Először, amikor megláttam, hogy Az Öreg híd alatt című darabot Göttinger Pál írta és ő rendezi, emellett írt magának bele egy hálás szerepet, amit el is játszik, azt gondoltam, hogy Pintér Béla babérjaira tör. Aztán kiderült, hogy a szerzőtől a Kőszegi Várszínház rendelt egy művet, ami „egy képzeletbeli ír darab” lett két felvonásban. Egy a teátrumhoz közel álló színészcsapat is adott volt a munkához. A járványidőszak pedig annyiban kedvezett az alkotóknak, beleértve a dalszövegek szerzőjét, Máthé Zsoltot és a zeneszerzőket Sebesi Tamást és Némedi Árpádot, hogy a nyersanyag el is készülhetett májusra. Most pedig a Várszínházban már a nézők elé is kerülhetett a kétszer hetvenöt perces zenés abszurd.
A történet Észak-Írország egy tengerhez közeli kitalált szegletében játszódik a napjainkban. Olyannyira a napjainkban, hogy a szereplőket is érinti a szavazás a Brexitről. Göttinger művelt szerző, sokat tud a kortárs ír darabokról, a klasszikus operák dramaturgiájáról, nemhiába vesz részt rendezőként a nagyon népszerű Operabeavató sorozatban. Mindez a tudás vissza is köszön az új műből. Lendületesen, fanyar iróniával indul. És mint egy jó operában, megismerjük a figurákat, és emellett mindenkinek jut egy-egy szóló bemutatkozás is. A sztori pedig erősen áthallásos a mi viszonyainkra. Mit kezdünk az idegenekkel, magunkkal, na és az árulóinkkal? Elfogadjuk-e egymást és tegyük fel, ha igen, tudunk-e egymás mellett élni, vagy felvetődik az erősebb igény, hogy inkább kinyírnánk egymást? Egy összezárt kisközösség próbál reagálni a természeti és társadalmi veszélyekre, katasztrófákra. A szereplők pedig – mint bárhol – gyarlóak és esendőek. Ebből aztán adódik sok humor és fájó grimasz. Olyan az egész, mint egy vígopera, csípős, mai ízekkel. A zene elég sodró és sok izgalmat is tartogat, mint ahogy a dalszövegek is elgondolkodtatók.
Az első felvonás szórakoztatóan le is pereg, aztán viszont jön a második, és mintha a szerző nem tudná elengedni a darabját, újabb és újabb fordulatot csempész a cselekménybe, amelyek a végére már szinte agyonnyomják az előadást. A színészek ennek ellenére élvezik a ziccerekre, magánszámokra lehetőséget adó játékot. Özvegy csaplárosként Ullmann Mónika jó emberismerő, de leginkább a túlélési stratégiákban otthonos. Az önkormányzattól Rókaszerű Milligan, akit Némedi Árpád formál meg, a nevéhez méltóan játszmázik, ha kell bárkit elárul, közben persze kedveskedik és behízeleg. Neki a szerző, nem úgy mint más szereplőknek, nem is adott több életet. Vietnami Gyurika, a világító torony őre szintén beszélő névvel rendelkezik. Ő az idegen, Kálid Artúr játssza. Minden áron be szeretne illeszkedni, de megszokta már, hogy folyamatosan címkézik, miközben megtűrik, át is lépnek rajta. Grisnik Petra fiatal színésznőnek jut talán a legnehezebb feladat, hiszen a nyolcvan körüli Pötyi nénit kell megszemélyesítenie, aki a ház mindenese, szakács és még ki tudja mi. A színésznő eltorzított hangon harsányan, meggörnyedve adja a figurát, az egyik jelenetben, amikor Pötyi néni takarít a mozdulataival mégis képes egyszerre akrobatikussá és költőivé tenni a jelenlétét. Trokán Anna és Bálint Ádám a két menekülő szerelmes. Epres Attila vak hajléktanként sorsának drámaiságát mutatja meg a legegyszerűbb színészi eszközökkel. Göttinger Pál a falu vikáriusaként, ahogy azt előszeretettel hangoztatja is, mindent és mindenkit ismer, legalábbis úgy csinál.
A ziccer szerep Ecsedi Erzsébeté, aki a helyi gengszterfőnöknőként tényleg képes megállítani a színpadi levegőt. A második felvonásban érkezik meg az előadásba és pillanatok alatt el is viszi a show-t. Ecsedi létezős színésznő, teljesen manírmentes. Ebben a darabban véreskezű zsarnokból változik vissza szenvedélyes tinivé, annyi árnyalattal és részlettel, hogy tényleg öröm nézni.
Az előadás nagy részével is így vagyunk. Arról nem beszélve, hogy újra nézhetünk nyári produkciókat és a kőszegi vár tényleg kellemes színházi kulissza.
