– Hát, nem volt könnyű – foglalja össze keserű mosollyal Koszta Piroska, hogyan boldogultak otthon 9 éves kislányával, Katicával az országos veszélyhelyzet idején.
A 45 éves roma asszony takarítóként dolgozik egy vállalatnál. A körülményekhez képest szerencsésnek érzi magát. Bár a rendkívüli állapot miatt csökkentették a fizetését, legalább nem veszítette el az állását. Nem úgy, mint sokan mások. Férje nyugdíjas, kisfia még óvodás. Négyen laknak egy 26 négyzetméteres józsefvárosi lakásban. „Mindennap azért imádkozom Istenhez, hogy legyen még egy szobánk” – mondja az asszony, de már rázza is a fejét. Pillanatnyilag nem lát rá esélyt, hogy sikerül nagyobb lakásba költözniük.
Katica a II. János Pál pápa (volt Köztársaság) téren lévő Deák Diák Általános Iskolába jár, jövőre megy harmadikba. „Kitűnő tanuló” – büszkélkedik az anyja. Amikor a járvány miatt bezárt az iskola, a család a legkevésbé sem volt felkészülve a „digitális oktatásra” való átállásra. Koszta Piroska csak okostelefont tud – úgy, ahogy – használni, párja „egyáltalán nem ért semmit az egészhez”. Otthon nem volt számítógép, a lakás méretéből adódóan Katicának külön íróasztala sincs.
Az iskolától kaptak egy erősen lestrapált laptopot – asztali számítógépet nem is lett volna hova tenni –, ami azonban annyira lassan működött, hogy „évekig tartott”, amíg sikerült rajta behívni egy oldalt. Internetes kapcsolat hol volt, hol nem. A család végül az Ablakapadra civil támogatási program révén, a Láthatatlan Tanoda közreműködésével jutott hozzá egy valóban jó laptophoz. A technikai ismeretek elsajátításában Koszta Piroska már külön élő felnőtt lánya, Adrienn volt Katica segítségére. Karon ülő csecsemőjével rendszeresen átjárt hozzá, és Adrienn volt az is, aki szükség esetén telefonon hívta a tanárokat.
Koszta Piroska csak jót tud mondani az iskoláról és a tanárokról. A veszélyhelyzetet így is alaposan megszenvedték, és nem pusztán a távoktatás zökkenői miatt. Miközben a család bevétele csökkent, a kiadások nőttek: az otthon lévő gyerekek ellátásáról naponta gondoskodni kellett. Jól jöttek azok a tartós élelmiszert, fertőtlenítőszert tartalmazó csomagok, amelyeket a Magyar Vöröskereszt és a helyi Biztos Kezdet gyerekház osztott a rászorulóknak.
A Bolba Márta lelkész vezette józsefvárosi evangélikus gyülekezeti ház virágos, madárcsicsergős kertjében beszélgetünk. Több civil szervezet mellett ebben a Karácsony Sándor utcai gyülekezeti központban – az úgynevezett Mandák Házban – kap helyet a Rosa Parks Alapítvány Láthatatlan Tanodája is. A tanodák általában délutáni oktatási foglalkozásokat tartanak hátrányos helyzetű gyerekek számára. A „láthatatlanok” másfajta modellt követnek. „Az egész családra fókuszálunk: nem kizárólag a gyerekekre, hanem a szülőkre is, és nem kizárólag az oktatásra, hanem a szociális problémákra is. Nálunk nem pedagógusok, hanem szociális munkások dolgoznak” – számol be tevékenységükről Kegye Adél, a 2013-ban alapított Láthatatlan Tanodát működtető alapítvány vezetője.
Deszegregációs elemként a tanodások igyekeznek gondoskodni arról, hogy a roma gyerekek integrált környezetben folytathassák tanulmányaikat. A gyerekek legkülönbözőbb gondjait egyéni mentorok segítenek megoldani. Az evangélikus gyülekezeti házban hetente szerveznek készségfejlesztő programokat. A szülők közös főzéseken, beszélgetéseken vesznek részt. Koszta Piroska például két éve került kapcsolatba a Láthatatlan Tanodával. Kegye Adél jellemzése szerint rendkívül aktív, ma már ő a „szülők lelke”.
Ha más nem is, annyi haszna volt a járványnak, hogy a szülők személyes tapasztalatokat szerezhettek arról, hogyan tanul és mire képes a gyerekük – említ egy pozitív következményt Kegye Adél. Fel kell készülni a hasonló helyzetekre. A szülőket segíteni kell abban, hogy önállóan tanulni tudjanak gyerekeikkel, mint most, amikor sok esetben a pedagógus szerepét is át kellett venniük. Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy az önálló tanulás és a szövegértés sok gyereknél – nem csak a hátrányos helyzetűeknél – nehezen megy: a problémát a „kompetencia alapú” oktatás erősítésével lehet orvosolni.
Bebizonyosodott az is, hogy a távoktatás – Kegye Adél inkább ezt a kifejezést használja digitális oktatás helyett – komoly mentális terhet jelenthet az általános iskolások számára. Az egzisztenciális krízis, a bezártság, a zsúfoltság és az otthoni konfliktusok a gyerekeket is nagyon megviselték. A Láthatatlan Tanodában ősztől pszichológus bevonásával szeretnének hozzájárulni a stresszoldáshoz.
