A herefordshire-i bencés szerzetesek majd fél évszázadon át lelkiismeretesen vezették a dokumentációt, amely a Belmont-apátság területén elhelyezett csapadékmérő szerkezet adatait rögzítette. 1948-ban egyszer csak mégis megszakadt a precíz adatsor – a méréseket fel kellett függeszteni, míg az apát arra várt, hogy megjavítsák a vízgyűjtő kürtőn pisztolygolyó által ütött lyukat. Hogy a töltény milyen körülmények között tette tönkre a csapadékmérőt, ma sem tudni, de ez az egyik történet, ami napvilágra került a brit meteorológiai szolgálat Rainfall Rescue elnevezésű nagyszabású projektjében, melynek során 16 ezer önkéntes digitalizálja a brit időjárás történetéről szóló kézírásos dokumentumokat. A nem kevesebb mint 3,5 millió adat egészen az 1820-as évekig rögzíti a brit időjárási adatokat. Ed Hawkins, a Readingi Egyetem klímakutatója, a projekt vezetője azt nyilatkozta a BBC Future-nek, hogy március végén ébredtek rá: az emberek egy részének sok ideje szabadult fel a kényszerű otthoni karanténban, ezt pedig érdemes lenne valahogy kihasználni. Amikor meghirdették az önkéntes programot, úgy számolt, körülbelül 16 hétig fog tartani a munka, ehhez képest 16 nap alatt végeztek. Azt mondja, az önkéntesek teljesen rákattantak a munkára és ledarálták. A digitalizált adatokat az időjárás-előrejelzésben és a klímaváltozás modellezésében fogják hasznosítani.
Ott a nyom, csak meg kell találni
Mint a fenti példa is mutatja, azzal, hogy sok millió ember ragadt az otthonában a járvány alatt, új lendületet kaptak azok a külföldön gyakori polgári tudományos projektek, amelyek valamilyen módon az emberek részvételére, önkéntes munkájára alapoznak. A Rainfall Rescue is egy Zooniverse nevű online platformot használ, amelyen több tucat hasonló „részvételi tudományos” és egyben világjobbító kutatásokhoz lehet csatlakozni. Az egyik ilyenben például műholdképeket kell böngészni a településektől messze elhelyezkedő házakat keresve Afrikában, a projekt célja ezek irányába is kiépíteni az elektromos hálózatot. Egy másik, amelyet a nottinghami egyetem kutatói vezetnek, a modern kori rabszolgaság árulkodó jelei – jellemzően magas téglakémények, amelyek valamilyen üzemre hívják fel a figyelmet – után kutat Dél-Ázsiában, szintén műholdképek segítségével. Mások az invazív fajok terjedését igyekszenek feltérképezni az óceánokban víz alatti fotók alapján, megint mások pedig felgyorsítják és -erősítik a szeizmikus jeleket, hogy az éles fülű önkéntesek kisebb földmozgásokat, rengéseket azonosíthassanak. „Begépelhetnek régi adatokat, számolhatnak pingvineket vagy figyelhetik a Serengeti Nemzeti Park kameraképeit, hihetetlen sok lehetőség van, mindenki megtalálhatja az őt érdeklő projektet” – mondta Ed Hawkins. A járvány során különösen sokan érezhették úgy, hogy az ezekben a kutatásokban való részvétellel tesznek valami hasznosat, küzdenek az igazságtalanságok, bűnözés ellen, és jobb hellyé tehetik a világot anélkül, hogy kitennék a lábukat a küszöbön.
Hasonló robbanásról számolt be a lapnak az önkéntesek számában Adrian Korn, a kanadai Trace Labs igazgatója. A nonprofit szervezet olyan versenyeket szervez hackerek számára, ahol a cél minél több információt begyűjteni eltűnt személyekről. A résztvevők így a nyílt forrású hírszerzésnek (angol rövidítése: OSINT) nevezett tevékenységben vesznek részt, ami arra alapoz, hogy a szükséges információk egy része szabadon elérhető a különböző adatbázisokban, csak éppen meg kell találni őket a hatalmas halmazban. Egy áprilisi esemény során az 550 résztvevő 15 különböző eltűnési eset részleteiben merült el és 8000 új nyomot találtak. „Kevés, de fontos szabályaink vannak: nem lehet illegális hackelési technológiákat használni, kizárólag a nyilvánosan elérhető adatok között kutakodhatnak, és az új információkat azonnal továbbítjuk a hatóságoknak” – nyilatkozta Adrian Korn. A Trace Labs egyik 2019-es eseményén az egyik résztvevő például hosszú órákon át az egyik eltűnés helyszínéről nézett nyilvános videókat, mire talált egy felvételt, amelyen a keresett személy beszáll egy autóba, ami korábban nem tűnt fel a nyomozóknak. A rendszámtábla alapján a rendőrök eljutottak egy címre, ahol megtalálták a keresett embert. A „versenyek” közötti időben a szervezet fenntart egy fórumot, ahol 7000 önkéntes osztja meg egymással a tapasztalatait és ötleteit az eltűnt személyek felkutatásának lehetőségeiről.
