Odakint harminc fok, a szűk, levegőtlen, sötét teremben viszont már negyven, plusz ugyanennyi elkínzott szülő, meg húsz gyerek fekete-fehér ünneplőben: kezdődik a szívatás, gyerekek. Hat-hét évesek vagytok, ideje, hogy megtanuljátok, milyen egy ünnepség K-Európában.
Nincs kegyelem, kezdődik a műsor. A vidám óvodai ballagás alkalmából a szomorú óvó néni könnyes beszédet mond az elmúlásról, a fájdalmas búcsú perceiről, az elválás nehézségeiről, a szülők már sírnak. Utána ti jöttök, beterelnek titeket a szűk, levegőtlen, sötét terembe, ahol egy másik óvó néni utoljára még elmond nektek egy mesét, ti csüggedten hallgatjátok, pisszenni nem szabad, nevetni sem, elvégre ez egy vidám óvodai ballagás.
Nincs kegyelem, a szűk, levegőtlen, sötét terembe további gyerekeket terelnek fekete-fehér ünneplőben, ők is elbúcsúztatnak titeket, miközben ti már húsz perce ott álltok, és nem kaptatok inni, és nem is kérdezte meg senki, hogy szomjasak vagytok-e ebben a dög melegben. Á, biztos nem. A kicsiket kiterelik, most jöttök ti, előre betanult műsort adtok elő, amit hetekig próbáltatok, szóval jó sok időt adtak nektek arra, hogy iszonyatosan megunjátok. Éneklés közben körbe-körbe jártok, néha megálltok, tapsoltok, táncoltok, jól kimelegedtek, úgyhogy nincs ám megállás, nincs ám pihenő, nem kérdezi meg senki, hogy innátok-e vajon egy kortyot, hanem ballagó tarisznyát kaptok, azzal is körbe-körbe jártok, és igyekeztek a dologhoz jó képet vágni, pedig a szűk, sötét teremben már semmi levegő. Mindenkinek át kell mennie egy íves kapu alatt, mindenkit le kell közben fotózni, ez jó sok idő, hiszen mindenkinek át kell mennie a redves kapu alatt, és mindenkit le kell ezredjére fotózni.
Ezután sincs ám pihenő, hanem egy szál virágot kaptok kézbe, ezzel a virággal kell a szülőkhöz odaszaladni, akik biztosan örülnek a virágnak, de egy korty víznek jobban örülnének, mert az óvodai ballagás már egy órája tart, és jobb lenne, ha a gyerekeket már ki lehetne hajtani az udvarra levegőzni. De nincs ám vége, mert az ovi igazgató nénije is szólni kíván utoljára hozzátok, és a szülőkhöz is szólni kíván utoljára, és utoljára még elmondja sok-sok percen át, hogy mily fájdalmasak a búcsúnak percei.
És most, amikor azt hiszitek, hogy a szívatásnak immár vége, akkor az óvoda igazgató nénije okleveleket (OK-LE-VE-LE-KET) ad át a szülőknek, de csak azoknak, akik megérdemlik. A szülők fele oklevelet kap, a másik fele nem. Ha te nem kaptál, akkor a gyerek tűnődve néz rád: apa nem érdemelte meg? Nem, kicsikém, apád egy tróger, te pedig szokjál hozzá, hogy ez itt K-Európa. Ja, és még mindig nem kaptál inni.
Az OK-LE-VE-LEK átadása után megkönnyebbülsz, vége van, sóhajtod, de nem, nincs vége. Következik egy rövidfilm az elmúlt 3 évetekről, ez nagyon kellett a kánikulában, plusz tíz perc. És nincs vége. A szülők ugyanis ajándékokat adnak az óvó néniknek, ti azonban nem kaptok még mindig inni. Pedig nyolcvan (NYOLCVAN) perce már, hogy ballagtok.
Inkább meneküljetek.