Hősünknek hányatott gyerekkora volt. Nagyszülei nevelték vidéken, a belga határ közelében, amíg az anyja egy párizsi mulatóban táncolt.
Az apját nem ismerte, csupán annyit hallott róla, hogy katona volt, aki a flandriai fronton szolgált az első világháborúban. Később az anya férjhez ment, és magához vette a fiút, de az nem jött ki a mostohaapjával, ezért végül örökbe adták nevelőszülőknek. Jean-Marie csak harmincéves fejjel, az anyja halálos ágyánál tudta meg születésének szörnyű titkát: Adolf Hitler gyermeke.
Románc Flandriában
Mielőtt részletekbe bocsátkoznánk a német katona és a francia parasztlány állítólagos románcáról, mutassuk be a másik főszereplőt. Werner Maser (1922–2007) német történész ötven éve éppen Hitlerről írt monográfiát. Neki lett szívügye a Führer eltitkolt francia fia. Ő volt az, aki felkutatta és szóra bírta a középkorú vasutast Franciaországban, ő vette rá, hogy lépjen a nyilvánosság elé, ő igazolta történetének „tudományos hitelességét”. Valójában sokat nem tudott igazolni. Tény, hogy Loret házasságon kívül született a háború utolsó évében, Hitler pedig a nyugati fronton harcolt, megfordult a vidéken a kérdéses időben, persze sok tízezer bajtársával együtt.
Ezen túl semmi kézzelfogható bizonyíték. A többi puszta feltételezés, ha úgy tetszik: mese habbal. Kár érte, mert megkapó részleteket olvashatunk a nyalka őrvezetőről, aki eltávozáskor tájképet festegetett az út mentén, amikor megpillantotta a mezőn dolgozó, tizenhét esztendős Charlotte-ot. Egymásba szerettek. A lány hónapokig követte szerelmét, akit alakulatával többször is új állomáshelyre vezényeltek. A férfi időnként csillogó tekintettel szenvedélyes szónoklatot rögtönzött neki, sajnálatos módon németül, úgyhogy a lány gyakorlatilag semmit sem értett belőle. Az apa később többször is pénzt küldött a családnak, legalábbis Maser elbeszélése szerint.
Arra a kézenfekvő kérdésre, miért nem maradtak fenn dokumentumok, a történész azt a frappáns magyarázatot adta, hogy a második világháború idején Hitler megparancsolta a párizsi Gestapónak, kutasson fel és semmisítsen meg minden nyomot. A korszak kutatói kezdettől kételkedtek és cáfoltak, ízekre szedték a történetet. Mellettük szólt az utolsó élő „koronatanú” is. Alice Lobjoie, Charlotte húga még emlékezett a katonára, aki a nővérének udvarolt, de szerinte az illető cseppet sem hasonlított a későbbi vezérre és kancellárra. Úgy nyilatkozott, hogy az unokaöccse „tökkelütött, csak a németek beszélték tele a fejét Hitlerrel”.
Szenzációk és jogdíjak
Rosszmájú történész kollégák szerint Maser szenzációt akart bármi áron, nem a tények feltárása érdekelte. Ha így volt, megkapta, amire vágyott. Könyve, az Adolf Hitler: Legende, Mythos, Wirklichkeit (Legenda, mítosz, valóság, 1971) bestseller lett. Ingyen reklámmal értek föl a cáfolatok, az ezredfordulóig 18 német kiadás jött ki, lefordították 22 nyelvre.
A szerző vigyázott „Hitler fiára”, mint a szeme fényére. Átköltöztette a saját házába, az NSZK-ba, hogy megóvja az újságírók „zaklatásától”, magyarán a kényelmetlen kérdésektől. Elvitte a dachaui haláltáborhoz, ahol e sóhajt tulajdonította a vasutasnak: „Az ember nem választhatja meg az apját”. 1979-ben mégis vége szakadt a barátságnak, méghozzá a pénz miatt.
