A történelemtanítás során egy sor országban a diákok nem a valós eseményeket ismerhetik meg, hanem afféle meséket. A győztes háborúk ecsetelésénél elsikkad, hogy az ellenfelet kegyetlenül lekaszabolták, a gazdasági aranykornál szó sem esik arról, hogy ez a gyarmatosítással, vagy éppen a kisebbségek kizsákmányolásával valósulhatott meg.
Több nyugati államban azonban egy újfajta történelemtanulásnak lehetünk tanúi. Sokan éppen a rasszizmusellenes tüntetések hatására szembesülnek azzal, hogy tényleg nem mind arany, ami fénylik a históriában. Nagy-Britanniában már Winston Churchill személyét is megkérdőjelezik, Olaszországban vörös festékkel locsolták le a történész, Indro Montanelli szobrát, aki Etiópiában megvásárolt egy 12 éves lányt. Belgiumban II. Lipót király lovasszobra jutott hasonló sorsra, akinek uralkodása alatt 15 millió kongói vesztette életét.
Országa válogatja, mennyire őszinte a múlt feltárása. Németországban ez a folyamat már évtizedekkel ezelőtt lezajlott a nácizmus szörnyűségei miatt. Nagy-Britanniában szóba került a kétes hírű történelmi személyekről elnevezett objektumok átkeresztelése, Belgiumban pedig példaértékű kampány kezdődött, hogy tárják fel a múlt visszásságait. Franciaországban viszont Emmanuel Macron elnök televíziós beszédéből kiderült, nem is lesz ilyen törekvés. A francia „gloire” dicsfénye erősebb a bűntudatnál.
Hogy a múlt visszásságainak felismerése egyfajta meghasonláshoz vezet, mi sem jelképezi jobban, mint hogy a szombati londoni szélsőjobboldali tüntetésen, ahol a múlt „átírása” ellen demonstráltak, az egyik megvert szélsőséges fiatalembert épp egy fekete bőrű férfi mentette ki a tömegből. Nagy tanulság ez egy olyan országban, ahol sokaknak fogalmuk sincs a történelem árnyoldalairól. Magyarországon azonban, kivált manapság, elképelhetetlen bármiféle lelkiismeretvizsgálat.