Sorra jelennek meg a járvány médiára gyakorolt hatásait kutató elemzések. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) februári és áprilisi jelentése is azt erősítette meg, hogy a hatalom rendszerszinten akadályozza a független újságírók munkáját. Az eszköztár gazdag: az újságírói kérdések ignorálásától az erőszakos és fenyegető fellépésen át a hiteltelenítésig és megbélyegzésig. „Olyan ez, mint az óriáskígyó. Ahogy levegőt veszünk, mindig szorosabbra húzza az ölelését” – válaszolta a 19 megkérdezett szerkesztőség egyik munkatársa. A TASZ által megszólítottak arról számoltak be, hogy az állami csatornákon és az operatív törzs sajtótájékoztatóin kívül nagyon nehezen jutnak információhoz, állami szervek a korábbinál is ritkábban válaszolnak. „Amit akarnak, elmondanak, amit akarunk tudni, azt nem tudjuk meg” – értékelt egy újságíró.
Majtényi László alkotmányjogász, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, volt adatvédelmi ombudsman szerint a koronavírus-járványnak van egy információs filozófiai háttere, éspedig az, hogy az általános jogállami felfogás szerint a járványügyi intézkedések sikerét a titkolózás nem segíti, hanem gátolja. Minél titkolózóbb az állam, ezzel annál inkább a járvány terjedését idézi elő. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is felhívta a figyelmet, hogy a kormányok ne titkolózzanak, hanem folytassanak nyílt információpolitikát. „A magyar kormány ehhez képest rögtön azzal kezdte, hogy Európában példátlan módon hazug adatvédelmi indokkal nagyon későn és nagyon korlátozottan hozta nyilvánosságra a fertőzöttségi területi adatokat. Ezután viszont az elhunytakkal kapcsolatos magánéleti adatokat közöltek, beazonosíthatóan, kegyeleti jogot sértve” – mondja az alkotmányjogász.
A sajtó működését a járvány idején két jogszabályváltozás is nehezíti. Az egyik a közhatalmi szervek adatmegtagadási jogosultságának határidő-változása: az általánosan érvényes 15 (legfeljebb 30) napról 45 (legfeljebb 90) napig húzhatják a közadat kiadását, ha a 15 napon belüli adatszolgáltatás valószínűsíthetően veszélyeztetné a veszélyhelyzettel kapcsolatos közfeladat-ellátást. „Ez hihetetlenül megnehezíti a járvánnyal összefüggő újságírói munkát, vagyis a szabad sajtó működésének infrastruktúráját, jogi feltételeit. Eddig sem volt egyszerű hozzáférni közérdekű adatokhoz, 90 napos határidővel ez adott esetben reménytelenné, értelmetlenné válhat. Ugyanúgy fedezheti a járványügyi szerencsétlenkedést, amint a korrupciót is. Emellett a magánéleti jogoknak az egészen durva korlátozása is akadályozza a sajtó munkáját, hiszen ha az állampolgárok nem férhetnek hozzá a hatóságok által kezelt személyes adataikhoz, akkor az ezekkel kapcsolatos problémák sem juthatnak el a szabad sajtóhoz. Technikai értelemben tehát a sajtónak az információhoz való hozzáférése a szabad országokban megszokotthoz képest még nehezebb lesz” – mondja az alkotmányjogász.
„A másik változás egy tompa fenyegetés, a rémhírterjesztés elleni szigorúbb fellépés lehetősége – folytatta Majtényi László. – A minőségi sajtó az információinak a valóságtartalmát ellenőrizni próbálja. Ha viszont ez egyre nehezebb, mert hosszadalmasabb a közérdekű adatokhoz hozzáférés folyamata, akkor nem tudhatjuk, mikor lesz ebből rémhírterjesztés. A tompa fenyegetésnek van egy nagyon izgalmas része is. A szabad sajtónak a világ nagy részében kockázatokat kell vállalnia, de kérdés, nálunk vállalja-e az újságíró és a szerkesztő azokat a kockázatokat, amelyek a valóságról való tájékoztatáshoz kellenek, miközben több mint nyolcvan eljárás indult rémhírterjesztés miatt, még véletlenül sem vonják felelősségre a hivatalos állami propaganda azon felelőseit, akik igyekeztek a polgárokat lebeszélni a maszkviselésről vagy akik azt állították, hogy a szűrés, a tesztek elvégzése nem hasznos a járványhelyzet idején” – világított rá a helyzet lehetetlenségére a volt ombudsman.
