A koronavírus-járvány idején számos új kormányzati feladat jelentkezett, ezek között az élelmiszer-ellátás biztonságának fenntartása és az áremelkedések féken tartása is alapvető fontosságú. A mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás az előző világválság idején válságállónak bizonyult, de most nagyobb lehet a baj, mert a járvány súlyosbító hatásai is jelentkeznek. Ezért is időszerű foglalkozni az agrárpolitika és az élelmezés-biztonság stratégiai kérdéseivel, emellett a válság után rendkívül erős piaci versennyel kell számolni az előrejelzések szerint. Ezért az agrárérdekképviseleteknek most kellene egy közös javaslatot kidolgozni az ágazat dinamikus fejlesztését szolgáló kormányprogramra.
A KSH szerint 2019-ben a mezőgazdaság változatlan áron számított értéke 0,7 százalékkal kevesebb lett a megelőző évhez képest, így az utóbbi években egyszer sem érte el a 2016-os szintet, a termelés tehát azóta nem növekszik. Nagy István agrárminiszter a 2019. évi mezőgazdasági termelésről nyilatkozva azt mondta, hogy 3,1 százalékkal több lett a megelőző évinél. Ez folyó áron számolva korrekt adat, de a mezőgazdasági termelői árak viszont 3,8 százalékkal nőttek, így a termelés volumene csökkent. Erre azonban a miniszer nem tért ki, és az élelmiszerek fogyasztói árindexének drasztikus növekedését sem említette, pedig ez év januárjában az élelmiszerekért átlagosan 7,9 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban. Ezen belül az alapvető élelmiszerek áremelkedése meghaladta a 10 százalékot. Ennél nagyobb mértékű árnövekedés csak Lengyelországban és Bulgáriában volt az EU-n belül.
Az élelmiszerek kiugróan magas áremelkedésének fő oka az agrárágazat potenciális lehetőségeinek kihasználatlansága. Ennek következményét pedig a lakosságnak kell megfizetni a magas élelmiszerárakon keresztül. Ezen változtatna egy kormányzati agrárfejlesztési program, amely javítaná a versenyképességet.
Orbán Viktor ezt természetesen pontosan tudja, de nincs komolyabb politikai nyomás rajta, hogy valódi megoldásokat keressen. Nem kell tartania olyan országos gazdademonstrációktól, mint amilyenek az európai fejlett országokban zajlottak a múlt év őszén, és a hazai élelmiszer-fogyasztók sem szervezkednek a magas árak miatt. Ezért kellene az érdekképviseleti szervezeteknek közösen átadni egy agrárfejlesztési programjavaslatot a miniszterelnöknek.
A kormányfő évnyitó beszédében megemlítette, hogy „Magyarország agrárország volt és az is marad”. De most már tettekre is szükség van. Egészen más szinten folyik az élelmiszer-fogyasztók és a mezőgazdasági termelők érdekérvényesítése Németországban, mint nálunk. Angela Merkel kancellárnak tárgyalnia kellett a gazdatüntetés vezetőivel. Az országos traktoros demonstrációt a csökkenő agrárjövedelmek és a fokozódó bizonytalanság miatt szervezték, mert ezek gátolják a német gazdák felkészülését az új piaci és klímavédelmi kihívásokra. Egyébként nálunk is hasonló helyzetben vannak a gazdák, nem beszélve az igen lényeges versenyképességi hátrányukról. Ennek ellenére a magyar gazdák csendben vannak, és így még találkozni sincs esélyük a miniszterelnökkel. A német gazdák összefogva és keményen képviselik érdekeiket, Julia Klöckner élelmezési és mezőgazdasági minisztert pl. kifütyülték, és nem engedték végigmondani a kevés érdemit tartalmazó beszédét.
Nálunk viszont az agrár érdekképviseletek még egy közös javaslat gondolatáig sem jutottak el az utóbbi időben, aminek fő oka a kormány által is generált politikai megosztottság. Emiatt nem volt eddig még párbeszéd sem, de így megosztva a kormányra sem tudtak érdemi politikai nyomást gyakorolni egy hatékonyabb agrárpolitika érdekében. Ugyanakkor a nyilatkozatokból az szűrhető le, hogy van egy közös pont, amelyben egyetértés van a két legnagyobb érdekképviseleti szervezet között: mindketten szükségesnek és elodázhatatlannak tartják a versenyképesség növelését.
Jakab István, a MAGOSZ elnöke és az Országgyűlés alelnöke az elmúlt években folyamatosan azt képviselte, hogy növelni kell a mezőgazdaság versenyképességét, mert nehezebb idők jönnek, és a magyar gazdák nem tudják megtartani piaci pozícióikat a folyamatosan erősödő konkurenciával szemben. Egy hatékonyságnövelési szintet is meghatározott: szerinte azt kellene elérni, hogy a magyar gazdák az uniós támogatások nélkül is nyereségesek legyenek. Legutóbb pedig egy beszédes nemzetközi adatra hívta fel a figyelmet: Magyarország az agrárexportot tekintve a világranglista 34. helyén áll, de versenyképességben csak a 92. helyen vagyunk. Ez az adat is sürgős kormányzati intézkedésekért kiált.
Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára egy interjúban arról beszélt, hogy meg kell változtatni a társas mezőgazdasági vállalkozásokat sújtó földszabályozást és a diszkriminatív támogatáspolitikát, mert a tényadatok alapján drasztikusan rontották a versenyképességet, a nyereség nagymértékben csökkent, és a beruházások is visszaestek 2015-től. A kormány káros intézkedései elbizonytalanították a gazdaságokat, ezért nem valósították meg az időszerű fejlesztéseket, és így még nagyobb technológiai hátrányba kerültek a versenytársakhoz képest.
A MOSZ ezért szakmai párbeszédet kezdeményezett a MAGOSZ-szal és az Agrárkamarával, hogy közösen képviseljék a szükséges agrárpolitikai változtatásokat. Ez a nyitás – ha eredményes lesz az együttműködés – esélyt jelenthet egy sikeresebb agrárpolitika elfogadásához.
A két érdekképviseleti szervezet kommunikációjában tehát egy igen lényeges közös pont a versenyképesség javítása. Ennek módjáról és legfontosabb elemeiről kellene megegyezni. Úgy gondolom, hogy reális az esélye annak, hogy közösen dolgozzanak ki egy javaslatot a versenyképességet növelő intézkedésekre, mert ez gyorsítaná a szükséges kormányzati döntések megszületését. Nem túlzás állítani, hogy most ennek az összefogásnak a sikerétől függ a dinamikus növekedést megalapozó agrárstratégia megszületése.
Ebben a folyamatban az ellenzéki pártoknak is fontos szerepük lehet, ha nyitnak a mindennapjainkat befolyásoló élelmezési és agrárpolitikai kérdések irányába, mert ez is közügy, jó ideje mégis hiányzik a politikai közbeszédből.
A szerző agrármérnök