„Nincs többé szó, nincsenek lények, aggasztanak a szavak és a lények. Lények nélkül és szavak nélkül tisztább a félelem. Ez meg olyan, mint egy szoba, köd van benne, meg tán egy ágy. Az ágyon én fekszem talán. Széken ülök. Üres az ágy.” Lírai mélységekben megmártózva, A széken és az ágyon című verssel kezdve idézhettük fel Pilinszky János életművét és alakját szerda este a ceglédi Református Nagytemplom kertjében Vecsei H. Miklós színész és Szabó Balázs dalszerző-énekes vezetésével. A Szívárnyék című verses, zenés est keretében táncolhattuk körbe a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költőjének ismert és kevésbé ismert írásait, és – a két művész előrejelzése szerint – amikor pillanatokra már úgy hihettük, értjük a lényeget, az rögtön el is illant a kezeink közül. Bevallásuk szerint többek közt ez a megfoghatatlanság késztette őket is arra, hogy kísérletet tegyenek a költészetében rejlő mágia megfejtésére, minket is bevonva ebbe a különös játékba.
Az est egyszerre volt szikár és komoly, és felhőtlenül játékos, akár csak Pilinszky János maga: a versek, zenék sorában a páros a kilencvenkilenc évvel ezelőtt született költő életének főbb állomásait saját, személyes történeteivel, megjegyzéseivel tűzdelte meg. Ezzel a közönség egyes tagjaiban némi nemtetszést is kiváltva. Hiszen valóban nem megszokott, hogy az előadó műsor közben a legnagyobb természetességgel szúnyogriasztót kér, saját útkereséséről, hitéről, fiatalkori elképzeléseiről mesél, vagy kijelenti, ne essünk kétségbe, ha egy-egy verset nem értünk, érezzük inkább. Rendhagyó produkciónak lehettünk részesei, ám Pilinszky János költészetéhez e töréspontok mentén is egyre közelebb és közelebb kerülhettünk: Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs nem a könnyebb utat választották, zenék és versek zavartalan egymásutánja helyett azt üzenték a nézőknek, a művészet nem valami távoli ügy, itt van köztünk, és mi sem természetesebb, mint hogy két darab között van lehetőség levegőt venni, megállni, és szemlélődni, ahogy azt a költő is oly gyakran tette.
Interjú- és prózarészlet is elhangzott, akárcsak az Éjféli fürdés, a Halak a hálóban, a Ne félj, az Örökkön örökké, az Átváltozás, a Pont és haza, a Pilátus, a Kegyelem, a B. I. kisasszony, a Terek, a Vesztőhely télen vagy az Őszi vázlat, amelyeket gyakran messziről indítva konferáltak fel. Noha már a kezdéskor leszögezték, Pilinszky János egy mondatával véget is érhetne a műsor: „Úgy szeretnék írni, mintha tulajdonképpen hallgatnék.” A szerző, aki húsz évesen kiforrott költészettel jelent meg az irodalmi életben, beszél a szerelem, a csalódás, a bűn és bűnbocsánat, az istenkeresés, a háború és a halál témáiról, s mindig a legapróbb részlet felől közelít. Vecsei H. Miklós kiemelte, az egyes témákban való mélyreásás határozta meg az életművet, s ez teszi lehetővé, hogy dimenziókat lépjünk át vele: egy hosszú nap után öt-tíz perc is elég a más állapot eléréséhez.
Az est végéhez közeledve felidézték Pilinszky János plátói szerelmeit, így a Törőcsik Mari iránt táplált érzését, amely aztán szoros barátságban végződött. A páros felkereste a költő egykori barátait, a színésznőnél is látogatást tettek: az ő tolmácsolásában, ápolói köréből hangfelvételről szólalt meg az egyik legkiemelkedőbb, Apokrif című vers (ennek töredékeit a nézők a Sztalker Csoport 2018-as Ördögkatlan Fesztivál előadásán is hallhatták már). Az ismerős hangok távoli rezgései a költő gondolatfutamai, a nyáresti ég, és a szúnyograj szokatlan, mégis otthonos közvetlenséggel kapcsolódtak össze. A töredékekből, szubjektív mozzanatokból formálódó előadás ezáltal teljessé válhatott: mintha csak baráti körben ültünk volna mind, a két előadóval, Törőcsik Marival és Pilinszky Jánossal. Mi ez, ha nem dimenzióugrás?
Infó:
Szívárnyék: Pilinszky János két hangon – Szabó Balázs és Vecsei H. Miklós estje
Szerkesztő-rendező: Seres Tamás
Következő előadások: Balatonföldvár, július 17.; Verőce, július 25.; Zsámbék, augusztus 9.
