventív Zrt.-nek és az OTP befektetési alapjának. Bár az Appeninn közleményeiben eddig hangsúlyozta, hogy a vízpartot
meghagyná a helyieknek, ám a közelmúlt fejleményei, a kormányrendelet nyomán a helyi civilek erős kétségeiknek adtak hangot.
Bukovszki András szerint ugyanis a kormányrendelet szövegezése arra utal, hogy „odafent” már régóta tisztában vannak azzal, hogy konkrétan hol milyen nagyberuházásra készülnek, csak ezt elhallgatták a helyiek elől. A „civilben” építész Bukovszki szerint ugyanis a kormányrendelet az egyes részterületekre konkrét előírásokat tartalmaz, így például az Aliga II. esetében kifejezetten „megtiltja” a beruházónak, hogy azt közcélúan használja, amivel egyértelműen apartman vagy más közvetlen vízparti ingatlan építése előtt egyengeti a terepet.
Az egykori pártüdülő villaparkja helyén lévő Aliga II. területéről a beruházó már tavasszal elpöttyentette, hogy az ingatlanfejlesztési terület lesz, azaz a vízparti terület kiparcellázásra és eladásra kerül. És a kormányrendelet időzítése is arra utal, mintha a nagyberuházáson ügyködő kormányzat meg akarna szabadulni a jogaiért küzdő helyi lakosságtól. Érdekes módon ugyanis a kormányrendelet szinte egy időben született azzal, amikor a fürdőegyesület petíciójára mintegy hétezer aláírás gyűlt össze, amit átadtak az önkormányzatnak. Ebben arra kérték az önkormányzatot, hogy biztosítsák a jövőben is, hogy a helyiek használhassák a Balaton-partot. A hétezer aláírással megtámogatott petíció zárása után két nappal jelent meg a Magyar Közlönyben az Orbán Viktor szignálta rendelet, amivel a miniszterelnök kivette a helyiek kezéből, hogy rendelkezhessenek a saját vízpartjukról.
