Külső szemlélő mondhatja, hogy az Orbán-kormány a járványhelyzetet jól kezelte az olasz, spanyol, brit és New York-i kudarcokhoz képest. Aki viszont átélte az elmúlt 90 nap döntéseit, az láthatta, hogy kormányfőnk nem igényelte a kicsit bonyolultabb és még rövidebb távon is gyümölcsözőbb, de több konszenzust megkívánó civil jogrendet, hanem tovább növelte a demokrácia deficitünket, miközben egy rendeleti kormányzás tündöklését és csöndes bukását is átéltük.
A demokratikus alapelvek közül három sérült súlyosan: az információszabadságunk, a szakmai demokrácia igényünk és a szubszidiaritás elve. E három elvnek a sérelme emberéleteket követelt, és nemzetgazdasági kárt okozott. Ezért természetesen nem az Orbán szervezte Operatív Törzs élére kinevezett Pintér Sándor felel, hiszen ő a belügyes mentalitását őszintén hozta, hanem a kormányzó Fidesz-KDNP döntéshozói, akik - az önkormányzatok ügyében tanúsított - március eleji lázadásukat pillanatok alatt feladták, és Orbán iránti lojalitásuk jutalmát a rendeleti kormányzás időszaka alatt vagyonjuttatások formájában szépen besöpörték.
Az elmúlt 90 nap döntései tükrözték a kormányzó pártok ideológiai fejletlenségét, hiszen csak nyers hatalmi érdekek domináltak, ötvözve félkatonai módszerekkel. És mindezt kormányfőnk a politika színpadán sűrűn megjelenve, nemzetmentő áldozati mázzal leöntve adta elő. Nem ezt érdemeltük, de ezt kaptuk. Pedig egy olyan fejlett társadalmi munkamegosztás esetén, mint a magyar, ahol van külön intézkedési jogrend a járványokra, és van külön intézkedési jogrend más veszélyhelyzetekre, ott minimum elvárható a szakszerűség és a demokrácia együttes működése.
Rengeteg hiba elkövetése után, jóval az első járvány-hullám félidején túl, a Palkovics László által szervezett konferencia világította meg a valós helyzetet, és hozott fordulatot a kormányzati munkában. Kiderült, hogy a járvánnyal kapcsolatos adatok mintha fekete lyukba hullottak volna, úgy raktározta el őket az Operatív Törzs, a döntéseihez pedig minimálisan használta fel. Ennek a titkolózásnak és a szakmai demokratizmus hiányának lett a következménye a rengeteg alkalmatlan anyag és eszköz megvásárlása, és a viszonylag magas halálozás is, valamint az aktív kórházi ágyak kíméletlen leürítése. Ugyanis akik döntöttek, nem voltak kompetensek, akik pedig kompetensek lettek volna, azok nem voltak döntési helyzetben. Mindezt fűszerezte a nyilvánvaló korrupció, hiszen a nyakló nélküli vásárlások ellenére a csúcs kórházaktól a háziorvosokig, a „felülről nyitott kassza” ellenére rendkívül hiányos volt az ellátmány.
Szintén az innovációs miniszter szervezte konferencián derült ki, hogy mik lettek volna a helyes döntések. Ettől a „történelmi” konferenciától kezdve az orvosok végre pozíciót szereztek a döntéshozatalban. Persze a erőszakszervezeti dominanciájú keretrendszer és a kiüresedett tartalmú rendeleti kormányzás még megmaradt, de már nem tündökölt olyan fényesen a kormányzati munka, és elindult egyfajta reform a kompetens döntéshozatal irányába, amit hivatalos videóval is dokumentált a kormányfő.
Külön történet a kiemelt kockázatú szociális otthonok ügyének kezelése. A szociális otthonok vezetői eleinte nem kaptak információt a kórházaktól a visszakapott betegek vírusfertőzöttségéről. Sőt az intézményeket fenntartó szervezetek (pl. önkormányzatok) sem, pedig járvány idején kifejezetten tilos és káros az érdemi információk eltitkolása vagy megszerzésének akadályozása. Így kerülhettek vírusfertőzött emberek szociális otthonokba, illetve az otthonokból a kórházakba.
És itt jön a "mi lett volna ha" típusú értékelés. Ha a járvány kezdetétől az orvosszakma kerülhetett volna döntési helyzetbe Magyarországon, ahogy minden más uniós országban, akkor nagy valószínűséggel az orvosok a német típusú megoldást választották volna, ahol gazdag tényanyaggal alátámasztott, nyilvános vita folyik nap mint nap, és éppen ezért erős demokratikus társadalmi és szakmai legitimációja van a döntéseknek. Megkockáztatom azt a feltételezést, hogy a szociális otthonok és kórházak fertőzöttsége töredéke lett volna Magyarországon egy németországi típusú szakmai demokrácia mellett.
„Minden hatalmat az Operatív Törzsnek, és semmit az önkormányzatoknak” - holott történelmi tapasztalat, hogy a járványok helyes kezeléséhez széles társadalmi konszenzus kell, vagyis elengedhetetlen az összes döntési és végrehajtási szint informálása és döntésbe vonása. De a szubszidiaritás hiánya egyenesen következett a katasztrófatörvényből, mivel az „ab ovo” felfüggeszti az önkormányzati testületek működését, és a maradék hatalmat a polgármester kezébe adja.
A polgármesterek és a főpolgármester a döntéshozó testület és a szükséges információk hiányában döntöttek. A szociális otthonok ügye, a „szájmaszkot kinek és hol kell viselni?" története, az „iskolákat bezárjuk-e vagy sem?", a „ki és kit teszteljen?” után, azaz több buktát követően jött rá a kormány, hogy a leegyszerűsítő belügyes szemlélet alkalmatlan a járvány kezelésére, ezért a döntéshozatali alapstruktúra változatlansága mellett súlyosan megkésve, de egy kis hatáskört kaptak a polgármesterek. Természetesen a politikai hiúság nem engedte a súlyos hibák beismerését, dübörgött a nevetséges sikerpropaganda, így aztán a helyi erőforrások nagyon nehezen mozdultak, mindenki az önvédelemre rendezkedett be.
A hatalmi arrogancia és dilettantizmus már a magyar egészségügy presztízsét is veszélyeztette, hiszen a kórházi és szociális otthoni fertőzések elsődleges oka a kormányzati döntéshozatalban keresendő. Az orvostársadalom intakt egységei, az orvosegyetemek és a kórházak „kutatás és fejlesztés” jogcímen horizontálisan megszerveződtek, és így rést találtak a hatalom falán. Még a teljes kormányzati leégés előtti pillanatban megkezdődtek a tárgyalások a hatalommal. Ezzel párhuzamosan végre elindult az orvosoktól egy erős információáramlás a nyilvánosság felé, ami sokkal őszintébb és megnyugtatóbb volt, mint az Operatív Törzs operettdiktatúrát idéző, egyenruhás, agyoncenzúrázott tájékoztatója.
Összegezve, a rendeleti kormányzás bukásának oka az információk titkolása, a szubszidiaritás tiltása és a kompetens szervezetek döntési helyzetbe hozásának elmulasztása. Mindezek erősen közrejátszottak a késedelmes és ellentmondásos intézkedésekben, a pénzpazarlásban és számos COVID-os és nem COVID-os beteg ember értelmetlen halálában.