Ők is eltűntek
Az USA-ban a Philadelphiai Tudománytörténeti Intézet másfajta „eltűnt személyek” ügyében kéri az önkéntesek segítségét. Arra kérik az embereket, hogy próbálják meg beazonosítani azokat a női tudósokat, akik név nélkül szerepelnek férfi kollégáik mellett a régi fotókon. A projekt arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a történelemkönyvek hajlamosak megfeledkezni azokról a nőkről, akik teljesítményükkel előremozdították a tudományos eredmények elérését, sokszor férfi kollégáiknak asszisztálva. Azonosításuk segíthet helyrebillenteni vagy legalábbis korrigálni az igazságtalan helyzetet, hogy szinte csak a férfi tudósokra emlékszik a tudománytörténet.
A világ legnagyobb és leghíresebb közösségi tudományos projektje a Wikipedia egyik önkéntes szerkesztője, Jess Wade anyagtudós is hasonló célokat tűzött ki maga elé. Nem kevesebb, mint 1000 női tudós életrajzát adta hozzá az online enciklopédiához, ahol egyébként négy férfi önéletrajzra kevesebb mint egy női jut. „A Wikipedia szerkesztése olyan egyszerű; megnyomod a »szerkeszt« gombot, választasz egy felhasználónevet, és már kezdheted is. A gondolat, hogy írsz valamit, amit utána százezrek olvashatnak, lélegzetelállító” – nyilatkozta erről Jess Wade. Akik szeretnének részt vállalni a nemi arányok újraszabásából a világ legnagyobb tudásbázisában, csatlakozhatnak a Women in Red projekthez (Nők pirosban – ami arra utal, hogy azoknak az embereknek a neve pirossal szerepel a Wikipedián, akikről még nem született szócikk), amelyben az új szócikkek írása, ellenőrzése mellett az angolról való fordításban is segédkezni lehet.
Névtelenek maradnak
Akik igazi nyomozói ambíciókat dédelgetnek, csatlakozhatnak az Europol gyermekbántalmazás elleni programjához is (Stop Child Abuse – Trace an Object), ahol gyermekpornográfiához, pedofíliához köthető nyomokat, tárgyakat vagy épületeket kell beazonosítani. Természetesen az önkéntesek nem láthatnak semmi olyan tartalmat, amelyen emberek, áldozatok szerepelnek, csupán különböző helyszínekről készült képeket kapnak, és általában a Google Earth segítségével kutakodnak. Az egyik ilyen kép például egy „orosz nyelvű országból” származott, csak egy téglaépületet és egy sűrű lombú fát lehetett rajta látni egy furgon ablakán keresztül. Az önkéntes nyomozókat nem keserítette el, hogy a helyszín azonosítása szinte lehetetlennek tűnt első látásra. Elkezdtek a szovjet időkből származó fotókat tanulmányozni különböző ipari épületekről, és rájöttek, hogy a képen szereplő egy városi kazánház lehet. Majd a fa árnyéka alapján megállapították, hogy a nap 57 fokos szögben süt. Így már kapásból kizárhattak jó néhány várost, például Szentpétervárt, ahol soha nem delel 54 fokos szög felett, ezért Moszkvában kutakodtak tovább.
Végigfuttattak egy keresést a nagyobb kazánházakról, és hamarosan találtak egyet, amely megfelelt a feltételeknek. Műholdképek és helyi fotók alapján hamarosan megtalálták azt a dél-moszkvai parkolót, ahol az eredeti kép készült. Az egyik „detektív” Carlos Gonzales álnéven cikket is írt az esetről egy Bellingcat nevű oldalra, amely kifejezetten az online nyomozók számára nyújt praktikus tanácsokat.
A gépeik előtt nyomozók nagy segítséget nyújtottak 2014-ben az eltűnt maláj gép felkutatásában, amely Kuala Lumpurból Pekingbe tartva tűnt el rejtélyes módon. A Tomnod nevű műholdas cég projektjében az önkéntesek több mint egymillió négyzetkilométernyi óceánfelület műholdképeit vizsgálták át, hogy segítsenek a kutatásban. De például a 2015-ös nagy nepáli földrengés kárainak felmérésében is az önkéntesek segítségét kérték. A Maxar nevű űrtechnológiai cég a közelmúltban egy olyan platformot indított el, amely ezeknek a közösségi vállalkozásoknak a kollektív tudását igyekszik kombinálni a mesterséges intelligenciával.
Ezek a projektek alapvetően mind az emberek tenni akarására és szabadidejére alapoznak, és sokaknak nehéz lehet elfogadni, hogy az erőfeszítéseik gyakorlatilag láthatatlanok maradnak. Hiszen sok órát tölthetnek el úgy, hogy végül semmit nem találnak, de ha igen, a nevük akkor sem szerepel majd semmilyen tudományos kutatás dokumentációjában vagy éppen egy nyomozás irataiban. Nem várhatnak köszönetet a megkerült személytől, van a régen halott beazonosított női tudóstól. Mégis, az így eltöltött idő nem tűnik elpocsékoltnak.
