Kínunkban a rasszista vicc poénja jutott eszünkbe, amikor a szkinhed felhorkan gyűlöletének héberül tanuló tárgya láttán: cigány, ne tetézd!
A kormány zsigeri kirekesztő gondolkodása lényegében ugyanígy viszonyul a külföldi származású, ráadásul ellenzéki magyar állampolgárokhoz. Hát ha még mindeközben a Soros Alapítványnál volnának emberjogi aktivisták – de ilyen vakmerő földönkívülit egyelőre nem találtunk.
Dühösek Lölőre
Ázsiaiak N., a távol-keleti informatikus szülei – ennél beazonosíthatóbb nevet nem akart vállalni. „Nem akarom elkövetni azt a hibát, hogy alábecsülöm a kollaboráns tollnokok karaktergyilkosságba fektetett energiáját” – mondja az ázsiai vonásokkal rendelkező fiatalember. Szülei itt tanultak ösztöndíjjal, meséli, és a rendszerváltás után, amikor könnyű volt tartózkodási engedélyt kapni, visszajöttek. Kétéves kora óta él Magyarországon, több mint 15 éve állampolgár.
„A kommunista anyaországról szerencsére semmilyen emlékem nincs, de amikor a szüleimmel a modern kori történelemről beszélgetünk, világos, hogy nekik vörösre mosott könyvekből tanítottak. Ezeket általában elintézem egy »hát persze, anyu« megjegyzéssel. Ázsiai identitásomat nem igazán őrzöm, az olyanokra, mint én, odaát azt mondják, banán: kívül sárga, belül fehér. Pejoratívan használják, de engem tökéletesen leír. Magyarként gondolkodom, magyarként étkezem, magyar a menyasszonyom. A szülőhazámbeli szokások közül kimazsolázom azokat, amelyek tetszenek, például, ha a szüleim elhaláloznak majd, akkor oltárt fogok nekik állítani itthon, és a holdújévet is megünnepeljük a családdal. A gyerekeimnek talán még az identitásuk része lesz, hogy félvérek, de az unokáimban szerintem fel sem fog merülni, hogy teljesen magyarok-e vagy sem – vélekedik N. – Nekem jó magyaros gyomrom van, habár mint minden rendes ázsiainak, nekem is van rizsfőzőm otthon, de inkább magyar ételeket készítek. A rakott krumplim Michelin-csillagos minőség a párom szerint” – teszi hozzá.
Tapasztalatai szerint a magyarok alapvetően, szemtől szembe nem rasszisták az ázsiaiakkal szemben, egy kezén meg tudja számolni, mennyi inzultus érte 30 év alatt a származása miatt. A szalonrasszizmus, a sárgák elhordása mindennek a négy fal között gyakoribb, és mindig valamiféle reakció, most például a koronavírusra. „Ugyan inkább magyarnak tartom magam, de kicsit mindig kívülálló leszek. Az aktuálpolitikai kérdéseket magaménak érzem, de például ’48-at,
’56-ot, Trianont már nem, hiszen nincs ősöm, aki ekkor Magyarországon élt.”
Az ázsiai fiatalember aktív ellenzéki szavazópolgár, aki szívesen beszél politikáról az arra vevő közegben. Pénzzel is támogatja a mindenkori államot ellenőrző szervezeteket, köztük a Transparency Internationalt és a TASZ-t (Társaság a Szabadságjogokért). Politikai szereplőt egyetlenegyszer támogatott adománnyal, ő Juhász Péter volt (Együtt), aki a nagyobb jóért 2018-ban bevállalta, hogy valószínűleg nem lesz meg a parlamenti küszöb, és vissza kell fizetniük a kampánytámogatást. Sajnálja, hogy visszavonult a politikától, mert ő volt az a politikus, aki mellé tiszta szívvel tudott X-et húzni.
