Alapjában nem volt rossz ötlet, hogy az örökösnek tűnő „teljes felhatalmazás” által mesterségesen kreált szükségállapot idején, amikor minden csoportosulás még a korábbiaknál is tilosabb, autós-dudálós tüntetést szervez egy-két, jelenleg már pártfüggetlen ellenzéki parlamenti képviselő. Ha ez lett volna az első ilyesfajta „ravaszkás” próbálkozás, talán valamicske pozitív hatás várható lett volna tőle.
Csakhogy nem ez az első, hanem cirka a századik 2010 óta. A szimpatikus és elvhű szervező-páros, akik korábban egy egészen újmódi politikát ígérő párt társelnökei voltak, és akik alól saját pártjuk – önfelszámolódás árán – kihátrált, látványos médiamozgósító akciókkal próbálkozik. Ilyen volt a Kunigunda utca több ostroma, az uniós ügyészséghez történő csatlakozás kikényszerítéséhez való aláírásgyűjtés és a csalások lopások százainak kiderítése és bizonyítása. Az eredménytelen tiltakozások közé sorolhatjuk a kockásinges pedagógus mozgalmat, és – bármennyire az ellenkezője látszik – az internet adó elleni tüntetést és a Momentum önmeghatározó olimpia ellenes népszavazási kezdeményezését is.
Ezekből a próbálkozásokból egy Orbán szerű autokrata kb. annyit vesz észre, hogy le van állítva a labda a tizenegyes ponton. Azt mindenki tudja, hogy tizenegyest nem szokás elhibázni, és Orbán is elég jó tizenegyes-rugó. Sorra bevágja ezeket a tizenegyeseket. Senkit nem érdekel, hogy ellenfél nincs a pályán és a kapu is üres. Az ő drukkerei ujjonganak és ilyen „meccsekkel” sorra nyeri a bajnokságokat. Orbán többféle technikát alkalmaz. A kisebb horderejű dolgokról, mint például a százmilliárdos lopásokról-csalásokról csak azt mondja, hogy nem is úgy van, ahogy azt a Soros-bérencek beállítják. Ha a sajtószabadság vagy a jogállamiság nemléte a téma, akkor az nem más, mint liberális uniós aknamunka a magyar nemzet függetlensége ellen. Németország, Franciaország és főleg a skandinávok jöhetnek hozzánk állami becsületet tanulni. Sportmagyarország és túristapest pedig nem az ország és a főváros romkocsmává züllesztése, hanem az ország mennyországgá alakítása. És mindez a lehető legbugrisabb stílusban.
Volt két eset, amikor kénytelen volt a „füle botját mozgatni.” Az internet-adóról lemondott és a 2024-es olimpia rendezésére való pályázatát visszavonta. Látszólag! Valójában a nyilvánosság kontrolljáról még durvább intézkedésekkel gondoskodik, a budapesti olimpia pedig nemcsak napirenden van, hanem a fővárossal kapcsolatban semmi más nincs napirenden. A főváros jövőjébe sem a fővárosiaknak, sem az általuk választott önkormányzati vezetőknek – kivált a Főpolgármesternek – nincs beleszólása. Minden Felcsút fölsőn, - a budai Várban – dől el.
Talán vannak néhányan, akik olvasták korábbi írásaimban, hogy a parlamenti ellenzéki politizálást szánalmasan rossznak és az Orbán-rendszer 2022-ben választással való megdöntésének kísérletét reménytelennek tartom. Ők most a szememre hányhatják, hogy akkor mit is akarok, ha most meg a parlamenten kívüli kísérleteket fitymálom. Nos, egyik módszert sem eu ipso tartom rossznak, hanem csak az fáj, hogy lassan-lassan minden lehetőség elpuskázódik. Az igazi, mélyen rejlő okot nem merem firtatni, mert félek, hogy olyan okra akadnék, amelyet nem szeretnék tudomásul venni. A látható ok az ellenzéki politikusok következetlensége. Arra gondolok, hogy a 18-as választás utáni többszázezres tüntetés részvevőit mindenféle útmutatás nélkül hazaküldték a saját erejüktől pánikba esett „rendezők”, akik ezután természetesen el is tűntek a politikából. Naná! A kiváló Hadházy doktor pedig összegyűjtött 700 000 (azaz hetesszázezer!!!) aláírást az uniós ügyészséghez való csatlakozásért, - majd ejtette az ügyet. És én most dudáljak?
Haskó László