orosz;balerina;Romanov-család;

Matilda Kshesinskaya és Nikolai Solyannikov

- Matilda mélységes múltja

Mathilde hercegnő röviddel a századik születésnapja előtt szenderült jobblétre Párizsban, 1971-ben. Letűnt világ tanúja volt, a békebeli Szentpétervár ünnepelt balerinája a századfordulón. Balettelőadások, botrányok és legendák főszereplője – nem mellesleg az utolsó cár szeretője.

A végzős balettnövendékek záróvizsgája minden évben jeles társasági eseménynek számított a cári birodalom fővárosában. A Romanov-ház tagjai szívesen tekintették meg az előadást. Az ifjú hercegek gyönyörködtek a balerinákban, és hajlamosak voltak úgy tekinteni a világhírű műintézményre, hogy ott könnyen és gyorsan szerezhetnek barátnőket. Nem úgy a félénk Nyiko­laj Alekszandrovics trónörökös, aki huszonegy éves korában még szűz volt. Apja, III. Sándor cár alighanem bátorító szándékkal ültette az 1890-es vizsga utáni díszvacsorán mellé az ígéretes tehetséget, az iskola büszkeségét, Matyilda Kseszinszkaját (1872–1971).

A kis K.

A lány, aki akkor még a tizennyolcat sem töltötte be, lengyel művészcsaládból származott; anyanyelvén Matylda Krzesińska a neve (mi maradunk a Matildánál). Nagyapja hegedűművész és énekes, szülei hivatásos táncosok. Matilda gyerekkorától balettozott, kivételes tehetségnek tartották. Megszállottan dolgozott, gyakorolt, hogy tökéletesítse tudását. Egy kritikus pár évvel később megállapította, „Kseszinszkaja nem nevezhető gyönyörűnek a szó szoros értelmében. Alacsony, arca szabálytalan, alakja sem különösebben előkelő. Lábfeje kicsi, és nincs meg a jellegzetes íve.” Ám ha színpadra lép, mindenkit elbűvöl, „hipnotikus hatalma” van a közönség felett.

Mély benyomást tett a nagyhercegre is, akivel nyomban flörtölni kezdett. Miklós hosszú ázsiai kör­utazása alatt végig utána epekedett. Amint hazatért, újra felvették a kapcsolatot, és szerelmük nem maradt plátói – erről gondosan vezetett naplóik tanúskodnak. A cárevics rajongással emlegette „a kis K.-t”, a lány azt írta, belebolondult az ifjúba. Kezdetben nehezére esett tegeznie, idővel megszokta, és bizalmasan Nickynek szólította. Az uralkodó családot aggasztotta a viszony. A trónörökös fülig szerelmes volt, pedig rangban hozzáillő menyasszonyt kellett találni neki. Matilda leplezetlenül féltékenykedett. Úgy gondolták róla, túlságosan sokat akar, nem hajlandó beérni a szeretői státussal.

A dinasztia választása Viktória angol királynő unokájára, Alix hesseni hercegnőre esett, a leendő ­Alekszandra cárnéra. A gyámoltalan vőlegényt zavarba ejtették érzelmei, vonzalmai. Ezt jegyezte fel naplójába: „Nagyon különös jelenséget vettem észre magamon. Sohasem hittem volna, hogy két azonos érzés, két szerelem egy időben megférhet a lélekben.” Amíg az esküvőre készültek, hirtelen, 49 esztendős korában meghalt az uralkodó. Legidősebb fia II. Miklós néven trónra lépett (1894). Minden jel arra mutat, hogy a kötelességtudó és istenfélő cár ekkor megszakította liaisonját a táncosnővel. Igaz, még sok évvel később is, amikor Matilda fiút szült, széles körben pletykálták, hogy ő az apa.

Lenin a balkonon

Matilda közben „prima balerina assoluta”, a pétervári balett csillaga lett. Repertoárján a műfaj legnépszerűbb alkotásai szerepeltek. A Dió­törőben Odette és Odile kettős szerepét alakította, fellépett A hattyúk tavában, A fáraó lányában és még sok más balettben is. Művészetéről ezt írták: „A színpadon ellenállhatatlanul bájos és nőies. Tánca a technikailag megközelíthetetlen olasz stílus és a lírai orosz iskola keveréke. Apjától örökölte a tehetséget a pantomimhez és a drámai kifejezésmódhoz.” Ugyanakkor nyitott volt a modernre is: később, már negyvenéves kora tájt eltáncolta Mihail Fokin merészen formabontó kísérleti koreográfiáit.

Botrányai is bőven akadtak az öntörvényű művésznőnek, de nem bánta. Egyszer csirkéket engedett a színpadra előadás közben, hogy egyik vetélytársnőjét bosszantsa. Amikor kirúgták a cári balett igazgatóját, Volkonszkijt, a kortársak Matilda intrikájára gyanakodtak. Nem csoda, hiszen roppant befolyásos volt. A századfordulón két újabb Romanov nagyherceg versengett a kegyeiért: Szergej Mihajlovics és Andrej Vlagyimirovics. Egy anekdota szerint, amikor társaságban azzal ugratták, hogy két nagyherceg hever a lábai előtt, állítólag azt felelte volna: „Hiszen két lábam van.” 1902 nyarán megszületett a fia. Egyikük sem tudta, ki az apa, végül Andrej vette a nevére a kis Vlagyimirt.

