Ez nyilván a sokadik cikk, amit Trianonról olvasol.
Lehet, hogy már eleged is van. Nem saját történelmünkből, hanem abból, amire használják. Mert más a „trianonozás”, mint a Trianonnal való szembenézés. Előbbi könnyű, utóbbi nehéz. Nehéz elrendezni magunkban azt, hogy ami nekünk gyász, sok magyarnak akkor a hazavesztés feldolgozhatatlan traumája, másodrendű állampolgárrá válás, az a más anyanyelvű egykori honfitársainknak, a történelmi Magyarország népessége közel felének a szabadulás a másodrendűségből. Megbékéltetésre már az 1920-as szerződés sem volt alkalmas. A magyar belpolitikában pedig most újraéledt a Trianon-háború. A nagy-Trianon után itt a kis-Trianon. Akkor 3,3 millió magyar szakadt ki az országból, most is kilöknek egy-két milliót, az egész ellenzéki tábort a nemzetből, mi az nekünk! Trianon újratöltve, puskacsöve az ellenzékre irányítva.
A miniszterelnök a „jó rendőr”, Kövér és társai a rosszak. Orbán nemzetközi ambíciói jobb híján a visegrádiak körébe szorultak vissza. Ha túlságosan belelendül a trianonozásba, megromlik a viszonya a régió államaival. Marad a mérsékelt hangnál. Kezet fog a parlamentben az ellenzéki frakcióvezetőkkel, megdicséri a főpolgármester emlékező gesztusát.
Teheti: a társai már gondoskodtak arról, hogy a saját tábort ez ne zavarja meg. Novák államtitkár már megüzente, hogy Karácsony kezdeményezése „csupán politikai trükk, kampányfogás”. Kövér szerint „kilóg a balliberális lóláb”. Könnyű kezet fogni az ellenzékiekkel, (lólábra nem nézünk, a kézre koncentrálunk), ha előzőleg már kussoltatták őket. Áder azzal érzékeltette a trianoni szerződés méltánytalanságát, hogy a magyar delegáció vezetője, „Apponyi Albert csak egy beszédre kapott lehetőséget”. Hát, most az ellenzék egyre sem. Pedig sehol egy Clemenceau.
A kézfogás előtt már az is el volt rendezve, hogy Trianon a baloldal bűne. Ha nincs Károlyi, pláne Kun Béla, nyilván ma is miénk Erdély. Hát hogyne. Ha rögtön Horthy jön, vagy marad Tisza, a történelmi Magyarország lenézett nemzetiségei nyilván „minden meg van bocsátva” kiáltással utasítják el a saját államiságot.
A baloldal csinálta az egész Trianont. Ott volt pl. az a kriptokommunista Ferenc József a világháború kirobbantásával. A magyar uralkodó elit csakis Marx, Bebel és Bernstein lelkes olvasójaként bánt pocsékul a nemzetiségekkel – épp olyan pocsékul, ahogy később a legtöbb új állam bánt az odacsatolt magyar kisebbséggel. Nem mintha az egyik igazságtalanság egy jottányival is csökkentené a másikat.
Aztán az is világos, hogy a természetesen jobboldali Vörös Hadsereg próbálta menteni a menthetőt, míg Horthyból hírhedett baloldalisága miatt csinált a győztes antant támogatása kormányzót. Ugyanő nevezte ki a Simonyi-Semadam kormányt, amelynek két minisztere (némi szarkazmussal épp a népjóléti) aláírta a trianoni szerződést. Nem mintha sok más választásuk lett volna. Horthy mint igazi utópista szocialista, a revíziót Hitlertől remélve vitt bele minket a II. világháborúba, csak hogy a párizsi béke végleges pecsétet nyomjon Trianonra. Tényleg szörnyű ez a baloldali ámokfutás.
Hát csoda, hogy a mai baloldal vérszemet kapva már az egész világon a nemzeteszme szétzúzására tör? Szerencsére az ismert lóláb-szakértők, előbb Kövér, majd a Fidesz-frakció közleménye („a nemzeti kormány helyébe egy bábkormányt akarnak ültetni, amely befejezi a trianoni küldetést”) leleplezte az ördögi tervet.
Bár az én déd- és nagyszüleim is tudták volna, kit kell átkozni Lili néni hiányzó hozományáért. Pontosabban kauciójáért, amit nem tudtak letenni a fess hadnaggyal tervezett házassághoz. A dédmamám görögkatolikus lelkész lánya volt, a családnak odavesztek a szőlői az elcsatolt területeken. Végig reménykedtek, hogy visszacsatolják a szőlőt, lesz pénz Lili lányuk kauciójára.
Aztán se szőlő, se kaució. Kárpótlásul mintha felálltak volna újra a „nemzethűség” igazolóbizottságok, amilyeneket a bécsi döntés után visszakerült Felvidéken Jaross Andor tárca nélküli miniszterként működtetett: csak aki elég „nemzethű” volt, kaphatott a magyar államtól hivatalt. Akkor még Jaross túlságosan puhakezű volt -a többséget igazolták. Később rákapott az ízére: 44-ben Sztójay kormányából a zsidók deportálását vezényelte. „Nemzethűségi” lelkesedésből sikerült tovább véreztetnie, apasztania a nemzetet.
Ne mondd, hogy akkor hagyjanak békén Trianonnal! Baloldalinak lenni azt jelenti, hogy nem lehetsz közömbös egyetlen igazságtalanság iránt sem. Sem az egykori, adok-kapok igazságtalanságok, sem a maiak iránt. De nem tűrheted, hogy akik legjobban siratják az aránytalan országcsonkítást, most nemzeti öncsonkításban: kitaszításban, százezrek elvándorlásában legyenek bűnösök. Hogy akik gyászolják hegyeink, erdőink elvesztését, most gátlástalanul pusztítsák a magyar tájat. Hogy csak a külhoni magyar falvak vesztét gyászolják, de elnézzék az itthoni falvak szolgasorba hajtását. Hogy – helyesen – szót emeljenek a határon túli magyar nyelvű oktatásért, kultúráért, és közben tönkretegyék iskoláinkat és kulturális műhelyeinket.
Nem, nem soha! – kiabálják. De akkor miért kezdik újra?
A szerző volt országgyűlési képviselő