A múlt század hetvenes éveiben munkám sokszor szólított a „testvéri, baráti” országokba. Már a repülőtérről bevezető úton tudni lehetett, miféle diktatúrába érkeztem. Bukarestben, Berlinben, Prágában és Pekingben az egész úton sűrűn álltak az óriásplakátok, amelyek a szocialista munkaverseny sikereiről és a nagy vezetők személyes érdemeiről tájékoztatták azokat, akik esetleg nem tudták volna, hova érkeztek.
Nem tagadom, némi büszkeséggel töltött el, hogy a ferihegyi leszállást követően a városba bevezető gyorsforgalmi úton nálunk ilyenek (akkor már) nem voltak láthatók. Ennél még a „cipőt a cipőboltból” típusú reklámok is jobban estek a szemnek és az agynak. Mostanában nem lenne okom ilyetén büszkeségre, sőt: az utóbbi hónapok minden képzeletet felül- (illetve alul-) múló folyamatos kormányzati reklámkampánya – nemcsak az óriásplakátok tengerén, hanem az írott és az elektronikus sajtó minden fajtájában – komolyan elgondolkodtat, milyen országban élünk.
Ráadásul eljutottunk oda is, hogy Patyomkin-ország kormánya a legutóbbi propaganda-kampánnyal („A te országod. A te hangod”) szerintem szintet lépett. Nehéz nem észrevenni az áthallást a kereszténység legszentebb imájának, a Miatyánknak a szavai és a reklámszlogen között. Az utóbbi hónapok kétségbeejtően színvonaltalan reklámjaira még a korábbiaknál is jobban jellemző, hogy azok a Fidesz direkt pártpropagandái, semmilyen információt nem közölnek, és ami a legfontosabb: semmilyen effektív hatásuk nincs, ami pedig a reklám legfőbb célja lenne.
A legutóbbi ilyen förmedvény a nemzeti konzultációt népszerűsíti. A kérdés csak az, hogy minek? Hiszen a konzultációs „csomagot” minden választópolgár megkapja, akár kéri, akár nem. A csomag ugyanazt a nem túl fantáziadús fejlécet tartalmazza, amely a reklámokról is visszaköszön. Tehát nem kell nagy szakértelem ahhoz, hogy kijelentsük: a reklámok sokkal kevesebb érintetthez jutnak el, mint maga a reklám tárgya. Az pedig még a mi nagy igyekezettel butítani kívánt polgárainkról sem feltételezhető, hogy a konzultációs ívet azért töltik ki, mert az azzal kicsiben kapott képet a plakátról többszázszoros méretben is a képükbe tolják.
Az igazi baj mégsem (csak) ez. Hanem az, hogy mindennek a primitív pártpropagandának a forrása közpénz. Ez különösen annak tükrében elképesztő, hogy a járvány miatt szinte minden hagyományos előirányzatot megkurtítottak (még a foci nevű szent tehén táplálására szolgálót is), elvonásokkal sújtották az önkormányzatokat, a pártokat, a bankokat, a multikat, mindeközben pedig a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium számára a kormány egyre újabb pótlólagos forrásokat juttat. Ez pedig alaposan megkérdőjelezi a közpénzekkel való célszerű és kiegyensúlyozott gazdálkodás követelményének betartását, amit többek között az Alaptörvény N szakasza és 37. cikk (1) bekezdése is előír.
Az már önmagában is természetellenes, hogy nálunk a reklámpiac legnagyobb szereplője a kormány. Az ilyen célú kormányzati közpénzköltések százmilliárdos nagyságrendűek. Összehasonlításul: az ellenzéki pártok legnagyobbjai évi néhány százmilliós költségvetésből gazdálkodtak, amíg ezt a kormány le nem felezte. A Jobbik máig nyögi azt a többszázmilliós büntetést, amit az ÁSZ azért lőcsölt rá, mert képes volt olcsóbban reklámozni, mint azt a kormánypárt által tudatosan felsrófolt árakon tehette volna.
Kíváncsi lennék, hogy egy ilyen kormányzati reklámkampánynak van-e előzetes költség-haszon elemzése, amelyből kiderülne, hogy az adott költségből tervezett kampánytól milyen hasznosulást várnak (esetünkben például: mennyivel többen töltik ki a konzultációs ívet, mint a reklám nélkül tennék). Tartok tőle, hogy másról van szó. A mindig ugyanazon szűk körből kikerülő baráti PR-cégek etetésével egy csapásra több legyet ütnek: megvédenek pár munkahelyet (hiszen ezt ígérték, nem?), és a zsíros nyereségből jut a pártközeli alapítványok, focicsapatok, stb. támogatására. A cél világos, ezt egy őszinteségi rohamában, a 2016. évi parlamenti meghallgatása során Rogán Antal miniszterként is megfogalmazta: „Első, egyetlen és legfontosabb dolgom a választás megnyerése”.
A Btk. hűtlen kezelésre vonatkozó szabálya szerint „akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg és ebből folyó kötelezettségeinek megszegésével a megbízónak anyagi hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el”. Persze ezt az alakzatot csak természetes személy követheti el. De attól még a közpénz mindannyiunk pénze, akik a választással megbíztuk a kormányt ennek a kezelésével. A tényállás akkor is létezik, ha megvalósulása nem büntetőjogi kategória.
A szerző mérnök-közgazdász