Orbán Viktor a közeljövőben visszaadja a járványra hivatkozva kapott rendkívüli jogosítványokat, egyúttal „mindenkinek ad egy esélyt”, hogy elnézést kérjen az „igaztalan vádak” miatt. Nyilván azokra gondol, akik diktatúra veszélyére figyelmeztettek. Tervezik-e, hogy bocsánatot kérnek a miniszterelnöktől?
Nem, egyáltalán nem tervezzük.
Miért nevet?
Annyira abszurd... Nem hiszem, hogy lenne miért bocsánatot kérnünk.
A Népszavának márciusban ön azt mondta: mivel a felhatalmazási törvényben nem szerepel konkrét időpont, a kormány akár „örök időkre szólóan” életben tarthatja a külső kontrollt kiiktató különleges jogrendet, ami teljes mértékig elfogadhatatlan.
Fenntartom az állításomat. Amikor megszületett az úgynevezett felhatalmazási törvény, még nem lehetett tudni, hogyan alakul a járványhelyzet. Előfordulhatott volna, hogy néhány kormánypárti képviselő kiesik egy időre a parlamenti munkából, és a Fidesz elveszíti a kétharmadát. A felhatalmazási törvény révén a Fidesz gondoskodott arról, hogy az erőviszonyok megváltozása esetén is kormányrendelettel dönthessen kétharmados többséget igénylő kérdésekben. Az erőviszonyok végül nem változtak. Most, hogy a járvány – időlegesen legalábbis – lecsengőben van, Orbán Viktornak nincs szüksége erre a felhatalmazásra. Nem gondolom, hogy örülnünk kellene, „milyen rendes a kormány, mert nem tartotta meg a túlhatalmat, amivel felruházta magát”. A probléma pontosan az, hogy csak és kizárólag Orbánon múlik, megteszi-e. Árulkodó módon ő maga is így fogalmaz: „visszaadom”. Olyasfajta felhatalmazása volt, ami egy demokratikus jogállamban nem megengedhető. Lehet akár jó király is valaki, de attól még király, akit senki nem ellenőriz. A jog uralmának ellenben az a lényege: mindegy, hogy angyal vagy ördög kerül pozícióba, kontrollálhatónak kell lennie. Ezért mondom azt, hogy a bírálat, amit másokhoz hasonlóan megfogalmaztunk, helytálló volt. Ne felejtsük el azt sem, hogy a felhatalmazási törvény alapján születtek olyan rendeletek is, amelyek óriási lyukakat ütöttek az önkormányzatok költségvetésében. A pártok támogatását megfelezték. Ha sorra vesszük, hogy az indokolt járványügyi intézkedések mellett mi minden más történt, akkor a félelmeink egyáltalán nem voltak megalapozatlanok.
Feltételezem, hogy a különleges jogrend és a világjárvány okozta válsághelyzet a jogvédők számára is ismeretlen terep. Honnan lenne biztos tudásuk arról, hogy ilyenkor mit tehet meg a kormány, és mit nem?
A látszat ellenére ugyanazok az alapelvek működnek járvány idején, mint „békeidőben”. A szükségesség és arányosság elvére gondolok, amelyek rendkívüli helyzetben is érvényesíthetők. Hangsúlyozom: nem állítottuk azt, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése indokolatlan volt. Nem vitattuk annak létjogosultságát, hogy a kormány speciális felhatalmazást és a szokásosnál lényegesen nagyobb mozgásteret kap. Elfogadtuk, hogy ebben a szituációban akár alapjogokat is korlátozni kell, méghozzá gyorsan. Hiányoltuk viszont a garanciális elemeket. Az egyik ilyen elem már szóba került: elvárható lett volna, hogy a felhatalmazási törvényben szerepeljen konkrét időpont, amikor az Országgyűlésnek meg kell vizsgálnia, fennállnak-e a különleges jogrend fenntartására vonatkozó körülmények. A másik garancia az Alkotmánybíróság ellenőrző funkciójának megerősítése lett volna. A „dudálós demonstrációk” kezelése egyébként jó teszt arra, hogy a járványhelyzetben megvalósul-e a szükségesség és arányosság elve.