„A magyar politika jelenleg az árokásásra van berendezkedve, ami árt a társadalomnak – fejti ki N. – A közélet rövid távon menthetetlen, annyira mélyek az árkok. Ez tökéletesen megfelel az állampártnak, amely kezében a politikai erő nagy része összpontosul, így nem is lesz ebben változás. Senki sem szeret politizálni társaságban, mert rövid úton anyázás lesz a vége. Én mindig megtalálom a hangot a nem elvakult, nem sorosozó fideszessel, mert látom, hogy vannak jó húzásaik is. Ezután ők is bevallják, hogy dühösek Lölőre (Mészáros Lőrinc – a szerk.), hátuk közepére kívánják a stadionokat. Viszont az árkok miatt egyik oldal szerint a fideszes csak buta vidéki demens öregember, a kormánypárti szerint pedig a baloldali csak a devianciát aktívan propagáló hazaáruló lehet. Beszélgetni kéne egymással” – mondja az ázsiai informatikus. Szerinte az ellenzéknek vérfrissítés kell, mert enélkül nem lesz kormányváltás. Azt mondja, a Fidesznek sok van a rovásán, de ha ki kéne emelnie valamit, ami miatt vállalhatatlanok számára, akkor az a hülyének nézés és a pofátlanság.
A holland megmondja
Kevés művészettörténész és még kevesebb holland lehet, aki ellenzéki tüntetést szervezett már Magyarországon, de a kettő együtt biztosan egyedi, és
Simon Wintermans holland művészettörténészben találkozott 2018-ban. A négygyermekes aktivista a parlamenti választások után szervezett performanszt Pécsett, ahol a helyi propagandamédiát szégyenítették meg. A balliberális kormányok elcsúszása miatt 2010-ben a Fideszt támogató holland hamar megérezte, sokkal rosszabb jön, mint ami előtte volt, mert a kormány először kis, majd egyre nagyobb lépésekben kezdte lebontani a demokratikus államforma pilléreit.
„Évekig csendes tüntető voltam, mert azt gondoltam, ne egy külföldi mondja meg a magyaroknak, hogyan gondolkodjanak a közéletről – emlékszik Simon. – A nem egész 50 százalékos, de kétharmados újabb Fidesz-eredmény után elkeseredtem, és nem hallgathattam tovább. Ezren jöttünk össze a Széchenyi téren a korábbi pár százas megmozdulások után, és ez hátborzongató volt. A beszédet nem olvastam, hanem a szívemből szóltam édesapaként, mert aggódom a gyermekeim, de különösen a kisfiam jövője miatt. Egy évvel később az önkormányzati választás elsöpörte a helyi fideszes kiskirályokat, így megszűnt a propaganda is. Ma sokkal jobb, demokratikusabb irányba mennek a dolgok Pécsen.”
Ahogy a veszélyesnek ítélt ellenzéki hangok esetében gyakorta, Simon Wintermans személyét sem kerülte el a „szoftdiktatúra” lejáratókampánya. A közmédia „kedvessége” nem volt hatástalan, egyszer a Király utcában rontott rá egy idegen üvöltözve: „Miért nem mész haza?” „Ezt érdekes, de nem kellemes tapasztalatként éltem meg, amiben az volt a legborzasztóbb, hogy a fiammal sétáltam, aki megijedt. Én öt percet kértem a férfitól, aki a végén visszakozott, de bocsánatot persze nem kért. De mi következik a kiabálás után? Tettlegesség?” – veti föl a nemzet egy részét kitaszító és a propagandával bemocskoló hatalom felelősségét az aktivista.
„Ez jelenleg nem egy normális ország, és nem is vagyok túl optimista, mert sok magyar nem mer kiállni a gyermekei, unokái jövőjéért, pedig a civil kurázsira szükség van! Nem látom azt sem, hogyan találja meg az ellenzék azt az ikonikus arcot, aki mögé mindenki beáll, hogy a kormány összefogásra kényszerítő csapdáját hatástalanítani lehessen. Pedig ez lehet a vakcina a Fidesszel szemben” – mondja. A barátai, családtagjai féltik, és többen mondják, kicsit legyen visszafogottabb, a pécsi ügyek jobbra fordulása miatt ez most megvalósult.
