A monda keletkezése
Vihar, tavaszcsikó, rossz gondolat.
Csigolyarepesztő nyújtózás amúgy is a növényélet.
A törtvégen nedvgömb gyűlik, nap felső határa
egyre magasabbra száll, egyre messzebb a tudás,
egyre több a gyökérhit.
Rítusok
Meztelen terhes test, felaggatott
karok, szélkiáltó Ősujjak, csak
a fej csikorgó abroncsfordulása.
Sarkamtól lábujjam felé támaszkodom
(akár egy mérleghintázó tenger):
Veled, de másfelé. Csillageledelnek.
Mutatóujjam feszes. Katonanyugalomban
várja utolsó érvemet. Majd lehanyatlik
csuklóm inainak parancssortüzében.
Társak
Az ősember-barlangcsöndben
holt-ág-grimaszok.
Felhők a békák forró hasában.
Boldog csőrtelenítettek, isten verskoptatói,
hátratett szárnyakkal ülünk, frissen
etetett lábainknál – nevednincs világ.
Ti nyolcan
Bombázórajokban húznak el az arcaim
a tükör fölött,
ejtőernyőt és tolmácsot kap a szappan-
buborék,
„fölmondatták velem a hús- és növény-
evés szabályait”,
víz alá nyomom a kezeim: ma sem én
maradtam a biztonsági sávban.
