Az utóbbi hetekben intenzív sajtókampány, illetve tiltakozás indult el a Színház-és Filmművészeti Egyetem alapítványi átalakítása miatt, amelyről rövidesen szavaz a Parlament. Nem eszméltek túl későn?
Váratlanul ért bennünket a fordulat, hogy az átalakítás céldátuma szeptember elsejére módosult. Kérdéseinkre nem jött értékelhető válasz. Nehéz vitába szállni valamivel, amiről semmit nem tudunk. Külső és belső kommunikációnkat ezért egybenyitottuk, dokumentáljuk és átláthatóvá tesszük mindazt, ami most körülöttünk zajlik.
Bizonyos fenyegető jeleket azért határozottan lehetett már korábban is észlelni, gondoljunk csak a Gothár-ügy kormánypárti kezelésére, a szenátus által megválasztott rektorjelölt, Upor László nem kinevezésére, illetve azokra a megjegyzésekre, amelyek szerint a színművészeti balliberális bázis, ideológiai központ.
Határozottan kikértük magunknak ezeket a vádakat, de a magyar média-környezet ma olyan, hogy ipari méretekben gyártják és terítik benne a hazugságokat, míg a cáfolatok célba juttatása kézműves eszközökkel, sokszor észrevehetetlenül történik. Azóta megindítottuk a szükséges jogi eljárásokat is, elégtételt kívánunk venni a rágalmazókon.
Az már korábban is jól érezhető volt, hogy a fenntartó erősebb kontrollra törekszik az egyetemet illetően.
A törvényi keretek nem voltak alkalmasak az erősebb kontrollra. Most minden jel szerint alkalmasak lesznek.
Abban nincs némi igazság, hogy az egyetem tanárai, illetve vezetői egy szűkebb körből kerültek ki?
Kis egyetem vagyunk, a kör nem tud nagyon tág lenni. Ahhoz, hogy valaki osztályt vezethessen nálunk, Budapesten kell élnie, mert a feladat nem oldható meg távolról, pedig vidéken is akadnak kiváló szakemberek. Másfelől a jó egyetemek önmagukat is újra termelik azáltal, hogy a kiemelkedő hallgatóikat tanárként próbálják megtartani. A legjobb budapesti színházi műhelyek beágyazottsága az egyetemen törvényszerű és kívánatos, a Katona József Színház dominanciája pedig tagadhatatlan. Én ennek a dominanciának a letörését szívesen támogatnám, de ahhoz hasonlóan magas színvonalú alternatívákat kellene találni. Ez nem olyan egyszerű feladat. Igyekszünk becsatornázni mindent, ami fontosnak és tehetségesnek látszik a szakmánkban, nem csak a professzionális, hanem a független szférából is. Nagyon hosszú a listája azoknak a tanároknak, akik az utóbbi években megfordultak nálunk, Pintér Bélától Vidnyánszky Attiláig.
A színművészeti mellett Kaposváron is képeznek színészeket. De a két tanári gárda teljesen eltér. Utóbbiban például több a jobb oldalhoz köthető Magyar Teátrumi Társaság közelében lévő személyiség indíthatott osztályt. Tehát, mintha nem lenne átjárás a két kör között.
Jó kapcsolatokat ápolunk a Kaposvári Egyetemmel. Tanárainkat nem politikai alapon válogatjuk, kinevezésük nem hatalmi szóval, hanem egyeztetések nyomán történik, oktatói konszenzussal, a szenátus jóváhagyásával.
Azért az gondolom nem véletlen, hogy például Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, a Nemzeti Színház főigazgatója nem önöknél az egyik vezetője az egyetemnek, hanem Kaposváron.
Vidnyánszky Attilát a tehetsége, és a szakmai rátermettsége is predesztinálhatták volna rá, hogy bejárja az egyetemünkön azokat az utakat, amiket mi, akik itt tanítunk, mindannyian bejártunk. Ő nem ezeket az utakat választotta.
Mohácsi János rendező, aki több száz színházi kollégájával együtt aláírta az átalakítás miatt született petíciót, úgy fogalmazott, hogy az eddig autonóm Színművészetit elérte a térfoglalás szándéka.
Azért is érdekes ez a térfoglalás, mert alig maradtak terek, amiket el lehetne még foglalni. Az elmúlt években a kormányzó párt olyan politikai és gazdasági erőfölényre tett szert ebben az országban, hogy a magyar értelmiség nem is érez már lelkiismeretfurdalást, amikor hallgat. Vis major helyzetnek tekinti, amikor elfojtja az ellenszegülés erkölcsi parancsát, hiszen ezzel az erővel szemben, úgy tűnik, lehetetlen bármit is kezdeni. Mi értelme lenne szembe rohanni egy cunamival? Ez a cunami könnyedén elsodorta a CEU-t, darabokra szaggatta az Akadémiát, rendszeresen feltörli a padlót Karácsony Gergellyel, Budapest választott főpolgármesterével, és így tovább… És mi az SZFE? Az ország legkisebb egyeteme. Porszem. A bibliai Dávid a parittyájával hozzánk képest egy drabális kalapácsvető. Tényleg, mi értelme van megpróbálni leüvölteni az égről a Holdat?
Önök, a hallgatókat is beleértve, akik tüntetni is fognak, mégis elkezdtek üvöltözni.
