Nagyot fordult a világ azóta, hogy az Egyesült Államok dróncsapással likvidálta Kászim Szulejmáni iráni kémfőnököt a bagdadi reptéren. Az Abu Mahdi al-Muhandisz iraki milíciavezérrel is végző januári merényletben benne volt a potenciál, hogy egész évre meghatározza a világpolitikát. Az iráni vezetők bosszúszomjas nyilatkozatait azonban nagyszabású akció helyett csak egy amerikai bázisokra mért, halálos áldozatok nélküli ballisztikus rakétacsapás, illetve egy ukrán utasszállító véletlen lelövése követte.
Azóta a koronavírus-járvány igencsak megtépázta a perzsa állam gazdaságát, ennek következtében a teheráni vezetés nincs abban a helyzetben, hogy további elégtételt vegyen Szulejmáni haláláért. Emellett az Iránhoz kötődő iraki síita fegyveres csoportok beígért látványos vendettája is elmaradt. A néhai Muhandisz milíciája, a Kataib Hezbollah azért folyamatosan provokált: rendszeresen rakétákat lőttek ki az Egyesült Államok nagykövetségére, illetve csapatainak állomáshelyeire. Egy március közepi támadás során három embert (két amerikai és egy brit állampolgárt) meg is öltek, mégsem voltak képesek véres konfliktusba belekényszeríteni Donald Trumpot - részben azért, mert a washingtoni kormányzat figyelmét az Egyesült Államokban is egyre súlyosabbá váló járvány kötötte le.
Mindazonáltal a januári dróncsapás hatásai nem tűntek el maradéktalanul. Az iraki politikai elitet felháborította, hogy az amerikai hadsereg tudta és beleegyezése nélkül hajtotta végre a merényletet, a parlament ezért rövid időn belül határozatban követelte a külföldi erők kivonulását. Trumpot felbőszítette a törvényhozás döntése, és szankciókat helyezett kilátásba abban az esetben, ha kiebrudalnák az amerikai csapatokat. A feszültté váló viszony közepette Adil Abdul Mahdi iraki ügyvezető miniszterelnök “stratégiai párbeszédet” kezdeményezett az Egyesült Államokkal, a kétoldalú kapcsolatok újragondolására. A dialógus végül alig öt hónappal később, e hét csütörtökén kezdődött meg. Időközben Washington komoly gesztust is mutatott azzal, hogy az amerikai hadsereg hat iraki bázisról is kivonult, átadva azokat a helyi biztonsági erőknek. Irak kormányzást pedig - két elbukott miniszterelnök-jelölt és hosszas politikai egyezkedés után - az egykor nyugati emigrációban élő Musztafa Al-Kádimi a hírszerzés ex-vezetője vette át Mahditól.
Mindemellett a világjárvány is begyűrűzött az országba, és a káoszt kihasználva az Iszlám Állam (Daes) is újra erőre kapott. Mindezen tényezők csak még komplexebbé tették a tárgyalásokat. A legfontosabb kérdés továbbra is az, fennmaradjon-e az Egyesült Államok katonai jelenléte Irakban. Washington a maga részéről már az első tárgyalási napon jelezte, hogy további csapatkivonásokat tervez, és nem akar állandó támaszpontot létesíteni a közel-keleti országban. Bagdadnak viszont nem magától értetődő az álláspontja, egymásnak ellentmondó, gordiuszi csomóként összefonódó szempontok miatt. Irak részéről érzékelhető az önállósodási igény, amelyet különböző módon a politikai elit és a tavaly októberben kezdődött rendszerellenes tüntetők is megfogalmaztak. Az amerikai kivonulásnak azonban negatív következményeire is lehetnek: Irán befolyásának növekedése, vagy akár a Daes megerősödése is.
Kádimi a maga részéről valószínűleg inkább a gazdasági ügyekre fektetné a hangsúlyt a tárgyalásokon. Bagdadnak elkél a segítség, hiszen a járvány és azt kísérő olajárak-csökkenés katasztrofális hatással járt. Az iraki miniszterelnök sommás véleményt mondott a helyzetről, miszerint az országnak nincs is valódi gazdasága, az előző két évtized inkompetens és korrupt kormányai miatt. Úgy vélte, az előző kabineteknek diverzifikálniuk kellett volna a gazdaságot, és akkor most nem az olajeladásokból származna Irak bevételeinek 94,7%-a. A nyersanyag alacsony világpiaci ára egyébként akkora lyukat ütött az államkasszán, hogy Ali Allavi iraki külügyminiszter múlt vasárnap közölte: feladták a munkát az idei - még mindig el nem fogadott - költségvetésen, és ehelyett már a jövő évi büdzsére kidolgozásra összpontosítanak.
A bagdadi kormányzat azonban legfeljebb csak korlátozott gazdasági segítségre számíthat Washingtontól, például közbenjárásra a Világbanknál vagy az IMF-nél a kedvezőbb hitelfeltételekért. Trump elnöksége során egyértelművé tette, hogy a rövid távon kézzelfogható hasznot hajtó nemzetközi megállapodásokban érdekelt, ám jelenleg nem látszik, hogy Irak mit ajánlhatna egy esetleges segélyért cserébe.
