Magukra maradtak a fogyatékossággal élő és sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek és szüleik a március 16-tól érvényben lévő digitális távoktatásban, a hirtelen jött átállás ugyanis nem tette lehetővé a pedagógusok számára, hogy a speciális tanterveket és tananyagokat az új helyzethez igazítsák – derült ki a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület online kérdőíves felméréséből, amelyet 770 érintett szülő töltött ki. Bár a kutatás nem reprezentatív, az egyesület szerint a válaszokból jól kikövetkeztethető, hogy a fogyatékossággal élő tanulók szülei milyen kihívásokkal szembesültek az elmúlt időszakban.
A válaszok 29 százaléka érkezett Budapestről, a kitöltők gyermekeinek pedig csak 5 százaléka volt magántanuló, 70 százalékban általános iskolás gyermekek szülei töltötték ki a kérdőívet. A legmagasabb arányban (34,2 százalék) az egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási akadályozottsággal) küzdő tanulók szülei vettek részt a felmérésben, őket az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek szülei követték (27,7 százalék). További 81 válaszadó gyermeke él halmozott és súlyos-halmozott fogyatékossággal (10,5 százalék).
Kiderült: a gyermekek 8,2 százaléka semmilyen távoktatásban nem részesült, 15,1 százalékuk pedig csak hetente egyszer számíthatott kapcsolatfelvételre a pedagógussal. A válaszadók gyermekeinek 59 százaléka részesült minden nap valamilyen formájú oktatásban. Ugyanakkor mintegy háromnegyedüknél ez azt jelentette, hogy megkapták online a tananyagot, vagyis házi feladatokat küldtek nekik, amit önállóan vagy a szülő segítségével kellett megoldaniuk. A szülőknek csupán 13 százaléka számolt be arról, hogy videóhívásos foglalkozásokon tudtak részt venni.
A szülők számára az egyik legnagyobb gond éppen az volt, hogy a tanárok csak küldték a tananyagot, de a tanítás már a családra hárult – sokan erre nem voltak felkészülve.
– Megkapjuk, hogy hányadik oldal hányadik feladat, és ennyi, vissza kell küldeni fotózva, de mivel nem vagyok tanár, nekem ugyanúgy fel kell készülnöm a tanórákra, ha értek hozzá, ha nem. Mindez napi nyolc órát minimum kitesz, tehát egy tényleges munkaidőt, ami mellett nem tudok, mint szülő, dolgozni – panaszolta az egyik érintett édesanya.
Egy másik szülő azt írta: bár a tanárok jószívűek és kedvesen tartották a kapcsolatot üzenetekkel, feladatokkal, de nagyon nehéz volt számára értelmi fogyatékos gyermekével órákon át matekozni, kézműveskedni, mozgásfejlesztést végezni – utóbbit többek szerint nem is lehet távoktatásban megoldani.
– Olyan képességeket vártak el a szülőktől, amelyek egy szakember kompetenciájába tartoznak – erről
Csordás Anett, a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület elnöke beszélt lapunknak. Szerinte hiba volt, hogy a döntéshozók nem konkretizálták, mit jelent pontosan a távoktatás. Úgy véli, sokkal több idő kellett volna a felkészülésre és sokkal kevesebb tananyaggal kellett volna a diákokat, szülőket, tanárokat terhelni. Felidézte: bár elvben 2016-tól létezik digitális oktatási stratégia, az SNI-s gyerekek oktatásának tekintetében ez nem jelent segítséget.
Kihívást jelent egyébként az is, hogy évről-évre több az SNI-s gyerek. A Központi Statisztikai Hivatal 2019/2020-as tanévre vonatkozó tájékoztatója szerint tavaly mintegy 2,3 ezerrel több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mint 2018-ban, így számuk 93,8 ezerre emelkedett. Közülük 10,3 ezren integrált óvodai nevelésben részesültek, illetve gyógypedagógiai intézményben neveltek. Általános iskolába tavaly 56,5 ezer SNI-s diák járt.