Azokról az autós tiltakozásokról van szó, amelyeket Hadházy Ákos független képviselő szervezett a kormány vitatott intézkedései ellen.
Induljunk ki abból, hogy a kormány rendelete szerint a járványügyi veszélyhelyzetben mindenfajta rendezvény, demonstráció megtartása tilos. Indokolt-e a gyülekezési jog korlátozása? Igen. Ennek legitim célja van: a járvány terjedésének a megakadályozása. Helyénvaló azt mondani, hogy nem szabad tömegtüntetést rendezni a Kossuth téren, nem megengedhető, hogy egymástól húsz centire álljanak az emberek. Tehát ez szükséges és arányos korlátozás. Ezzel szemben az már nem nevezhető szükségesnek és arányosnak, ha megtiltják valakinek, hogy a Clark Ádám térre menjen a kocsijából dudálni. Ha bent ülök a kocsimban, és nem találkozom senkivel, csak hangjelzéssel kifejezésre juttatom azt a véleményemet, hogy a kórházkiürítésekkel a kormány rendkívül súlyos sérelmeket okozott, akkor azzal senkit sem veszélyeztetek.
A Magyar Helsinki Bizottság jogi segítséget ajánlott azoknak, akiket megbüntettek.
Egyikük például az először szankcionált demonstráción vett részt, őt még csak a KRESZ-szabályok megsértése miatt vonták eljárás alá. Másikukat viszont már a rendezvényeket megtiltó rendelet alapján. Ennek megfelelően egyiküket átlagosnak tekinthető közlekedési bírsággal sújtották, másik ügyfelünket azonban már 100 ezer forintot meghaladó összeggel. A döntések azon az alapon kifogásolhatók, amiről az előbb beszéltem. A fertőzésveszély éppen azzal jelent meg a Clark Ádám téren, hogy megállították őket a rendőrök, és kénytelenek voltak letekerni az ablakot. Amíg felhúzott ablakkal haladó gépkocsiban ültek, nem volt semmiféle interakció.
Önök látják el Csóka-Szűcs János, a gyulai Kossuth Kör vezetője jogi képviseletét is, akit egy Facebook-posztja miatt rémhírterjesztés címén előállított és rabosított a rendőrség. Az ügyészség már kimondta, hogy nem történt bűncselekmény. Mit akarnak elérni?
A felhatalmazási törvénynek része volt a Btk. módosítása, ami azért került a kritikák kereszttüzébe, mert előre lehetett látni, hogy ilyen problémák lesznek: a véleményük miatt fognak elővenni embereket. Szerencsen is történt egy hasonló eset. Valóban az a legfontosabb, hogy megszüntették az eljárást, de a rendőri fellépést ettől még nem szabad panasz nélkül hagyni. Hajnalban kimentek ehhez az emberhez, előállították. Rögtön adódik a kérdés: miért nem lehetett simán beidézni? Lefoglalták a számítástechnikai eszközeit, felszólították, hogy adja meg a jelszavát. Ügyvéd akkor nem volt jelen, nem tudta, hogy erre nem köteles. Azért érdemes folytatni az ügyet, mert az egésznek, megfélemlítő jellege van, dermesztő hatása a véleménynyilvánításra.
Varga Judit igazságügyi miniszter az ATV-ben közölte, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik. Nem tartja megnyugtatónak, hogy mindkét esetben elismerte: tévedés történt?
Ha valakit a véleménye miatt bevisznek, rabosítanak, lefoglalják a számítógépét és a telefonját, akkor nem elég a vállat vonogatni, hogy „ahol fát vágnak, ott hullik a forgács”. Visszakanyarodnék az első kérdéséhez. Bocsánatot kérnek-e a jogalkotók? Bocsánatot kér-e a rendőrség, vagy a polgármester, aki sietett feljelenteni Csóka-Szűcs Jánost?
