„Az a könyv, amely most ötödik alkalommal a Libri irodalmi díjat elnyerte, nos, az a könyv valóban különleges könyv. Kibeszéli, amit nem szoktunk kibeszélni. Rafináltan személyes, néha önmaga ellenében is. Sokat mond a földrajzi helyről, ahol élünk. Európában is merészen elkalandozik. Tele van finom érzelmekkel. Az öregségről is komoly tudása van. Meg az irracionális szerelemről. Meg a hétköznapi apróságokról, szinte mikrotörténetekben. Meg a magyarságunkról, a magyar történelemről is, furcsa fénytörésben. Szóval öntörvényű író öntörvényű könyve ez, amelyben persze ott vannak a lényeges és a lényegtelen momentumok, a világ legkisebb és legnagyobb dolgai egyaránt, mert aki ezt írta, szenvedélyes viszonyban van a világ egészével, miként igazából minden jelentős író” – e szavakkal méltatta Károlyi Csaba, Artisjus díjas irodalomkritikus, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese Láng Zsolt Bolyai című regényét, amely 2020-ban a Libri irodalmi díjat kapta. A Bolyai János matematikusról szóló könyvben a laudáció szerint „van élet és halál, élet és szerelem, élet és tudomány, élet és irodalom, (…) tudósregény, aparegény, művészregény, útirajz, történelmi regény és még krimi is van benne.” A zsűritag kiemelte, nem biztos ugyan, hogy a mű könnyen megadja magát olvasójának, de aki energiát fektet olvasásába, nem fogja megbánni.
„A regény írása közben fedeztem föl a világ iránti bizalom érzését. Pontosabban ez megvolt bennem korábban is, de most megerősödött. Bolyaiban is megvolt ez az érzés, az övé – általa – vált visszhangossá bennem. Soha nem kételkedett abban, hogy amit csinál, az jó, vagy hogy a világ ne hagyná magát megismerni, elzárkózna előle, netán rosszindulatúan viszonyulna hozzá” – mondta a szerző, Láng Zsolt a lapunk irodalmi mellékletében, a Nyitott mondatban megjelent interjúban, amelyben a szerző beszámolt arról is, miért döntött úgy, hogy a regény kettős szerkezetű lesz, és nem csupán a matematikus élettörténetét, a megírás körülményeit is tartalmazza majd.
A közönség szavazatai alapján legjobbnak ítélt könyv szintén egyéni sorsok mentén körvonalazódik: Grecsó Krisztián 1980-ban Szegeden játszódó regénye egy tízéves kislány, Vera története, akinek élete egyik pillanatról a másikra változik meg, mikor kiderül, szülei nem vérrokonai. A szerző, aki a regény megírását követően maga is örökbefogadó szülővé vált, ezt is érintette a Nyitott Mondatban megjelent interjúban: „Lehet, hogy nem baj, hogy nem most írom a Verát. Azt úgy kellett megírni, hogy azt a helyzetet, és hogy milyen is 10 éves kislányként létezni, nekem mindenestül el kellett képzelnem. Ha most írnám, akkor is a képzelőerőmre kellene támaszkodnom, hiszen még sok minden áll előttünk szülőként, de valószínűleg nehezebben tudnám magam távol tartani a könyvem tárgyától, az íráshoz, a karakterek megrajzolásához pedig hideg fej kell.” A díj átadásakor Beck Zoltán, dalszerző, a 30Y énekes-gitárosa így méltatta a kötetet: „Itt egy prózai életmű tematikus fordulóponthoz ért, amely láthatóan nyomot hagyott a prózanyelven és az elbeszélői perspektíván is. És ez piszok jó regényt eredményezett. A nézőpont, a narrátori pozíció látszólag a kifejezett harmadik személyé, felnőtt hang ez, de nem egy kislány felnőtt hangja, tehát nem imitált visszaemlékezés, amiként nem is mindentudó az elbeszélőnk. Talán úgy mondanám: a gyermek perspektívájából a felnőtt kontrollált hangján szól ez a történet.”
Mint a zsűritag elmondta, a könyv szinte minden olvasója arról számolt be, hogy saját, személyes történetükre ismertek rá. „Ami persze úgy igaz, hogy saját élményvilágukat mozgósította ez a regény, ez a néhány hónap egy kislány életéből. Hogy miért? Talán azért, mert ez a könyv beavatás-történet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré, és körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé. Azé a valóságé, amelyről tudjuk: kiábrándító, korrupt és boldogtalan minden időben, hogy szorongó és bizonytalan emberek a felnőttek, azok, akik mi vagyunk, vagy akikről azt gondoltuk egykor, gyerekként, hogy mi is leszünk majd – ha felnövünk egyszer. Felnőttként meg kénytelenek vagyunk belátni: gyerekként sem voltunk, gyerekként sem lehetünk tiszták és ártatlanok.”
