Végül nagy útra kell kelni és nincs mód elkerülni – ez nemcsak számos középkori moralitásjáték alapvetése. Vallások,filozófiák, irodalmi művek fel is teszik a legnagyobb kérdést: ha végül meghalunk, mivégre vagyunk a világon? És hogyan kellene élni, okosan ülni Fortuna szekerén? A Bibliától Paolo Coelhóig minderre sokféle válasz létezik, ám a középkori Európában nem roskadoztak a polcok önsegítő könyvektől. A XVI. század elején megszületett angol moralitásjáték, az Everyman gazdag főhőse is eljut a mindenség partjához, ahol rádöbben, minden és mindene semmivé foszlik. Vagyon, barátság, rokonság, szépség nem segíthet, cserbenhagyják az olyan sarkalatos erények is, mint az erő és a józanság, az öt érzékről nem is beszélve. Istennek, önmagának mindenkinek számot kell adnia arról, valójában mennyit ér(t) ő maga. Egyszer legalább.
Az osztrák Hugo von Hofmannsthal 1911-es szecessziós átdolgozása, a Jedermann tette világhírűvé az angol Akárkit, Max Reinhardt tömegeket megmozgató rendezése a Salzburgi Ünnepi Játékok referenciapontja lett. A Deutsches Theater már 1912-ben bemutatta a Jedermannt Budapesten, az előadás egyik itthoni hatása a Szegedi Szabadtéri Játékok 1930-as megalapítása. Bár a darabot Kállay Miklós 1924-ben lefordította, amelynek volt előadása Szegeden a Nemzeti Színházban is, a Dóm tér előtt – a tervekkel ellentétben – sosem mutatták be. Az „eredeti” darabot, az Everymant viszont mostanáig sehol sem játszották az országban, bár Weöres Sándor részleteket már lefordított belőle, Tellér Gyula a teljes művet magyarra ültette, és ez 1984-ben meg is jelent egy középkori irodalmi antológiában. Nem mellékszál: valójában az Everyman is adaptáció, mégpedig a XV. század végén megszületett németalföldi Elckerlijc című moralitásjátéké, amelyet Szabó T. Anna fordított le. Ezt a németalföldi Akárkit már be is mutatták Magyarországon, bábelőadás-felolvasószínházi formában. Mégpedig a „liberálisnak” elkönyvelt Átrium Film-Színházban, a „liberálisnak” bélyegzett Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak – Szenteczki Zita, Horváth Márk és Kovács Domonkos – rendezésében, előadásában.
Lesz Szegedi Szabadtéri Játékok, nem lesz, lesz, de csak az Újszegedi Színpadon, azaz mégsem, mert mégiscsak lehet a Dóm téren is – a világjárvány a nyári kulturális naptárt is naptárt kegyetlenül átírta. A szabadtéri játékok első előadásán, az Akárki főpróbáján így is hiába kerestük a nézőtéri tribünt, vagy a látványos díszleteket – az most maga a Dóm volt –, csak a pereces lányt kímélte meg az elővigyázatosság. Van, aki maszkban ülte végig az egyórás előadást, van, aki anélkül, mindenesetre mindenki örömmel hallhatta, hogy Bodolay Géza kegyesen írta át Tellér Gyula fordítását, nem változtatta meg annak szakrális lényegét: a sűrű szövegű, rímbe szedett, nagyobb odafigyelést igénylő mű egy bizonyos tekintettel, füllel ma már ugyanúgy modern, mint a középkori képzőművészet – és hasonlóan naiv és „absztrakt”.
Kasza és poroltó – e két eszköz jelenik meg az előadás első jelenetében Hegedűs D. Géza (Halál és Bölcs) kezében, hogy nem sokkal később Isten (Kosztolányi József) szalajtsa a Halált Akárkihez (Zsótér Sándor), haladék nélkül álljon a színe elé számadásra. Persze nem sietős neki. Nem látjuk igazán bűnösnek, inkább kétségbeesettnek, tépelődőnek. Mindenki magára hagyja, azaz majdnem: Tudás (Farkas Andrea) elvezeti Jótetthez (Gidró Katalin), aki csak akkor tud lábra állni, ha Akárki magára ölti A megbánás köpönyegét (Herczeg T. Tamás). Bodolay Géza és a társulat egyszerű eszközökkel teremt meg emlékezetes előadást – ennek fontos része a világítás, vetítés, zene használata –, a szükségből erényt kovácsolva. Egy-egy színész két szerepben kétféle karaktert játszhat el, így idézve a középkori színjátszást is, de ez önmagában is hálás feladat. Benedek Mari jelmezei részben a szuperhős filmeket idézik – hiszen a szereplők egy része megszemélyesített fogalom.
Végül mindenki magára marad. De mégsem. És a poroltó? Talán oltható az olthatatlan tűz? Van remény? Talán. Mégiscsak.
Infó:
Akárki
moralitásjáték
Szegedi Szabadtéri Játékok, július 23.
Rendező: Bodolay Géza
Jelmeztervező: Benedek Mari
Látvány: Schulek Frigyes és Foerk Ernő
