Egy! Kettő, egy! Eggy, eggy, eggy! Mikrofonpróba! - dörmögött Balu a mikrofonba. Az öreg Csepel platójáról a poros tér minden zugában visszhangzott a szekrényhátú, de galamblelkű dobos brummogása. A banda lelkes ovációval nyugtázta, hogy a házilag bütykölt erősítő tette a dolgát.
Kicsit aggódtak a fiúk, mert ez volt az első szabad téri fellépésük. Addig csak a pesti és budai középiskolák szalagavatóin léptek föl, de néha bejött egy-egy kultúrházas buli. Akkor aztán már akár egy százast is kiköhögött a kultúros és persze a büfében is volt némi limitált fogyasztási kvóta. Balu, bizonyos nem részletezendő okokból, harmadikban már elmúlt tizennyolc éves, így ha egy ellenőr esett volna be - soha nem esett -, akkor a söröket az ő nevében itták a fiúk. Persze azért voltak kockázatai a koncerteknek.
Egy alkalommal például Karesz joggal állapíthatta meg, hogy aznap este igencsak pechje volt. Egy kultúrházi buliban gimnazistáknak szerveztek ismerkedési estet. Belépni csak meghívóval lehetett. A helyi rossz fiúk egyik prominense ezt erőteljesen kifogásolta és fogadkozott, hogy aki elsőnek kilép a kapun, azzal elolvastatja közvetlen közelről, ami a jobb öklére van tetoválva. Nem volt nehéz szöveg. Csak annyit varratott rá: „Üss”. Karesz, aki nem tudott erről a beígért olvasási gyakorlatról, a szünetben kiment elszívni egy staubot. Sajnos ő volt akkor az első kilépő. Nem hiszem, hogy lett volna ideje elolvasni bármilyen rövid és egyszerű szöveget. Szerencsére nyolc napon belül gyógyult.
A Vox együttes története a gimi második osztályától indult. Az érettségire már kis számú, de annál lelkesebb rajongótáboruk volt. Sunyó volt a bassz, Karesz a ritmus és a sztár, a szólógitáros a magas, vékony, hosszú hajú Robi. A felszerelés persze kissé szedett-vedett volt: olcsó elektromos gitárok, újrabőrözött, örökölt dobcucc, az ügyes-kezű Sunyó gyártotta erősítő és a szocialista relációból származó hangfalak. A mikrofont Karesz apja csempészte be Nyugatról, mert azt könnyű volt eldugni a vámosok elől. A repertoár nagyjából a Luxiból, meg a Szabad Európából hallás után lejegyzett blues-rockból állt.
A már szinte rutinszerű fővárosi turnézásba hozta el a nagyvilág üzenetét egy próbára Sunyó, a banda billentyűsből bassz-gitárossá avanzsált menedzsere.
- Skacok! Egy Pest melletti tsz-ben lépünk föl! Fejenként két kiló és dőzsi, na meg állítólag rengeteg csaj a faluból! – öntötte a szózuhatagot a többiekre. Azt bölcsen elhallgatta, hogy a színpad egy muzeális Csepel teherautó platója lesz. Legalább emiatt nem izgatják magukat a srácok.
Sunyónak volt jogsija, a papájának meg egy Wartburg kombija. Abba belefért a teljes felszerelés. Mint házi fotósnak, nekem is szóltak. Jóvátételnek is felfoghattam, mert egy klubból miattuk tiltottak ki. Szóltak, fotózzam a bandát a bulin. Megtettem. A vakuvillogásra odajött egy takarítónő, legalábbis én annak néztem, és felelősségre vont, hogy engedély nélkül fotózok. Én elmagyaráztam neki, hogy az ő pozíciójából nekem legföljebb azt tilthatja meg, hogy a földön tapossam el a csikket. Azóta tudom, nem csak üres fecsegés, hogy nem a ruha teszi az embert. Sajna, kiderült, hogy ő bizony kitilthatott a műintézményből, ugyanis ő volt a művház igazgatója.
Szélvészként robogtunk tehát a faluba. Az öreg Csepel miatt némileg elfelhősödött a fiúk homloka, de nem volt idő a feszkóra. Felcuccoltunk a platóra, én mint tiszteletbeli road hurcoltam a hangfalakat. Azután adj neki! A siker fergeteges volt. Tombolt a tsz-ifjúság. Igaz, Sunyó figyelmeztette a bandát, hogy egy enyhén kopaszodó harmincas férfi, a tsz KISZ-titkára arra kérte, hogy amennyire lehet, játszanak lírai számokat is és ne nagyon „vonagoljanak”, mint az Elvisz Prézli, mert nem akar botrányt.
Nem rajta és nem is a srácokon múlt, hogy végül mégis majdnem lett. Sunyó a mai napig állítja, észre sem vette, hogy egy szép bögyös-faros csaj fixírozta egész este. Születőben volt egy "platói szerelem". Ő a platón, a lány a tömegben.
Amikor vége lett a bulinak, egy Balu méretű, de láthatóan nem olyan galamblelkű srác odajött és nagyon idegesnek látszott. Szerinte Sunyó le akarta csapni a kezéről a menyasszonyát. És persze súlyos testi sértéseket ígért. A kialakuló káoszban Sunyó kölcsönkérte az egyik srác mopedjét, és kereket oldott. Belátta, hogy az erőfölény nem nála van és Karesz példája még élénken élt az emlékezetében. Nem jutott messzire, mert megfeledkezett egy apróságról.
Ő a robogójához volt szokva, amin a kormányon volt a fékkar. Amikor egy kanyarban fékezni akart, a szokásos helyen kereste a féket, de persze hiába, mert elfelejtette a nagy izgalomban, hogy a mopeddel a pedálokat hátra nyomva, kontrával kell fékezni, mint a bringákkal. Így azután kiegyenesítette a kanyart és egy elegáns tigrisbukfenccel a tsz kukoricásában landolt. A kukorica felfogta a zuhanási energia nagy részét, Sunyó így néhány horzsolással és ép bőrrel megúszta mindkét kalandot.
Így ért véget egy platói szerelem.
