A színház is jelenthet erős függőséget. Ezt éreztem Miskolcon péntek este a Nyári Színházban, a teátrum udvarán, amikor végig néztem a nézőtéren, ahol a járványügyi szabályok miatt szétültetett (minden harmadik széket lehetett elfoglalni) nézőkre pillantottam, akik közül többen riadtan kémlelték az egyre sötétülő eget, mikor is csap le a vihar. Nem riasztotta el a közönséget a kötelező távolságtartás, a lázmérés a bejáratnál, és a többi, a színháztól igencsak távol eső rendszabály. Sok ismerős arcot láttam, szakmabelieket, és persze nem ismerősöket, a miskolci színház bérleteseit, illetve a meghívott egészségügyi dolgozókat. Khell Zsolt nagyvonalú, tágas szobabelsőt mutató impozáns díszlete, amely egyébként fedett volt, szintén kellő hangulatot teremtett ahhoz, hogy járványügyi védekezés ide, vagy oda,
végre jöjjön aminek jönnie kell.
És jött is, de nem éppen az, amire vártunk. Elindult ugyan az előadás Mohácsi István „kortárs magyar vígjátéka,” a Francia rúdugrás, de tíz-tizenöt perc után le kellett állítani, mert kitört a vihar. Az égieknek, úgy látszik, volt néhány szava ehhez a színházi újrakezdéshez. Gondolták, csak lassan a testtel! És ha már test, lehet, hogy a darab témája miatt döntöttek úgy felsőbb erők, hogy ne siessük el, hiszen a testiség, vagyis a szex központi eleme Mohácsi bohózatának. Hát igen a szex, így járvány után. Persze a darabban szó sincs járványról, noha az előadást nagyrészt maszkban próbálták.
A pénteki premiernek a színházvezetés rugalmassága miatt a vasárnap lett az esőnapja, én viszont úgy döntöttem, a szombat estét választom, ezért maradtam. Újra átestem a lázmérésen és az ültetésen. Az égiek viszont úgy döntöttek, hogy most már mehet, és kifejezetten nyári színházi időben, az időjárás jóindulatú támogatásával lezajlott az előadás.
A darabot tíz évvel ezelőtt rendezte már Mohácsi János, később pedig a Centrál Színházban maga a szerző. Most újra nekiálltak a Mohácsi testvérek, és persze az alappilléreket meghagyva hozzányúltak az eddigi adaptációkhoz. Az alapötlet izgalmas, hiszen egy hétvégére párterepáriára érkezik két házaspár, akikről kiderül, igencsak ismerik egymást, testileg és lelkileg is. Hozzájuk csatlakozik maga a házigazda, Goldmark Ernő pszichológus (Görög László) és Székács Anikó titkárnő (Szirbik Bernadett). Így már hatan vannak. Meglepetésből és bonyodalomból azonban nincs hiány. A két házaspár Ráth Zsuzsa (Czakó Julianna), Roskovics Ákos (Harsányi Attila), illetve Csemegi Kati (Prohászka Fanni), Bíró Gyula (Fandl Ferenc) a másik két szereplővel együtt különböző felállásban majdnem annyi színpadi időt tölt egymással csókolózva, mint anélkül. Képzelem, hogy lehetett ezt próbálni maszkban.
A játszók érezhetően élvezik a lehetőséget, egyrészt süt belőlük a kiéhezettség, nem csak egymásra, hanem a játszásra. Másrészt rengeteg találmány van Mohácsi István szövegében. Sok finomság, telitalálat párkapcsolatról, sztereotípiáról, taburól, szeméremről és álszeméremről. Kérdés, hogy ezek a gátak mikor és milyen körülmények között tűnnek el és mi történik, ha eltűnnek. A cél, hogy kacagjunk és magunkra ismerjünk, ez többé-kevésbé meg is történik. Valahogy azonban, amikor már sodródunk a helyzetkomikumra is erősen építő történettel, vesszük és nevetünk, akkor jön az újabb bohózatszerű jelenet, ami a végén már dramaturgiailag kuszává, túlbonyolítottá teszi a sztorit. A feloldás pedig a megváltó csoportszex, benne az a bizonyos csodafegyver, a címben is emlegetett Francia rúdugrás.
Túl vagyunk az újrakezdésen. És egyáltalán nem baj, hogy mindez egy könnyed, de igencsak fanyar színpadi „terápia” keretein belül történik meg Magyarországon.
Infó:
Mohácsi István: Francia rúdugrás, Miskolci Nemzeti Színház, Nyári Színház, június 12-13
Rendező: Mohácsi János; Díszlettervező: Khell Zsolt; Jelmeztervező: Remete Kriszta; Zene: Zságer Varga Ákos
