Abban a szerencsés-szerencsétlen helyzetben volt az ember, hogy ugyanabból a pozícióból bámulhatta a Bayern Münchent, mint az a 69 ezer ember, amely minden meccsre kimegy a bajor arénába. Ám a koronavírus eltörölte a telt házat, a bajnokságot a járványügyi szünet után zárt kapuk mögött folytatták – nem úgy, mint nálunk, ahol egyszerűen nem lehetett ellenállni a tömegigénynek –, így aztán magam is annyit láttam, amennyit a müncheni törzsszurkolók, még akkor is, ha néhányszor alkalmam volt Bayern-meccset kommentálni a Sport1-en.
Nem hittem volna, de a müncheni csapat némi vigaszt nyújtott a nehéz hónapokért. Noha üres lelátók előtt más a futball, mint zsúfolt tribünökkel, a Bayern a néptelen szektorok különleges – itthon régóta megszokott – atmoszféráját is ellensúlyozni tudta lenyűgöző játékával. Hansi Flick edző joggal mondta: „Szenzációs teljesítményt nyújtott a csapat.” Ennek bizonyságául íme, néhány unikum: a Bayern a múlt év decemberében 2-1-es vereséget szenvedett a Mönchengladbachtól, azóta tétmérkőzésen huszonöt győzelmet és egy döntetlent számlált; legutóbbi tizenhét meccsét kivétel nélkül megnyerte; kereken száz gólt szerzett, ennél többet – eggyel – csak egyszer ért el egy évadban, 1971/72-ben, ám akkor nem sikerült a bajnoki címet és a Német Kupát is elhódítania, mert az utóbbi sorozat negyeddöntőjében 5-1-re kikapott a Kölntől; a Bayern a duplával ötvenhez érkezett – harminc bajnoki elsőség meg húsz kupadiadal –, és a Bundesligában szériában nyolcadszor vitte el a pálmát, stílszerűen a nyolcadik legnagyobb, 13 pontos különbséggel (2013-ban huszonöt, 2018-ban huszonegy, 2014-ben tizenkilenc, 2003-ban tizenhat, 2005-ben és 2017-ben egyaránt tizenöt, 2010-ben tizennégy pont előnnyel futott be); a tavaszi szezon 51 megszerezhető pontjából 49-et gyűjtött; Robert Lewandowski ötödször lett gólkirály, és megközelítette az utolérhetetlennek tetsző Gerd Müllert (7); napjaink nagy Müllere, Thomas 21 gólpasszt adott, ez minden idők Bundesliga-rekordja (és nyerő szám persze); Kimmich a Dortmund elleni találkozón 13,7 kilométert tett meg, s meccsenkénti átlagban 12,7 km-t futott, noha – Neuerrel és Thomas Müllerrel együtt – a legtöbb bajnokit (33) játszotta; Alaba az egész szezon során kilenc szabálytalanságot követett el...
Reggelig lehetne folytatni.
Nem csoda, ha az utóbbi időben a Neuer – Pavard, Boateng, Alaba, Davies – Gnabry, Kimmich, Müller, Goretzka, Coman – Lewandowski összetételben futballozó együttestől mindenki odavan. A világsajtó is. A Bild azt írta a Bayern diadaláról: „Tökéletes bajnokság!” (Igaz, akadnak, akik az NB I-ről is ezt hirdetik, sőt valóságos vívmányként állítják be a Felcsút harmadik helyét. Negyedik a Mezőkövesd.) A Frankfurter Allgemeine Zeitung humorosan összegzett: „Unalmas müncheni remekmű.” A madridi Marca hasonlóképpen kommentált: „A bajorok felháborító fölénye. Egymás után nyolc elsőség, összesen harminc bajnoki cím és Flick csodája.” A Tagesspiegel pedig nagy évadokat vetett egybe: „Korábban is többször előfordult, hogy a müncheni csapatnak nem volt versenytársa. Például 2013-ban, amikor Jupp Heynckes hazai és európai triplára vezette a gárdát vagy a következő években Pep Guardiolával, az univerzum legjobb edzőjével.”
Most – november óta – Flick a mester, és bár kétségkívül rendkívüli, nem meglepő az előmenetele. Igaz ugyan, hogy a nyolcvanas évek négyszeres bajnok Bayern-játékosaként nem maradt meg az emlékezetben, viszont Joachim Löw szövetségi kapitány segítője volt 2014-ben, a világbajnokságon. Azt a vb-t a németek úgy nyerték meg, hogy az elődöntőben a futball történetének legkáprázatosabb győzelmét aratták: 7-1-gyel intézték el a vendéglátó brazilokat.
Ami Flicket illeti, mi változott volna azóta? A szakvezető továbbra is a különlegességek mestere, s helyismerete folytán tudja, hol van. A Bayernt sokszor nevezték már FC Hollywoodnak. Az a szép, hogy járvány után, nézők híján is tiszta Kalifornia tárul elénk, ahol sohasem esik, csak süt a Nap.
Ez még az emblematikus filmgyárban sem sikerült: Oscar-díj, kulisszák nélkül.
