A vasárnapi lengyel elnökválasztáson a falvak lázadásának lehettünk tanúi. Tömegesen járultak az urnákhoz a kisebb településeken élők. Ám nem a fennálló hatalommal szemben lázadtak, hanem azt akarták, minden maradjon a régiben az országban, Varsó ne térjen le az illiberális útról. Megmentették a hatalmát mind jobban féltő Andrzej Duda elnököt, akit sokan csak Jaroslaw Kaczynski, a kormánypárt Jog és Igazságosság elnöke golyóstollának neveznek, hiszen minden előterjesztést aláír, amit az agytröszt kitalál. A golyóstoll, úgy látszott, egyre haloványabban fog, de a patroncsere végül sikeres volt.
A hagyományosan konzervatív vidék nem amiatt szavazott tömegesen Dudára, mert az ott élők annyira le lennének nyűgözve a jelenlegi irányvonaltól. Hanem sokan elhitték a PiS álhíreit: attól féltek, ha Rafal Trzaskowski varsói polgármester kerül hatalomra, mindent elkövet azért, hogy elvegye a PiS által a családoknak biztosított juttatásokat. Mások a tradicionális családmodell miatt aggódtak – a jelek szerint Lengyelországban még mindig sok szavazatot lehet szerezni azzal, ha az azonos neműek kapcsolatát ostorozzák.
Egy demokratikus választás során természetes, hogy vannak győztesek és vesztesek, s tulajdonképpen mindegy is, milyen okok vezettek Duda győzelméhez, a lényeg, hogy újabb négy évig marad Lengyelország élén. De a demokráciában annak is természetesnek kellene lennie, ha egy jelölt szűk többséggel győz – Duda előnye úgy két százalék –, akkor azok érdekeit is képviseli, akik nem rá szavaztak. Ám az illiberális állam sajátossága az is, hogy a hatalmon lévők kirekesztik a társadalomból mindazokat, akik nem a kormányzó párt mellett állnak. Sőt még ellenségnek is kiáltják ki őket.
A demokrácia egyre sajátosabban működik Európa középső és keleti részén. S egyelőre nem is pislákol fényt az alagút végén.