Miklya Emese Sára
Mutatványosok
A régi zeneiskolával szemben
egy férfi állt. Átsétáltam hozzá
a túloldalra. Fejhallgató volt nála,
a nyakamba akasztotta.
– A régi zeneiskolád előtt egész éjszaka
egy gordonkás játszott.
Sóhajtoztak a falak, a fák, az utca.
Felvettem neked – mondta a férfi,
velem szemben állt.
– Tetszeni fog, mert te jutottál
róla eszembe. Ez te vagy.
És a fejhallgatót a fülemre tapasztotta.
Biciklit hozott,
engem a csomagtartóra, a kormánynak háttal
felültetett. Elindultunk. Megfeszült
a fülhallgató zsinórja.
Csak az összeszorított combommal
tudtam egyensúlyozni.
Milyen veszélyes ez így, gondoltam.
Senkinek nem lenne szabad
háttal ülve bicikliznie. Fülembe sóhajtott
a gordonka, és sóhajtott
a főtér, az akácoskert, a mozi.
Hirtelen leesett a fejemről a fejhallgató.
Leugrottam a bicikliről.
Macskakövön álltam,
a parkban.
A padon egy férfi ült, tekerte fel
a zsinórt. Nevetett. A kövek
alattam, a fák fölöttem zokogtak.
Babiczky Tibor
Mutatványosok
Fekete dobozban húr rezeg.
Meséltem már neked a széles
folyókról, kézfejen derengő
kék erek. A vágott virágok
nyugalma, a tekinteted. Az
asztalon vékony szelet napfény
és egy villa fejének árnyék-
rácsai. Láttalak, amikor
a fejed felvetetted és a
szélbe szimatoltál. Valami
hirtelen – nem te voltál – tudta
benned, hogy futni kell. Ezért lett,
ezért az elrugaszkodásért,
minden érzék és izom. Ezért
a látomások nélküli, holt
erdőszegletért. És tudtad már,
ennek tétje van. Testszagot hoz
a szél. A torkolattűz és a
bemeneti nyílás közti táv,
nem számolunk időt, a szabadság.