Kérdezni kezdtünk, és vitázni. Öntudatos egyetemi polgárokként próbálunk viselkedni. Ez ma szokatlan, de még nem üvöltés, csak annak tűnik, mert túl nagy a csönd. Közöttünk is vannak persze opportunistább és radikálisabb alkatok, mint minden olyan közösségben, amely nagy nyomásnak van kitéve.
Ön melyik kategóriába sorolja magát?
Kocsikat valószínűleg nem fogok borogatni. És ha valaki most ilyesmire készülne, arra biztatnám, hogy olvassa el a Kohlhaas Mihályt, igyekezzen megtenni minden lehetséges demokratikus gesztust, már csak a saját lelkiismeretének megnyugtatása érdekében is, és mert a polgári engedetlenséghez is ez a belépőkártya. A kormányzat azt kérte, hogy javasoljunk az alapítványba kurátorokat. Mi komolyan vettük ezt a (valószínűleg nem komolynak szánt) feladatot. A magunk készítette, kifinomult szempontrendszer alapján, széles körű egyetemi egyeztetést követően olyan szakember-listát küldtünk a fenntartónak, amelyen csupa nagyszerű személy neve szerepel. Semmilyen politikai ravaszkodásra nem óhajtottunk kísérletet tenni.
Igen, ismert a lista, de a többségük inkább a liberális oldalhoz köthető.
Ha a liberális azt jelenti, hogy nincs köze a kormányzó párthoz, akkor valóban. És ez fontos szempontnak tűnik, hiszen a kormányzat az eddig megalakult kuratóriumokba gyakorlatilag önmagát delegálta, pártpolitikusokkal, polgármesterekkel, regnáló miniszterekkel. Így legalább a minket ért vádak, miszerint politizálunk és ideológiát oktatunk az egyetemen, teljesen súlytalanná váltak. Ahogyan kastélyt, jachtot vagy drága kocsikat tart az ember, nemzeti uralkodó osztályunk számára mintha státusz szimbólummá kezdene lenni, hogy saját egyetemet is birtokoljon.
A listán szereplő Udvaros Dorottyával, aki a Nemzeti Színház tagja, is egyeztettek ez ügyben?
Természetesen. Rá vajon melyik címke illene?
Ki és hogyan utasíthatja el ezeket a címkéket?
A mi szakmánkban ezek már letörölhetetlen stigmák. És mióta Karácsony Gergely szárnyai alá vett néhány budapesti színházat, a többiről pedig lemondott a kormányzat javára, a címkék úgyszólván hivatalos rangra emelkedtek.
Anyagi értelemben milyen változást hozhat az egyetem életében az átalakítás?
Csak szóbeli ígéretek vannak, a törvényben a finanszírozásunkkal kapcsolatban semmilyen konkrétum nem szerepel. A privatizálók, gondolom, mindenképpen jól járnak. Mivel az épületeink katasztrofális állapotban vannak, elkerülhetetlen lesz egy új campus építése. Ha ez jó üzlet lesz annak, aki építi, akkor az egyetem is jól jár, mert végre élhető terekbe költözhet. Enélkül nem hiszem, hogy gazdaságos lehet az üzemeltetése. Feltehetően az új campusban is csak akkor, ha megtriplázza hallgatói létszámát, feladja az oktatás elit-jellegét, és enged az oktatói és hallgatói színvonal romlásának. Ha nagyon nem megy a bolt, a kormányzat az adófizetők pénzéből még mindig visszaállamosíthatja az egyetemet, mint a Mátrai Erőművet.
A tiltakozásnak, amely jól érezhetően egyre szélesebb, és jó esetben túl mutat a Színművészeti problémáján, lehet ön szerint bármilyen hatása?
A közelmúlt eseményei azt mutatják, hogy azon a sávon, amelyik a kormánnyal szemben halad, a mi egyetemünknél sokkal nagyobb és jóval befolyásosabb hullák hevernek. Egyelőre sem a kormány, sem pedig mi nem szorítottuk magunkat olyan sarokba, amiből lehetetlen volna kijönni, így a további tárgyalások és egy elfogadható eredmény elvi lehetősége nincs kizárva. Az igazság pillanatai hamar el fognak jönni. A törvényről való szavazás, a kuratórium tagjainak megnevezése, és a működéssel kapcsolatos okiratok és szabályzatok megalkotása heteken belül egyértelművé teszik majd a helyzetet.
Gondolt arra, hogy meddig vállalja ezt a mostani küzdelmet?
Intézetvezető vagyok, és van egy színházrendező osztályom. Sok minden múlik a következő hetek fejleményein. A vezetőket könnyű lesz eltávolítani és pótolni, az osztályfőnököket már sokkal bajosabb elszakítani az osztályaiktól. Nem hiszem, hogy az új fenntartóknak érdekükben állhat az egyetem bedöntése. Ám a hallgatók reakciói és lépései kiszámíthatatlanok. Az ő kezükben van a legnagyobb erő. Őket ugyanis lehetetlen hirtelen lecserélni. Az egyetemnek őket kell szolgálnia, ha másért nem, a befektetett pénzükért, meg az állami kreditjeikért. Nem szívességet teszünk nekik azzal, hogy tanítjuk őket, hanem szolgáltatunk. A hallgatókon fog múlni, hogy az egyetem polgársága milyen ellenállást tud tanúsítani, amennyiben szakmaiatlan és színvonaltalan beavatkozásokkal szembesül.
