Kevés figurális és sok illetve sokféle szürreális és absztrakt festmény. Reigl Judit festészete nem adja meg könnyen magát, egy-egy képe előtt állva idő kell, amíg az elvont formák mögött megérezhetjük a szabadjára engedett intuíciót. Ha van valami értelme a művészetnek, akkor az, hogy a legváratlanabb fordulatokkal, beleérzésekkel tud hozzátenni valamit az életünkhöz – a festő nem irányt vagy előrágott magyarázatot kínál ehhez, hanem lehetőséget kínál fel, hogy szabadon gondoljunk, érezzünk, asszociáljunk. Ezt kínálta fel képein a most Franciaországban elhunyt Reigl Judit, akit kategorizálhatatlansága miatt neveznek most a nekrológcímek a legdrágább magyar festőnek.
Miért a legdrágább? Mert a műkereskedelmi sikerekkel sokkal könnyebb megmagyarázni a változó korszakokkal változó képeit, mint bizonytalan jelzőkkel kategorizálni őket. Külföldi sikerei nyomán a festményei itthon kétszer egymás után is megdöntötték a legdrágább élő magyar festő aukciós eladási rekordját. (2018-ban a Virág Judit Galéria árverésén az 1954-es Broyage du vide (A semmi szétzúzása) 26 milliós kikiáltás után 65 millió forintért kelt el, két hónappal később a Kieselbach Galéria aukcióján az 1956-ban festett Robbanás 22 millióról emelkedett a 60 milliós leütésig. A magas hazai beárazás a nagy nyugati sikereknek (300- 450 ezer euro) volt köszönhető, de az elmúlt évtizedben alkotásai bekerültek a New York-i Museum of Modern Arts (MoMa), a Guggenheim vagy a Museum of Fine Arts-Houston vagy éppen a párizsi Beaubourg (Pompidou Center) gyűjteményébe. A New York-i Metropolitan korábban három festményt őrzött a művésztől, közülük az egyik – egy 1956-os, szintén a Robbanás sorozat festménye – Jackson Pollock és Mark Rhotko művei mellett szerepelt az állandó kiállításukon - azóta újabb hat képe került a múzeumba. Ő volt egyetlen olyan kortárs magyar képzőművész, akinek a munkái szinte minden nagy nyugati művészeti múzeum gyűjteményében megtalálhatók Párizstól New Yorkig.
De miért? – kérdezi ilyenkor a laikus. Vegyük szemügyre például a sokat emlegetett és a festővásznat szinte szétfeszítő Robbanás sorozat képeit: sokat elmond az évszám is – 1956 - és a forradalmi eseményeken túl nyilván szerepet játszott édesanyja halála is. De ez nem kizárólagos magyarázat a mindent szétvetni akaró vonalakban feszülő energiákra – azok kortalanok. Vagy a színekre vagy a pszichotesztként működő, mégis plasztikus ecsetgesztusokra. Reigl Judit festészetében nagy szerephez jutott a véletlen, egy időben például a műterempadlót védő és kidobásra ítélt vásznait fedezte fel újra: az az évtized érdekelte - az idő vizuális múlása -, amit az évekig rájuk lecsepegő újabb és újabb festékrétegek és egyéb műtermi hulladék alakítottak rajtuk. Korábbi sorozatában a Dominancia központ képein körkörösen örvénylenek a színek, az örvény közepén viszont a semmi (vagy a Semmi) fehérje – de ez is csak egy értelmezési dimenzió, mert ugyanúgy eszünkbe juthat róla a körre felépített jin-jang szimbolika is. A vászon vagy a papír fehér végtelenjében a festői gesztusok saját világot teremtenek: a festőnek ez a kísérletezés, a tudatos és ösztönös határainak állandó kóstolgatása, a felfedezés, nézőjének pedig a saját lelki képei által tovább alakított esztétikai élmény.
Reigl Judit Némedy Judit néven Kapuváron született, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán pedig Szőnyi István tanítványa lett. Így kerülhetett 1946 és 1948 között ösztöndíjasként Rómába, a Magyar Akadémiára, ahol Nemes-Nagy Ágnessel, Weöres Sándorral, Pilinszkyvel és későbbi sorstársával a festő, Hantai Simonnal élik át a háború utáni béke, a szellemi szabadság és a fiatalos boldogság kivételes hónapjait. Versek, szerelmek, naplók, viták, festmények, levelek születnek, aztán 48 tavaszán otthon vége szakad a szabadség véletlen intermezzójának - mindenkinek haza kell utaznia, mert készülődik a vasfüggöny. Hantai Simon már akkor továbbmegy Párizsba, Reigl hazajön, ahol a határon rögtön az útlevelének végleges elvételével köszöntötték. Az 1950 és 1954 között nyolcszor próbált meg nyugatra szökni, de csak a kilencedik alkalommal sikerült neki. (Gyalog és egy méretes létrával indult neki, hogy könnyebb legyen átjutni a vasfüggönyön.) Ausztrián, Svájcon, Németországon, Belgiumon keresztül jutott el Párizsba. 1954-ben első párizsi kiállítását rögtön André Breton rendezte, de aztán szakított a szürrealistákkal, 1963-tól egy környékbeli faluban, Marcoussis-ban élt és a pajtából átalakított műtermében festett tovább, a saját megérzéseit követve.
Reigl Judit első önálló magyarországi kiállítását a Műcsarnok rendezte 2005-ben, öt évvel később a debreceni MODEM mutatta be a műveit (ezen személyesen is részt vett), utoljára tavaly a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum Magyar szürrealizmus című kiállításán láthattuk korai műveit. 1964-ben elnyerte a Guggenheim Nemzetközi Díjat, 1967-68-ban a Carnegie-díjat, 2011-ben Kossuth-díjjal ismerték el, 2016-ban a francia kormány a Művészetek és Irodalom Érdemrend parancsnoki fokozatával tüntette ki, de ő volt az egyik első, aki Franciaországban megkapta a 2017-ben kifejezetten női művészeknek alapított AWARE díjat.
És hogy magyar volt-e? Ugyanúgy elmenekült innen, mint sok más, világhírre vergődött honfitársa, de magyarságát megőrizte, magát magyarnak tartotta.