Jean-Marie-t nem kényeztette el a sors, kisvállalkozása csődbe ment, vasutasként és vízvezeték-szerelőként dolgozott. Új szerepében viszont celeb lett, még japán tévéműsorba is meghívták. Franciaországban, miután önállósította magát, kiadta önéletrajzát Ton père s’appelait Hitler (Apádat úgy hívták, Hitler) címmel (1981). Ebben új elem, hogy francia hazafiként kapcsolatot tartott az ellenállással, a Résistance-szal. Ügyvédje – már az is volt neki – azzal hozakodott elő, hogy egyenes ági leszármazottként Loret Hitler örököse, így jogdíjat követel a Mein Kampf minden eladott példánya után (lásd keretes írásunkat). Ebből nem lett semmi, de az eset azt jelezte, hogy „Hitler fia”, ha tökkelütött volt is, ahogy a nagynéni mondta, azért nem hülye.
Jean-Marie Loret hatvanhét évesen halt meg, a legenda túlélte. Nem sokkal halála után a Daily Express angol bulvárlap újabb szenzációval rukkolt ki. Bemutatott egy, az újság szerint Hitler hagyatékából előkerült, Charlotte-ot ábrázoló fényképet – bizonyítván, hogy a Führer nem feledkezett meg ifjúkori szerelméről. A fotóról elég gyorsan kiderült, hogy nem az első világháború idején készült, hanem 1960 táján, amikor már az állítólagos l’amour mindkét szereplője régen halott volt. Következésképpen a fejkendős fiatal nő nem lehet Charlotte, és a náci diktátor sem nézegethette elpárásodó szemmel a képet berlini bunkerében, a végső bukás küszöbén
Cáfolhatatlan legenda
Werner Maser több könyvet írt még életében, de egyik sem lett olyan népszerű, mint a „magnum opus”. Mindvégig kitartott amellett, hogy Loret igenis Hitler fia volt. Nyolcvanévesen, az ezredfordulón túl is ezt bizonygatta – a szépséghiba, hogy a National-Zeitung című, köztudottan szélsőjobboldali hetilap közönségének. Érdemes megemlékezni Hitler egykori inasáról, Heinz Lingéről is – ő volt az egyedüli, aki megerősítette, hogy a Führer Franciaország megszállásakor titokban utasítást adott egykori kedvesének és fiának felkutatására. Az inas is írt önéletrajzot, és lássunk csodát, éppen Maser adta ki Bis zum Untergang címmel (A bukásig, 1983).
Ezen a ponton joggal kérdezheti az olvasó, miért nem járnak egyszer s mindenkorra a vita végére, hiszen a genetikai elemzés eloszlatna minden kételyt. Csakhogy a mintavételhez exhumálni kellene Alois Hitlert, Adolf 1903-ban elhunyt apját, amiről viszont hallani sem akarnak az illetékes osztrák hatóságok. Az oldalági rokonok sem segítenek. Hitler idősebb féltestvéreinek leszármazottai visszahúzódó életet élnek Ausztriában, illetve Amerikában, a cirkuszhoz nem adják nevüket és vérüket, márpedig az utóbbi nélkül nincs DNS-vizsgálat. Így viszont Hitler „francia fiának” mítoszát bizonyítani, ugyanakkor cáfolni sem lehet teljes bizonyossággal; aki szeretne, hihet benne tovább.
Az interneten találni oldalt, ahol kész tényként tálalják a valószínűtlen történetet. Tavalyelőtt az NTV orosz állami televízió interjút sugárzott Philippe Loret-val, aki Hitler unokájaként mutatkozott be lakásában, becsben tartott náci relikviákkal körülvéve. Arról beszélt, hogy a múlt század minden borzalma a bankár Rothschildok ördögi összeesküvésének következménye. Ez pedig arra utal, hogy az eltitkolt utód, a „vérvonal” legendája immár neonáci körökben terjed tovább. Hogy a putyini propagandagépezet részeként emlegetett csatorna miért működött közre ebben 2018-ban, már más kérdés.