A Karácsony Sándor utcából egy Rákóczi térhez közeli lakásba indulunk, ahol egy nagymama neveli unokáját, a 10 éves Márkot. Kísérőnk Horváth Csenge, a tanoda szociális munkása. Elmondása szerint a járvány olyan gondokat is felszínre hozott, amelyekre a pedagógusok addig valószínűleg egyáltalán nem gondoltak.
Sok családban egyszerűen nem voltak meg az eszközök ahhoz, hogy a gyerekek elvégezzék a nekik adott feladatot. A tanár hiába kéri, hogy színes papírból vágjanak ki ollóval valamilyen figurát, ha egyszer odahaza nemhogy színes papír, még csak olló sincs. A tanodások most olyan eszköztár összeállításán dolgoznak, ami a szülőket segítené abban, hogy otthon együtt tanulhassanak gyerekeikkel – minden háztartásban fellelhető tárgyak felhasználásával.
Megérkezünk a házhoz, ahol a nagymama – aki kéri, hogy a cikkben Eta néven említsük – és unokája lakik. A kívülről szépen felújított épület polgári hangulatot idéz, de a kapun belépve egészen más világba csöppenünk. Omladozó falak és aláducolt folyosók látványa fogad.
A 65 éves, nyugdíjas nagymama viszont példás rendet tart apró, 22 négyzetméteres lakásban. A veszélyhelyzet idején talán az zavarta a legjobban – perlekedik tréfás szigorúsággal –, hogy unokája valahogy folyton ott lábatlankodott, ahol éppen takarítani akart. Márk elneveti magát: tényleg így volt. A kisfiú édesanyja nem sokkal a szülés után meghalt, apja holléte ismeretlen. Eta átöleli unokáját, és elérzékenyült hangon mondja: a tragédia után természetesnek tartotta, hogy magához veszi. Semmi kincsért nem engedte volna állami gondozásba.
Márk is a Deák Diák Általános Iskolába jár, ő is a Láthatatlan Tanoda közreműködésével kapott laptopot, neki is felnőtt – az egyik szomszédos kerületben élő – nővére segített a számítógép használatában. „Egy hét alatt megtanultam” – közli Márk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A nagymama addig nem enged el bennünket, amíg meg nem nézünk néhány fényképet a lányunokájáról. A fotók az érettségi bankettjén készültek. Nincs mese, Márknak is tanulnia kell. Jó úton halad: három éve jár iskolába, de még nem volt egyetlen óra igazolatlan hiányzása sem.
Négyötödük elvesztette a munkahelyét
A józsefvárosi riportunkban szereplő roma családok – minden súlyos nehézség ellenére – viszonylag jó helyzetben voltak. Hiszen a gyerekek együttműködő, lelkiismeretes pedagógusokat alkalmazó iskolába járnak, a közelükben működő tanoda nyomon követi a sorsukat, és képes volt beszerezni számukra a távoktatáshoz szükséges technikai eszközöket. Nem mindenhol van így. A közelmúltban ismertettük a Rosa Parks Alapítvány, a Motiváció Műhely és a Partners Hungary Alapítvány nem reprezentatív, de széles körben végzett felmérését, amely a zömmel hátrányos helyzetű, roma gyerekeket oktató pedagógusok közlése alapján kimutatta: a hátrányos helyzetű tanulók harmada nem tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba.
A vizsgálat folytatása tanodák, roma közösségek és szülők tapasztalatait összegzi. A kutatás 48 tanoda és 35 roma közösségi szervezet, valamint 45 borsodi és szabolcsi szülő válaszát elemzi.
A tanodák becslése szerint a hozzájuk is járó diákok átlag kétharmada tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba – ami azért rossz hír, mert azokon a településeken, ahol nincs tanoda, minden valószínűség szerint még rosszabb az arány. A diákok jelentős részénél nemcsak az önálló tanulás tere, hanem módszertana is hiányzik. A válaszok kétharmada szerint jellemző, hogy a gyerekek nem tudják önállóan értelmezni a feladatokat. A járvány idején ugyanakkor egyértelműen megnövekedett a tanodák szerepe, erősödött kapcsolatuk a diákokkal. A kormány 2018-as adatai szerint mintegy 280 tanoda működik Magyarországon.
A kutatásban részt vevő települések túlnyomó többségében megszervezték a szociális szolgáltatásokat, közöttük az étkeztetést is. Több helyen még a házhozszállítást is megoldották, vagy osztópontokat állítottak fel. Aggasztó viszont, hogy szintén a települések túlnyomó többségében nem mérték fel, a családoknak van-e internetes hozzáférésük és megfelelő technikai eszközük ahhoz, bekapcsolódjanak a digitális oktatásba.
Ötből négy szülő arról számolt be, hogy a gyerekekkel a korábbinál több volt a vita és a konfliktus, többet kellett fegyelmezni őket. A mindennapokat a bezártság mellett megnehezítette, hogy a megkérdezettek 80 százaléka elvesztette a munkahelyét. - Cz. G.
