„Mi vagyunk azok, / Akik a hosszú éjszakák ölében / Babusgattuk álmainkat / Reggelig tartó áhítatban, / Mint a szentek, / Akik üdvösségükben / Elkárhozódtak” – mondja Lakatos Menyhért 80. születésnapjára írt, Hosszú éjszakák ölében című kötetzáró versében Nagy Gusztáv. Ez a pár sor afféle összegzésként is felfogható, melyben a fent és a lent, a mennyei mámor és az elkárhozódás pokla egyszerre határozza meg azt a fajta személyes, ha tetszik, önvallomásos identitáskeresést, amely a költő zsigeri sajátja. Ki vagyok én, kik vagyunk mi, romák? Nem tudom, tudatos-e, hogy összesen 77 vers került a frissen megjelent versgyűjteménybe – a 77-es szám az énkeresés, a belső magunkra ismerés, fennköltebb szóval, megvilágosodás száma a számmisztikában –, mint ahogyan azt sem, vajon Nagy Gusztáv kifejezett szándéka, avagy valamiféle egyetemes rendezőelv kanyarította íves egységbe a Nyiss ajtót verseit, de akárki vagy akármi volt is, remek munkát végzett.
A kötet kissé eklektikus formai világából, stílus- és műfajkavalkádjából egy olyan ember képe (emberkép) rajzolódik az olvasó elé, aki magán hordozza a közössége minden egyes külső-belső vonását, korosodó kortalanságát. Fájdalmakkal teli örömét, hitét és kétségeit, ízig-vérig kortárs létű hagyománytiszteletét és örök hontalanságát. Nagy Gusztáv úgy tud egyszerre önmaga és a cigánysága lenni, hogy közben nem vagy csak nagyon ritkán billeg az irodalmiság. Rögtön a nyitó vers, a Nyitott mondatban már korábban közölt Nyiss ajtót, ha kopogok kitágítja az egyénből induló perspektívát: „Nyiss ajtót, ha kopogok, / Már nem szorongok / Itt a küszöbödön, / Európa anya!”
A kint is vagyok, bent is vagyok dinamikája hullámzik végig a kötet négy ciklusba szedett versein, hol egymondatos haikus bölcselkedéssel, hol balladai tirádákkal kanyarokba (szép ívesbe vagy alig bevehető hajtűbe) kényszerítve az olvasóban fel-felbuggyanó gondolatokat, „azt képzelem, értem”-ráismeréseket. A Kívül vagy belül ciklus naivul, már-már mondókásan rímelő Négysoros öntudatától („Anyanyelvem, cigány, / tudom, hogy nem silány.”) a cigány ember brutálisan tárgyilagos siralmán („Itt hamva-pora is fél / A hontalannak.”), a haza alvadó vérén és se ide, se oda nem tartozó lelencein át eljutunk egészen a korrupt seggnyalókig és néhány intelligensen tálalt, érzékletes, önmagán túlmutató altesti poénig. „Ezt az országot, ha tehetném, / egy liberóba tekerném, / hogy szaga ne legyen a létnek, / s ganaja az erőltetésnek…”
Száz oldalon, egyenletesen pulzálva lüktet végig a személyes, egyéni sorsból és a roma létből egyszerre fakadó melankólia és szenvedély. A családi kötelékek, az anya iránt érzett elválaszthatatlanság, hol nélkülözhetetlen, hol az elengedés képtelenségéből fakadó szorítása; és a szilaj lovak, játékos csikók, no meg az idő nyargalásának megállíthatatlan szabadsága. A gyerekkor idillje, az elmúlás fájdalma és a mulandóságba ágyazott öröklét feszültsége. „Loholunk, az idő meg én, / A vesztest harangok békítik.” Ahogy az olvasó az emlékek és reflexiók hol édes, hol cseppet negédes, máskor ironikusan távolságtartó hálójában egyensúlyoz az élményszövetek között, mintha egy elvarázsolt kastély furcsa, torzító tükrökkel teli termeiben bolyongana. A tükör, a szembenézés Nagy Gusztáv kötetének gerince. Maga a kép is számtalanszor felbukkan: az egyikben öregedő, idegen énjével, tükörképével méregetik egymást („Érzem, nekem hiányérzetem van, / de a másikon semmi nem látszik, / csak fürkészik az arcom ráncai között, / aztán megakad a szeme a tokámon, / hunyorít, mintha nem látott volna még ilyet…”).
Ha az ember nagyon keres, azért persze egy-egy versben találhat hibákat, de azt senki nem vitathatja el a kötettől, hogy kerek egészre van komponálva. Az olykor megzabolázott, máskor szabadjára engedett gondolatritmus is követi a hullámzó dinamikát. Úgy menetel végig a kötet 77 versén, néhol bugyuta rímekbe zárva, naiv analógiák, máshol a szabadvers minden lehántott kötöttsége és tűpontos kötetlensége mentén, hogy közben egyetlenegyszer sem siklik mellékvágányra. Döccenni döccen olykor, de ez, maradva a vasúti hasonlatnál, velejárója egy lírai vonatozásnak. (XXII. Kerületi Roma Önkormányzat, 2020. 102 o.)
