Most már biztos: a kormánynak van egy varázsceruzája. Rajzol vele egy szuperkórházat, és már ott is fényeskedik a komplett egészségváros a város szélén, benne a jövő technológiájával, rajta a helikopter leszállókkal és tetőkerttel, mellette az új villamossal. Nem lehet ez másként.
Különben nehezen magyarázható mindaz, ami történik. A telek a lápon, a 720 milliós projekt cég, ami eddig egy, azaz egy pályázatot írt ki, igaz, annak a vége mindjárt egy 8 milliárdnál is drágább tervezői szerződés lett. S biztos olyan gyorsan történik minden, hogy összemosódik előttünk a kép, ezért látunk még mindig csak egy üres mezőt. Bezzeg a kormányzati projektfelelős látja a tüsténkedő régészeket, a bombakereső tűzszerészeket, a területet felmérő geodétákat, a villamospálya nyomvonalán serénykedő munkásokat, meg azt is, amiről azt se tudjuk, hogy látnunk kellene.
Bizonyosan egymásba érnek az egyeztetések is a fővárosi és a helyi önkormányzattal, a lakossággal, az orvosi, szakmai szervezetekkel. Elvégre több százmilliárdot készülnek elkölteni egy intézményre, ami 1,2 millió ember ellátásáért felel majd. Csak akkora alázattal csinálják, hogy az ilyen járványjárta időkben elsikkad. Nem kellene szerénykedni. Csak zúdítsák ránk a sok elképzelést, tervet, amelyből azután megszületik az Európában is egyedülálló kórházkomplexum.
De hiába várjuk. A szuperkórház sehol sem téma. A fővárosi ügyeket rendre megtárgyaló Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is hiába rendelte meg az alternatív kelenföldi helyszín vizsgálatát, az eredményre már senki se kíváncsi. Karácsonyék se.
De talán nem is az a lényeg, amit figyelünk. Hiszen a díszletek mögött már megy az osztozkodás. Jut a szotyipartnernek, a frakcióvezető feleségének, a gázszerelő informatikai cégének, a baráti ügyvédnek és a hű médiacégnek, később kell majd ide kő a családi bányából, kötélbarát kivitelező, egészségügyi beszerzésekhez is jó értő hadfelszerelési államtitkár. Jut itt mindenkinek. Nekünk meg marad az imbolygó lápi lidérc.