Az eddig sem volt titok, hogy ez a jelenlegi Alkotmánybíróság a hatalom kontrollja helyett annak feltétlen kiszolgálójává vált. Ezt most újfent bizonyította két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó döntésével, melyben megmagyarázzák, hogy miért mentek szembe saját korábbi önmagukkal.
A szabadalmi bíróságról szóló 2013. évi európai uniós megállapodást Magyarország is aláírta, de – az isztambuli egyezményhez hasonlóan – ezt sem ratifikálta az Országgyűlés. Az Alkotmánybíróság pedig nemrég kimondta azt a verdiktet, amit a kormány elvárt (mondhatnám: megrendelt): a megállapodást nem lehet kihirdetni, mert az az ország szuverenitását sértené.
Az Alkotmánybíróság az igazságügyi miniszter kérdésére általánosan értelmezte az alaptörvényt, és arra jutott, hogy nem lehet törvényben kihirdetni olyan nemzetközi szerződést, amely bizonyos jogviták elbírálását teljesen elvonja a magyar bíróságoktól, és nem szerepel az Európai Uniót létrehozó szerződésben. (Aláírni lehetett?) A verdikt szerint, ha ratifikálnák, akkor onnantól egyes ügyekről kizárólagos jogkörrel dönthetne ez a Szabadalmi Bíróság, és fellebbezni is csak saját rendszerén belül lehetne. Vagyis egy fontos ügycsoportot teljesen kivonnának a magyar bíróságok hatásköréből, és az ott születő ítéleteket az Ab sem vizsgálhatná.
A másik döntésében viszont az Alkotmánybíróság elutasította 53 ellenzéki képviselő panaszát az egykori KGST-pénzintézet, a Budapestre települt Nemzetközi Beruházási Bank kiváltságai miatt. Az alkotmánybírók úgy érvelnek: itt az esetleges munkaügyi, illetve egyéb jogviták „nem általában kerülnek át egy felállítandó nemzetközi bíróság joghatósága alá (ahogyan a szabadalmi perek kerültek volna át az Európai Szabadalmi Bíróság kizárólagos joghatósága alá), hanem – a nemzetközi joggyakorlatban bevett módon – egy nemzetközi szervezet biztosít megfelelő alternatív vitarendezést az alapszabálya által meghatározott fórumok, a tagországokban jelenlévő iparkamarák mellett működő vitarendezést szolgáló testületek előtt”. Tehát, cizelláltan bár, de ez a törvény tényleg kizárja a magyar bíróságok joghatóságát, miközben ez a Nemzetközi Beruházási Bank sem szerepel az uniós szerződésben.
A két döntést összevetve megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság szerint nem alkotható meg az a ratifikációs törvény, amely azt hirdetné ki, hogy az Egységes Szabadalmi Bíróság, mely nemzetek feletti bírói fórum, elvonná a magyar bíróságok joghatóságát, mert ez sérti a magyar állam szuverenitását. Pedig az tényleges bíróság, valódi bírókkal jár el az ügyekben. Ezzel szemben a Nemzetközi Beruházási Bank esetében biztosított, az egyes tagországokban jelenlévő iparkamarák mellett működő vitarendezést szolgáló testületek nem bíróságok. És ott nem bírók döntenének.
Az Alkotmánybíróság két döntéséből az olvasható ki, hogy ha a magyar bíróság helyett nemzetközi bíróság jár el, akkor az sérti az állam szuverenitását, mert elvonja a magyar bíróság joghatóságát. De ugyanez a sérelem nem állapítható meg, ha a magyar bíróságok helyett nem egy nemzetközi bíróság jár el, hanem egy nem bírókból álló, egészen másfajta testület.
Az Ab szerint nincs párhuzam azzal, amikor elismerjük más nemzetközi bírói fórum, például az Emberi Jogok Európai Bírósága vagy Európai Unió Bírósága joghatóságát, mert ott nemzetközi jogi vagy uniós kérdésekről van szó, és az állam is a peres felek egyike. Ez az érvelés azért egészen abszurd, mert az uniós Szabadalmi Bíróság eljárása kapcsán is nemzetközi jogi vagy uniós jogi kérdésekről van szó. A szuverenitás tekintetében pedig nincs értékelhető relevanciája annak, hogy a magyar állam-e az egyik peres fél, vagy sem.