Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök most tapasztalhatta meg először, a tüntetőkkel szemtől szemben állva, hogy elvesztette az emberek támogatását. A fehéroroszországi traktorgyárban tartott beszéde során az ellene tüntető munkások folyamatosan a lemondását követelték, majd beszédét sértetten szakította meg. Látszólag engedményre is hajlandó volt, azt közölte új választást nem rendezhetnek az országban, vagy ahogy fogalmazott, „amíg engem meg nem ölnek, nem lesz másik”, de azt is közölte, hajlandó olyan alkotmánymódosításra, amely hatalommegosztást tesz lehetővé. Mennyire kell komolyan venni ezt a kijelentését? Azt nem mondta, kivel osztaná meg a hatalmat, igen meglepő lenne, ha az elnökválasztáson indult ellenfelére, az ellenzéki jelöltre, Szvetlana Tyihanovszkajára gondolt volna, akit múlt héten Litvániába kényszerítettek.
Azért sem érdemes nagy jelentőséget tulajdonítani a kijelentésnek, mert Lukasenko korábban már többször beszélt alkotmánymódosításról, amiből aztán nem lett semmi. Egy új alaptörvény ugyanis azt is jelentené, hogy le kell mondania hatalma egy részéről abban az országban, ahol magánszektor alig létezik, a gyárak, üzemek állami kézben vannak. Elképzelései szerint a hatalmat egy vagy két évig tartó átmeneti időszak után adná át, ennyi idő azonban éppen elég lenne számára ahhoz, hogy leszámoljon esetleges politikai ellenfeleivel. Nyilvánvaló tehát, hogy látva reménytelen helyzetét, időt akar nyerni. Tény, hogy ekkora nyomás alatt sosem volt a fehérorosz elnök 1994-es hatalomra kerülése óta.
Lukasenko egyébként beszédében elismerte azt, hogy az őrizetbe vett személyeket megverték. Ám bocsánatot nem kért ezért, sőt megjegyezte, lényegében rászolgáltak az emberek a verésre, és csak azokra sújtottak le, akik rendőrökre támadtak.
Hogy mennyire megváltozott egyetlen hét alatt a helyzet Fehéroroszországban, jelzi: Maria Kolesznyikova, az ellenzék egyik vezetője nem sokkal Lukasenko után ugyanazon traktorgyári munkások előtt beszélt. Fogadtatása egészen más volt, óriási üdvrivalgással fogadták majd minden mondatát.
Közben tart az országos sztrájk, tart a munkabeszüntetés az állami televíziónál, valamint a kormány által fémjelzett csatornánál, az ONT-nél. A műsor ugyan nem szünetel, szemben azzal, amit több hírközlő eszköz közreadott, s a programok továbbra is a propagandát sulykolják, de egyes jelei itt is akadnak a változó időknek. Ügyesen becsomagolt üzeneteket továbbítanak. Az állami tévében, az alul futó szöveges horoszkópban például azt írták, „ne féljetek, harcoljatok”.
A jelek szerint a jelenlegi vezetés most arra próbálja helyezni a hangsúlyt, hogy utolsó bástyáit, a propaganda legfontosabb eszközeit megőrizze. Ez azonban nem lesz egyszerű. A Tassz orosz hírügynökség például korrekt módon számolt be a vasárnapi ellenzéki tüntetésről, feltehetően emiatt kereste fel a távirati iroda minszki kirendeltségét Igor Lutszkij információs miniszter.
Lukasenko adminisztrációjából is egyre többen fognak átállni a tüntetők oldalára. A külügyminisztérium két munkatársa is közölte, támogatják a megmozdulásokat, s egyikük megjegyezte, pontosan tudja, mi lesz a sorsa emiatt: el fogják bocsátani.
Lukasenko helyzete menthetetlen, kérdés azonban, meddig tart még vergődése.