Bár szerette volna, Simon Wintermans majd’ 25 év után sem vette föl a magyar állampolgárságot, mert akkor elveszítené a hollandot, amihez ragaszkodik. A Panharmonia antikcementlap-felújító társaság és múzeum tulajdonosaként a kulturális és kerékpáros aktivizmusban is otthon van, a kettőt együtt az EKF (Európa Kulturális Fővárosa) projektben éli meg. Az Essen–Pécs–Isztambul és Turku–Tallinn – majd a fiával Mons–Plzen – távolságok letekerése után a tervek szerint 2023-ban Veszprémbe kerekezik majd a hat brit anno kandidáló városból, mert ugyan a szigetország azóta elhagyta az uniót, de mégiscsak vitathatatlanul európai, és a hagyomány sem szakadhat meg.
Roberto magyar szíve
A félig dél-amerikai, félig magyar Roberto 37 éves, és jelenleg magántanítással foglalkozik. Budapesten született, és azóta is itt él. Még soha nem járt Dél-Amerikában, de édesapja révén behatóan ismeri a térség szokásait, kultúráját, politikai viszonyait. „Kiskorom óta érdekel a politika, hisz olyan sok mindent befolyásol az életünkben. Aktívan a 2010-es évek eleje óta fordulok fokozott figyelemmel a folyamatok iránt, és a 2012-es felsőoktatási tiltakozások során kapcsolódtam be a civilek szerveződésébe. Azóta rendszeres résztvevője vagyok a tiltakozásoknak. De fontosnak tartom kiemelni, hogy ez nem pártpolitika, hiszen valamilyen szinten mindenki politizál, azok is, akik mondjuk csak az étolaj árának növekedését kifogásolják, valahol az is gazdaságpolitika. Én főként oktatáspolitikai vonalon voltam és vagyok aktív, hiszen egy modern és sikeres társadalom alapját a korszerű XXI. századi oktatás jelentheti. A tíz éve hatalmon lévő kormányzat azonban a modernizálás helyett leépítette a színvonalat, az illiberális működésével nekimegy a demokratikus értékeknek és szabadságjogoknak, ezzel megbecstelenítve 1848, 1956 és 1989 szellemiségét” – mondja Roberto.
Roberto mint a demokratikus erők elkötelezett támogatója, hozzáteszi, az ellenzék ebben a felállásban nem képes komolyabb eredményt elérni. Szerinte sok olyan politikus is megpróbál vezető szerepre törni, aki már nem tudja megfelelően képviselni a választók által elvárt értékeket.
„Nem látom a megfelelő szakértelmet, kommunikációt, sem a tenni akarást. Figyelemmel kísérem a parlamenti közvetítéseket, a Facebookon követem a pártok oldalait, olvasom a híreket. Amit látok, elkeserítő. Gyenge kommunikációs készség, alacsony marketingaktivitás. Sokan azt mondják erre, hogy a médiát leuralta a kormány, nincsenek óriásplakát-lehetőségek, de ne feledjük az internet adta ingyenes felületeket! A fiatal generáció, ami a változás kulcsa lenne, számos helyen utolérhető, az idősebb generációt pedig országjárással lehetne elérni, amit a szűkös párttámogatásból is össze tudnának hozni. A konkrét programok és azok ismertetésének a hiánya mellett a választási szövetségnek is rég fel kellett volna állnia – fogalmaz Roberto, és hozzáteszi: – Én maradok civil, és használom a tüntetések és a civil szerveződések eszközét, mert így tudom a legjobban szolgálni az embereket és a hazámat félig latin-amerikaiként, félig magyarként, magyar szívvel.”
