A Duna mint
Bálint Andrásnak
A Duna mint az egyetlen szárazföldi folyó
Végtelen tehetségével begyűjti
Az alpesi vizekben oldott harcokat,
Délre fordul, s a pusztán lerakja őket.
Ekkor nemesül istenséggé,
Megnyugszik, mert nincs már mit bizonyítson,
Kisujjának árnyéka is országot
Ránt össze, várost alapít.
A mozgó pusztai élet övébe
Képes felhúzni egy álló világot,
Hosszú áradásokkal nyalja, óvja,
Széllel fésüli, edzi, csinosítja.
Egy óvilági földség hírhozója.
Útmenti padot húz össze homokból,
Leül, mesél, s ahova izzadságát
Lecsöppenti, minden zöldbe borul.
Végül pedig elmegy a pásztorokkal,
Mint egy öreg király, épp olyan szépen,
Jó ideig öröm lesz még kivenni
Vonásait az összes aranypénzen.
