Albrecht Dürer műveit (is) sokféleképpen lehet szemlélni. Hamvas Béla filozófus például Dürer Melankóliájára úgy tekintett, mint egyfajta meditációs objektumra, ami a kimeríthetetlen gondolatösztönzés forrása. „A kép, vagy gondolat, amely az emberbe állandóan visszatér, amely mindig új és új alakban, de mindig sajátságosan egyformán ugyanaz tud maradni. A művészet tele van ilyen objektumokkal. Nem szükséges, hogy a nagy remekek legyenek. Az a tíz-húsz-harminc kép, zenemű vagy vers, amely hosszabb ideig elkísér bennünket, meghitt élettársunk” – írta Anthologia humana című művében.
Az ikonográfiai megközelítés is ad egyfajta megfejtést. A Melankólia főalakja egy angyalként ábrázolt, könyökölve ülő nő, jobbjában körzővel – mögötte egy bűvös négyzet. A Jupiter pecsétjének hívott amulettről az alkimista Agrippa von Nettesheim okkult bestsellerében, a Titkos bölcseletben is található feljegyzés, ám itt inkább egy matematikai játék része, ami a mű keletkezésének idejét rögzíti: 1514-et. Glóbusz, vonalzó, fűrész és szegek, alvó kutya, mérleg, homokóra és csengettyű, kisváros egy létra takarásában, tűzre rakott edény, mögötte tó és hegy, amelynek csúcsából fény árad – egy buzgó hívő vallomásai, keresztény szimbólumokkal megfogalmazva – gondolhatjuk.
De van még egy másik megközelítés is, derül ki a Szépművészeti kamaratárlatán. Bodnár Szilvia művészettörténész, a Grafikai Gyűjtemény vezetője arra hívja fel a figyelmet: bár a középkori ábrázolásokon a legkevésbé kedvező a melankolikus vérmérséklet, ezt azonban újraértelmezték a firenzei újplatonisták. Ők a melankóliát a filozófusok, költők, művészek kiválósága a bizonyítékának látták, a zseniális művész veszélyes, de kiváltságos tulajdonának, alkati jellemvonásának. A sajtónak tartott szűk körű tárlatvezetésen Bodnár Szilvia meg is erősítette sejtésemet: Dürer ezt a rézmetszetet minden valószínűség szerint önmagára vonatkoztatta, ugyanis teljesen tisztában volt önnön zsenialitásával. Bodnár Szilvia persze nem fogalmaz olyan sarkosan, mint a neves brit művészettörténész és műkritikus, Waldemar Januszczak, aki egyenesen egománnak tartja Dürert, aki egyik híres önarcképén önmagát Krisztusként láttatta – de nem megkérdőjelezve, hogy Dürer valóban zseni volt.
A nürnbergi születésű Albrecht Dürer, a német reneszánsz újító művésze a húszas éveiben járt Velencében, ahol az itáliai reneszánsz művészetelmélet kérdéseit tanulmányozta: az ideális emberi arányok megragadását, a természet minél hívebb ábrázolásának lehetőségét, a perspektíva és az anatómia problémáit kutatta. Nürnbergbe hazatérve műhelyéhez tehetséges fiatal művészek csatlakoztak, akiknek rajzstílusára nagy hatást gyakoroltak a virtuóz mester alkotásai – mutatja be 54 metszeten, rajzon keresztül (a gótikától a manierizmusig) a Szépművészeti tárlata, akarva-akaratlanul is felhívva a figyelmet a Leonardo-Dürer párhuzamokra, valamint arra: gondolatiságában, vallásosságában a reneszánsz valójában nem jelentett igazi újjászületést a gótikához képest, ám minden másban igen. Természetesen a tárlaton bemutatják a híres Apokalipszis-sorozat két fametszetét, Az Apokalipszis négy lovasát és a Szent Mihály legyőzi a sárkányt, és más finomságokat is: chiaroscuro rajzokat, az önálló tájábrázolás kezdeteit és fiktív tájakat, II. Rudolf prágai udvarának művészetét.
A Szépművészeti grafikai gyűjteménye Dürernek mintegy kétszázötven metszetét őrzi. Ezek közül tíz látható a kiállításon, például a három mester rézmetszetként ismert lap: A lovag, a halál és az ördög, a Melankólia (Melencolia I) és a Szent Jeromos a dolgozószobában. A metszetek fényérzékenyek, a kímélő led-világítást is csak három hónapig viselik el, úgyhogy érdemes nem elodázni a kiállítás meglátogatását.
Infó: Dürer kora – Német rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből
Látogatható: október 18-ig
Kurátor: Bodnár Szilvia
