A neves párizsi detektív, Maigret kimerült, orvosi utasításra pihennie kell. Unottan kortyolgatja a forró gyógyvizet, szortyogtatja pipáját egy álmos fürdővároskában. Ám egy nap, egy közeli utcácskában megfojtanak egy titokzatos lila ruhás nőt. A felügyelő tüstént szolgálatba helyezi magát, és legendás szimatával a tettes nyomába ered. Így kezdődik a világhírű Maigret-sorozat hatvannyolcadik darabja, egy igazi, régi vágású krimi (1967).
Hanem mégiscsak van valami perverz Georges Simenon (1903–89) könyvének címében: Maigret Vichyben. Miért pont oda küldte nyomozni legendás regényalakját a szerző? Nem egyszerű fürdővároska az: az agg Pétain marsall éppen 80 évvel ezelőtt alapított bábállamának igazgatási központja, neve egyet jelent a fasiszta Franciaországgal. Pont a belga születésű író ne tudta volna, aki ellen kollaboráció gyanújával eljárást indítottak a felszabaduláskor?
Pedig nem csinált mást, csak dolgozott tovább rendületlenül, miután megbukott a köztársaság. Jól járt vele. A német megszállók betiltották az amerikai filmeket, Goebbels népszerű francia produkciókkal igyekezett kielégíteni a szórakozni vágyó közönséget szerte a Harmadik Birodalomban. A Continental filmgyártó vállalat főnöke, aki Hitler-mellszobrot tartott az íróasztalán, úgy gondolta: a krimi biztos siker. A premiereken fess Wehrmacht-tisztek parádéztak a vörös szőnyegen.
Simenon kilenc történetéből készült moziváltozat a nácik és cinkosaik uralma alatt. Hasznos volt a hatalomnak, segített fenntartani a békés folytonosság érzetét. Ha minden szépen megy tovább, Simenon ír, Maigret pedig nyomoz, akkor a szétvert demokrácia idején a kisember is csitíthatta lelkiismeretét: c’est la vie. A filmszerződésekhez csatolt űrlapon az író, törvénytisztelő lévén, kijelentette, árja származású. A jogdíjakból vásárolt csinos kastélyban élte szorgos napjait.
De Gaulle alatt, bizonyíték hiányában, felmentették a kollaboráció vádja alól. Teljes joggal: ugyan miféle eszelős paragrafus tiltaná, hogy a krimiíró krimit írjon? Mégis, amint kiengedték a házi őrizetből, sietősen Amerikába költözött. Nehogy követ vessenek rá a bűntudattól gyötört franciák, akik a nehéz időkben maguk is behódoltak az új rendszernek. Hadd fényezgessék az ellenállási mozgalom, a résistance idővel egyre romantikusabban csillogó mítoszát, kollektív önámításba menekülve a kényelmetlen szembenézés elől.
Bár nem hangoztatta, valószínűleg Simenon sem volt büszke erre az alkotói időszakára. Vajon mi lett volna a helyes 1940 drámai nyarán? Súlyos dilemma. Mit tehet, mit tegyen az ember bűnözők uralma idején? Meddig dolgozhatunk, élhetünk tovább úgy, mintha mi se történt volna? Mire kötelez a tehetség? Milyen értéke van a sikernek egy felismerhetetlenné aljasuló világban? Mi mindenre használhatnak föl akaratunkon kívül? Melyik pillanatban válunk kollaboránssá?
Bezzeg Maigret, neki nem kell ilyesmin töprengenie. Éles elméjével a felügyelő nem moralizál, hanem nyomoz Vichyben. El is kapja a lila ruhás nő gyilkosát.