Frissen mosott kék munkásnadrágban, megerősített orrú, merev bakancsban és szürke pólóban hajlong a férfi a mátrai dombok alatt. Messziről idelátszik a kékesketői torony, s ha tél lenne, talán a szánkózók, síelők hangját is elsodorná idáig a szél.
Most azonban csend van, még a tücskök is alszanak, csak a hajnali madarak jelzik egy-egy pittyegéssel, rövid, bemelegítő trillával, hogy hamarosan kivilágosodik az ég, feltornázza magát rá a nap, s elkezdi ontani egyre melegebb sugarait, árnyékba kergetve a most még könnyen mozgó férfit. Bár, hogy könnyen mozogna, az túlzás.
Bányában dolgozott valaha, a vállát, a nyakát kikezdte a folytonos görnyedés, a bőrét szárazra ette a szénpor, a tenyere a csákányozástól vastagodott keményre, az ujjait begörbítette a markolat. Amíg megvolt az ereje, ezzel a tenyérrel könnyedén húzta ki a földbe száradt kukoricaszárakat is, pedig aki csinált már ilyet, tudja, milyen állhatatosan kapaszkodik lefelé a gyökér, s mennyire keserves kiszakítani onnét.
A málnát már akkor is szedni kellett, műszak előtt, műszak után, vagy épp a pihenőnapon, mindegy is, a málna nem szab külön napokat, azt be kell gyűjteni, amikor érik, mert különben lepereg, szétmállik, összeaszik, rásül a szárra. Kényes gyümölcs, olyan kényes, mint az asszony, akinek a kedvéért most is itt hajlong a bokrok alatt, merev ujjait összecsippentve, vigyázva, nehogy kinyomja a levet, pedig az ő nagy tenyere, széles ujjpercei nem erre valók. Ha arra kérnék, hímezzen ki egy matyó mintát, az se menne, és a rizsszemek kiválogatása is örökké tartana. Ha tehetné, inkább fejszével csapdosná reggeltől estig a tűzifát.
De a málna mindennél előrébb való. Most is a fülébe csengenek apja szavai, aki arra figyelmeztette: ha udvarolni kezd, ne a lányt, ne is az anyját nézze, hanem az udvarban lévő slagot. Mert ha az a slag elég hosszú, akkor az udvar is nagy, és a nagy udvar tehetősséget jelent. Az ő udvaruk picike volt, azon is osztoztak még három rokonnal, az ő falujukban ritka volt az önálló ház, ahogy születtek a gyerekek, úgy toldottak még egy kis kuszlikot a meglévő szobakonyhákhoz.
Szerencsésnek érezte magát, amikor megtalálta a lányt, a kellő hosszúságú slaggal, s egyensúlyban érezte mindkettőt. Szép lány, nagy udvar, jó élet, ó, ha ez ennyire könnyű lett volna! Eleinte észre sem vette, miként billen az általa egyensúlyosnak gondolt világ egyre több terhe az ő tányérjába: bírta az iramot, gondozta a kertet, az állatokat, ment a bányába, vállalt maszekot a hétvégére, s persze szedte a málnát, a többhektáros területről eleinte még itt-ott az asszonnyal, de aztán egyre többet egyedül. Kis kocsiból nagy kocsi lett, kis házból nagy ház – málnaszínű, mi más -, ha bőven termett a gyümölcs, háromévente új bútorra is futotta. Néha volt egy pont, egy megálló, ahonnan ránézve az általa teremtett világra elégedettséget és megnyugvást érzett, de ez nem tartott sokáig, a „van” sosem volt elég a „leszhez” képest.
A nagy udvarban ennyit számított az ő kis udvara.