Azt állította Orbán Viktor (Felcsúton, a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötet bemutatóján), hogy „a futball nemcsak egy játék, hanem maga az élet… Ez egy igazságos játék, mert nyílt sisakkal kell megküzdeni előre fölrajzolt pályák mellett, rögzített szabályok szerint a szembenálló feleknek, nem pedig úgy, hogy valami tárgyalóasztaloknál húznak mindenfajta vonalakat, ami eldönti egy-egy ember sorsát, hanem itt mindenki a saját sorsáért felelős”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a trianoni tárgyalóasztaloknál csak azok után húztak mindenfajta vonalakat, hogy előtte, a négy évig tartó világháborút az Osztrák-Magyar Monarchia és benne Magyarország elvesztette. A magyar uralkodó osztály felelős volt saját országa sorsáért, és tragédiába sodorta az országot. Ha valaki azt sugallja, hogy a Trianon előtti futballt magyar játékosok nélkül játszották, az meghamisítja a valóságot.
Azt állította Áder János köztársasági elnök (a parlament trianoni emlékülésén, beszédének legelején), hogy egy Harold Nicolson nevű brit diplomata keveset tudott Magyarországról, „de a magyarok jövőjét – a döntésben résztvevő diplomataként – mégis alapvetően befolyásolta”.
Ezzel szemben a tény az, hogy a magyarok jövőjét nem befolyásolhatta alapvetően egy beosztott brit diplomata, aki nem szimpatizált a magyarokkal. Rajta kívül a brit delegációban még további négy-öt hasonló alapállású külügyi tisztviselő és tanácsadó dolgozott. Ez azonban részletkérdés, mert a lényegről még a világháború alatt az olaszokkal, a románokkal, a szerbekkel kötött szerződésekben már előre megállapodtak, a győztes nagyhatalmak pedig nemzetállamokra akarták szétszedni a Monarchiát. Ezt a törekvést speciel a legkevésbé a britek támogatták. Az ő nyakukba, ráadásul egy ember nyakába varrni Trianont, vagy annak jelentős részét, nem vall államfői éleslátásra. Újabb bűnbak keresésére persze jó.
Azt állította Kövér László (a Magyar Nemzet című kormánylapnak adott interjújában), hogy „a magyar baloldal – immár több mint száz éve – újra és újra rátámad saját nemzetére. Trianonban sem így szabták volna meg határainkat, ha 1918-19-ben a magyar baloldal nem árulja el a nemzetet”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ha a baloldal elárulta, akkor a jobboldal, amely a tragikus kimenetelű háborúba vitte az országot, mit csinált? Pótvizsga, Kövér elnök úr!
Azt is állította Kövér (ugyanott), hogy a kettős állampolgárság megadása jelentősen megerősítette a határon túl élők identitását, „ráadásul nem igazolta azokat az aggodalmakat, hogy kivándorlási hullám indulna meg a magyarlakta területekről”.
Ezzel szemben a tény az, hogy soha olyan mértékben nem fogyatkozott meg az erdélyi magyarok száma, mint az elmúlt tíz évben, és ugyanez igaz a vajdasági, valamint a kárpátaljai magyarokra is. A magyar állampolgárság megszerzése ugyanis sokak számára lehetőség volt arra, hogy Nyugat-Európában keressenek maguknak megélhetést, új életet. Az ő életüket ez nyilván megkönnyítette. De attól az elvándorlás sajnos tény marad.