A koronavírus terjedése miatt elrendelt korlátozások során nagyon finoman fogalmazva nem sok kezdeményezést hallhattunk a német-francia tengelytől. A két ország közötti bizalmatlanság rég nem látott mértékben nőtt kivált azután, hogy Németország lezárta határait nyugati szomszédja előtt, mivel a német Robert Koch Intézet veszélyes övezetnek minősítette Franciaország északkeleti részét. Párizs a lépést megalázónak tartotta, érezhetően nőtt a feszültség a határszakaszon a német és a francia lakosság között.
Szakértők figyelmeztettek arra, félő, hogy tartóssá válik a hűvös viszony. Ám más feszültségforrás is keletkezett e kapcsolatban. A két ország eltérően vélekedett arról az újjáépítési uniós alapról, amely a járvány által leginkább sújtott államok gazdaságának újraindítását segítené. Nem csak annak összegében nem egyezett a véleményük, abban sem, hogy azt hitelként vagy hozzájárulásként folyósítsák-e. A tagállamok előzőleg már megegyeztek egy több elemből álló 540 milliárd eurós mentőcsomagban, ez azonban még nem elég.
A probléma az, hogy az egyes tagországok anyagi lehetőségei nagyon különbözőek. Míg Németország 1700 milliárd eurós segélycsomagot képes összeállítani, ami az ország GDP-jének 34 százaléka, Franciaország csak 15 százalékra képes. S itt a bökkenő: a csekélyebb lehetőségekkel rendelkező déli tagállamok a gazdagabbaktól várnának segítséget. Ám a gazdagabbak ezt hitel formájában képzelik el, a szegényebbek viszont vissza nem térítendő támogatást akarnak, mert ha csak hitelt kapnának, kezelhetetlenné válna az adósságállomány.
Hétfőn aztán Angela Merkel és Emmanuel Macron megállapodást kötöttek arról, hogy 500 milliárd eurót juttatnának a járvány által legjobban sújtott uniós tagállamoknak. A csomag 180 fokos fordulat Németország eddigi hozzáállásában, mert a berlini kabinet elfogadta, hogy nem hitelként folyósítják az összeget a rászorulóknak. Az Európai Bizottság lényegében a piacokról venne fel ekkora pénzt, másszóval ennyi adósságot vállalna, amit a tagországoknak kellene hosszabb távon kiegyenlíteniük. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az 500 milliárd a következő hétéves költségvetésben jelenne meg és az ezt követő hosszútávú uniós büdzsékből csepegtetnék vissza a tagországok hozzájárulásaiból. A déli országoktól remélt koronakötvényekkel szemben ez esetben a pénz nem az egyes országok kasszájába vándorolna, hanem meghatározott ideig lenne felhasználható bizonyos, az újjáépítést szolgáló projektekre.
A hétfői megegyezés nem csak a német-francia viszony jövője szempontjából fontos, hanem nagyon jelentős megkönnyebbülés Ursula von der Leyen bizottsági elnök számára is, aki eredetileg május 7-re tervezte annak ismertetését, hogyan képzeli el az újjáépítési alapot, a tagországok szembenállása miatt azonban ezt többször volt kénytelen elhalasztani, a legutóbbi tervek szerint a nagy bejelentés időpontja május 27. szerda. Kérdés, hogy az uniós tervezet mekkora összegről szól majd. A Bizottság egyelőre a tagállamok igényeit vizsgálja. A hozzájárulás összege nem attól függ, hányan fertőződtek vagy haltak meg az adott országban, hanem a gazdasági visszaesés, vagy a munkanélküliség emelkedésének mértékétől. Az összeg folyósítását egy „Európai Szemeszterhez” kötik, amelyen a tagországoknak arról kell számot adniuk, mire fordítják majd a támogatást. Horvátország és Görögország gazdasága például nagyban függ a turizmustól, nekik arra kell tervet készíteniük, hogyan támogatnak más ágazatokat. A szemeszterre valójában azért van szükség, hogy az északi államokat meggyőzzék arról: hasznosan költik el a pénzüket.
Fellélegezhet-e Európa Merkel és Macron megállapodása után? Korántsem. Sebastian Kurz osztrák kancellár a bejelentés után felhívta az északi országok vezetőit, akik nagyon támogatták ugyan azt, de kikötötték, továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a déliek a támogatást hitel formájában kapják meg.