Matildának szép szecessziós villát építettek Szentpétervárott. A kulturális és politikai elit tagjai vendégeskedtek nála, az épület a társasági élet pezsgő központja lett, és maradt – egészen a forradalomig. 1917-ben lefoglalták, és a bolsevikok vették birtokba főhadiszállásként. Az emigrációból hazatérő Lenin Matilda erkélyéről lelkesítette híveit, a házban szerkesztették a Pravdát, Sztálinnak és Zinovjevnek is volt dolgozószobája. A történelem fintora: az utolsó cár szeretőjének villája a szovjet időkben munkásmozgalmi emlékhellyé vált, ott rendezték be az Októberi Forradalom Múzeumát. A rendszer bukása után átkeresztelték Politikatörténeti Múzeummá; ezen a néven ma is látogatható. Egykori tulajdonosára ruhája és balettcipője emlékeztet a kiállításon.

Az utolsó botrány

Matildának még időben sikerült elmenekülnie Oroszországból, nem kellett osztoznia a cári család tragikus sorsában. Ékszereit nem vihette magával a nagy sietségben. A korabeli városi legenda szerint elrejtette a kincset, ám az állítólagos mesés kollekció nem került elő. Matilda sem tért vissza többé. Párizsban telepedett le, ott élte élete hátralévő bő fél évszázadát. Az emigrációban férjhez ment Andrej nagyherceghez, gyermeke (hivatalos) apjához, a meggyilkolt II. Miklós unokatestvéréhez. A házassággal végre formálisan is családtag lett, Mathilde Romanovsky-Krasinsky hercegnő. Igaz, a titulus már nem ért sokat, de legalább francia földön kockázatmentesen viselhette.

Balettiskolát nyitott, növendékek nemzedékeit tanította. Néha, kivételes alkalmakkor színpadra is lépett. Utoljára 1936-ban, a londoni Covent Gardenben, egy jótékonysági gálán járta el a híres orosz táncot. Hatvannégy esztendős volt akkor. A pénzzel világéletében nagyvonalúan bánt, ifjú éveitől kedvelte a szerencsejátékokat. Csak az a fránya kaszinó ne lett volna… „Madame 17” becenéven is emlegették, mert a rulettasztalnál rendszerint erre a számra tett. Úgy látszik, ritkán jött be, mert öregségére elveszítette vagyonát, kicsinyes anyagi gondjai támadtak. Már majdnem kilencvenévesen megjelentette memoárjait, és még hátra volt egy évtizede: minden híres kortársát túlélte.

Nemrég a legendás balerina alakja újra botrányt kavart, amikor élete alapján nagyjátékfilmet forgattak a bolsevikforradalom centenáriumán (2017). A Matilda című, látványos, bár nem különösebben mélyenszántó mese elképesztő indulatokat váltott ki orosz hazafias-vallásos körökben. A Moszkvai Patriarchátus illetékese „az ízléstelenség felmagasztalásának” minősítette. Az erotikus jeleneteknél is jobban felháborította a tiltakozókat, hogy az utolsó cárt, a pravoszláv egyház mártír szentjét pipogya balfácánnak ábrázolja ­Alekszej Ucsityel rendező. Megpróbálták elérni a film betiltását, fenyegették az alkotókat, sőt egy jekatyerinburgi mozi közönségére Molotov-koktélt dobtak. De ez már nem Matildáról, hanem napjaink Oroszországáról szól.

Egy titokzatos „dédunoka”Régi hagyománya az orosz történelemnek, hogy válságos időkben halottnak hitt cárok, trónörökösök, nagyhercegek és nagyhercegnők lépnek a színre. Rettegett Iván gyerekként meghalt fiát négy szélhámos is eljátszotta a XVII. század eleji trónviszályok idején, a legügyesebb ál-Dmitrij még uralkodott is egy kis ideig. A Romanovok három évszázada alatt újra és újra felbukkant egy-egy szamozvonyec (önjelölt). Az egyik leghíresebb eset a múlt században történt, már a cári család kiirtása után. Egy Anna Anderson nevű nő azt állította magáról Berlinben, hogy ő Anasztázia, a meggyilkolt II. Miklós legkisebb lánya, aki csodás módon túlélte a jekatyerinburgi sortüzet. Csaló volt ő is, lengyel parasztlány. Ám a szokás tovább él a mai Oroszországban. Legutóbb Konsztantyin Szevenard, az Állami Duma képviselője állt elő azzal, hogy Miklós és Matilda egyenes ági leszármazottja. 1911-ben született nagyanyja az anyakönyv szerint a balerina bátyjának, Jozef Kseszinszkijnek volt a lánya, de a politikus-vállalkozó azt állítja: igazából a cár és a balerina titkos szerelmének gyümölcse, csak a botrány elkerülése érdekében örökbe adták a nagybácsinak és feleségének. Ahogy a régi korok hasonló meséi, ez sem valami meggyőző.

Ahogy véget ért a veszélyhelyzet és a korlátozások is megszűntek, úgy kezdenek visszaszivárogni a betegek a kórházakba – és a várólistákra is. Míg a múlt héten 15 858 beteg szerepelt a listán, addig ezen a héten csütörtökön már 28 337 páciens várt valamilyen beavatkozásra. A legtöbb ideig most is a csípő- és térdprotézisműtétek esetében kell fájdalmak közt élnie a magyaroknak, vannak intézmények, ahol egy-másfél év a várakozási idő. Más beavatkozások esetében szerencsésebbek a betegek, a szürkehályog eltávolítására egyes fővárosi kórházakban akár egy héten belül is sor kerülhet, míg korábban erre ennek többszörösét kellett várni. Aki nem bánja, hogy másik intézményben operálják, az akár hónapokkal korábban is ellátáshoz juthat.