Grünfeld Jakab szerencsésnek mondhatja magát. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy még él, pedig most töltötte be a százat. A másik éppen a dátum. Tudniillik Grünfeld Jakab épp azon a napon született, méghozzá Munkácson, amikor aláírták a diktátumot. Ergo Grünfeld bácsi mindig eltréfálkozhatott azzal, hogy egyidős Trianonnal.
Persze nem volt ez mindig akkora ünnep. A születésnapját sokáig nem is ünnepelték, mert a család illetlenségnek tartotta volna megünnepelni azt a napot, amikor a csehek beültek a városházára. Bár azt meg kell adni, hogy abban a néhány évben egy kicsit könnyebb lett az élet: a csehek nemigen szóltak bele a dolgaikba, néhány újabb zsinagóga is épült, és az üzlet is ment. Hallottak ugyan bizonyos aggasztó híreket a hitsorsosaikról, akik Ukrajna kevésbé szerencsés részein éltek és szenvedtek, de a szenvedést a zsidó lét természetes velejárójának tartották, ráadásul azok a pogromok sok száz kilométerre tőlük történtek, ha történtek. A kis Jakab négy nyelven beszélt: otthon főleg jiddisül, a szomszéd fiúkkal magyarul, a Latorica partján pecázó barátaival szlovákul és a egy kicsit ruszinul is, mert a görögkatolikus templom mögött lehetett a legjobban golyózni, és a templomszolga fia csak a saját nyelvén értett.
Tizennyolc volt – a kormányzói hivatalban akkor már főleg szlovákok ültek, akik a sztrapacskájukon kívül nem sokban különböztek az előzőktől –, amikor először kapott pofont az utcán. Először azt hitte, az ukrán fiú azért csapott oda, mert magyar szót hallott, de kiderült, hogy a pajeszával volt a baj. Nagyapja, a munkácsi zsinagóga megbecsült bóhere nagyot sóhajtott, amikor az unoka elmesélte neki a furcsa esetet. Nem lesz itt jó világ – mondta az öreg, és a többiek bólogattak.
A következő évek úgy elrepültek, mint a sicc. A pofonok hol az ukrán Szics-esektől, hol a Rongyos gárdistáktól érkeztek, menetrendszerűen, mint a kijevi gyors. A városháza előtti téren sűrűn volt zászlócsere, és az üzlet is egyre kevésbé ment. Amikor a Fejér-háznak is nevezett Rákóczi-kastély előtt végigvonultak a magyar bakák, Jakab is ott volt az ünneplők között. Nagybátyját és két unokatestvérét két év múlva deportálták Galíciába mint nemzetidegent. Őt 44-ben vitték Auschwitzba, ugyanarról az állomásról. Szerencse, hogy nagypapa ezt már nem érte meg – mondta, amikor a vagon kigördült Munkácsról.
Grünfeld Jakab szerencsésnek mondhatta magát, mert ő visszajött. A városházán oroszok ültek, aztán ukránok. Az élet hol bonyolultabb lett, hol egyszerűbb, de sosem könnyebb. Az egyik fia Kijevben, a másik Tel Avivban, az unokák Nyíregyházán és New Yorkban. Mielőtt a tévéstáb megérkezett volna, hívta a nyíregyházi gyerek, hogy sürgősen mondjon valami régi receptet, mert ez most valami összetartozós év, és a Trianon sütivel nyerni lehet.
Amikor a lelkes riporter megkérdezte, hogy mit jelent neki személy szerint Trianon, az öreg egy pillanatra elgondolkodott. Talán a sütit. Igen, talán leginkább a sütit – mondta, és részéről befejezettnek tekintette a beszélgetést.