Az Európai Unió Bíróságának ítélete jogellenesnek minősítette a tranzitzónás fogva tartást és a menedékkérők elzárását a hatékony menekültügyi eljárástól…
Az említett luxembourgi bírósághoz akkor fordulhat a magyar bíróság, ha egy konkrét ügyben azt észleli, hogy a hazai szabályozás az uniós jogba ütközhet. Ezért jogértelmezését kér. Jelen esetben az volt – többek között – a kérdés, hogy összeegyeztethető-e az uniós irányelvekkel a magyar kormány tranzitzónás gyakorlata. Az ítélet megszületett: nem egyeztethető össze. Bár a kormánypárti megszólalók arra utaltak, hogy vizsgálják a döntés alóli kibújás lehetőségét, végül mégsem ez történt. Az ítéletben foglalt értelmezést, miszerint a tranzitzónás elhelyezés önkényes fogva tartás, magáévá tette az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, és saját hatáskörben, újabb bírósági eljárások nélkül kezdte elszállítani az ott fogvatartottakat nyitott szállásokra. Óriási siker, hogy ötévnyi küzdelem után elértük, ne lehessen tömegesen, jogellenesen fogva tartani embereket fémkonténerekben, de a történetnek még nincs vége. Továbbra is segítjük ügyfeleinket a folyamatban lévő menekültügyi, idegenrendészeti eljárásaikban. Másrészt felkészülünk arra a szomorú eshetőségre is, ha a kormány újabb trükkökkel igyekszik kibújni a menedékkérőkkel kapcsolatos, az alaptörvényből és nemzetközi szerződésekből fakadó kötelezettségei alól.
Szép számmal nyerik azokat a sajtó- és személyiségi jogi pereket, amelyeket azokkal szemben indítottak, akik valótlanságokat állítottak az önök szervezetéről vagy valamelyik ügyfelükről. Nem számolnak be a kudarcaikról, vagy ilyen jól szerepelnek a bíróságokon?
Hírt adunk arról is, ha valamilyen kudarc ér minket, de nem ez a jellemző. Megalapozott a jogi érvelésünk, az esetek nagy részében tényleg nyerünk. Szomorú látlelet ez a kormánypárti kommunikáció és sajtó állapotáról. Nagyon kevés kivételtől eltekintve meg sem keresnek meg minket, mielőtt leírnak rólunk valamit. Nem zavartatják magukat a valóságtól. Ezeknek a médiumoknak a büdzséjében eleve lehet egy költségvetési sor, ahol a kifizetendő sérelemdíjak és perköltségek szerepelnek – szükséges ráfordításként annak érdekében, hogy átmenjen az „üzenet”. Másik kérdés, hogy a bírósági gyakorlat kellő visszatartó erőt jelent-e. Egyik ügyfelünkről súlyos hazugságok jelentek meg, a bíróság jogerős döntése azonban mindössze 200 ezer forintos sérelemdíjat állapított meg a javára, ráadásul 56 ezer forint illeték kifizetésére is kötelezték. Ha nem ingyen képviseltük volna, akkor az ügyvédi költségek miatt még ő lett volna az, aki pernyertesként ráfizet az eljárásra. Nem lehet ilyen alacsony sérelemdíjakkal folytatni. Hiszen koncentrált és tervszerű lejáratás folyik mindenki ellen, aki valamiért célkeresztbe kerül: akár azért, mert kritikus a hatalommal szemben, akár azért, mert „nem megfelelő” intézményben dolgozik, akár azért, mert a kormány számára nem szimpatikus a kutatási területe. A bírói gyakorlatnak ezt figyelembe kell vennie, különben kiüresedik a személyiségi jogok védelme.