Hibrid rezsim logikája
Zsolt Péter médiaszociológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója az illiberalizmus természetéről tett izgalmas megfigyelést. „Van egy érdekes jelenség, ami az illiberális rendszerben nem először fordul elő és a média területén különösen látványos: a hatalom elfogad egy számára rendkívüli lehetőségeket biztosító jogszabályt, majd nem él vele” – mondja. Több példát említ, köztük a médiatörvény elfogadását, amikor azt lehetett gondolni, az új jogszabály lehetőséget ad boszorkányüldözésre. „Félelemkeltő volt az adatlefoglalással fenyegető médiaombudsmani hatáskör biztosítása, amivel aztán nem éltek, s később a jogi környezetet is módosították.”
A felhatalmazási törvény elfogadásának az időszaka a médiaszociológus szerint hasonló aggodalomra adott okot. Nyugat-Európában és itthon sok elemző – ő maga is – azt hitte, hogy a rendeleti kormányzás idején nem hívják össze a parlamentet, és mégis azt láthatjuk, a parlament ülésezik. „Mi a logika ebben? Miért kell riasztó törvényeket hozni, ha nem élnek vele? A válasz a hatalomkoncentráció erejének a próbálgatása, kívánatos vagy nem kívánatos mellékhatása pedig a félelemkeltés, a retorziók lebegtetése lehet” – értékel a kutatási igazgató.
Zsolt Péter szerint a rémhírterjesztés büntetési tételeinek szigorításakor azért aggódtak sokan itthon és külföldön is, mert nem volt világos, ki fogja megmondani, mi a hamis hír, és a kormány mennyire fog élni azzal a lehetőséggel, hogy politikai célokra használja az új jogszabályt. „Egyelőre nem tudok számottevő feljelentésről” – jegyezte meg Zsolt Péter. A TASZ áprilisi jelentése annyiról számolt be, hogy az Átlátszó két cikke miatt kapott megkeresést, illetve ügyvédi felszólítást. Egyik írásukban azt közölték, hogy amíg „a háziorvosoknak sem jut elég maszk és kézfertőtlenítő, addig Szabó Tünde sportért felelős államtitkár testvérének a veje nagy tételben, képekkel illusztrálva kínál eladásra maszkokat és fertőtlenítőt”.
Tévedni újságírói jog
A médiaszociológus nem vitatja: a hatalom bármennyire nem él a kiterjesztett illiberális törvénykezés adta lehetőségekkel, lényegében e nélkül is célt ér. A Médiatanács és a közmédia kormánypártisága, a kormányzati médiagólem (KESMA) létezése bőven elegendőnek látszik a hatalom működéséhez szükséges status quo sérthetetlenségéhez anélkül is, hogy karhatalom szállná meg a független szerkesztőségeket. „A Fidesz-közeli médiumok létrejöttét egy másik jogszabály tette lehetővé. A Médiahatóság homogenitását megengedő médiatörvény a panaszbizottság működését lehetetlenítette el, és ezzel az unió sem tudott semmit kezdeni. Nem vizsgálnak ki olyan ügyeket, amelyek a kormányzat számára kellemetlenek lehetnek, így az etikai kérdések vagy eljutnak a bíróságokig, vagy elhalnak, és a nyilvánosság elfogadja őket magától értetődőnek. Ilyenek például a kiegyensúlyozatlan közszolgálati szerkesztések problémái” – mondja a médiaszociológus.
A sajtónak Zsolt Péter szerint is kell, hogy legyen joga a tévedéshez. Aki dolgozik, az hibázik, ha viszont a tévedés komoly büntetési következményekkel jár, akkor az újságíró nem ír meg semmit. Így nyilván nem is téved, viszont nem is dolgozik. „Itt most nem arról a nyilvánosságról beszélünk, ahol mindenki azt mond, amit akar, hanem arról, amelyik törekszik arra, hogy a valóságról kommunikáljon. Ennek a nem propagandisztikus, az emberek hitelességigényére számot tartó etikus újságírónak a működése válik lehetetlenné akkor, ha nagy a kockázata az újságírásnak. A társadalom akkor jár a legrosszabbul, ha az újságírót megfosztják a tévedés lehetőségétől. A tévedésért persze vállalni kell a felelősséget, de nem mindegy, hogy »halálbüntetéssel« sújtják-e a hibát vagy helyreigazítással korrigálhatnak a médiumok. Mindez egy normális világnak a gondolkodásmódját igényelné, de nem tudom, bárki hisz-e még abban, hogy a koronavírustól függetlenül normális világban élünk” – jegyzi meg a Méltányosság kutatási igazgatója.
Zsolt Péter összességében nem látja, hogy az ellenzéki média megfélemlítődött volna, és ne írná meg azt, amiről azt gondolja, hogy igaz. Azt sem látja, hogy a Facebookon megrettentek volna az emberek, és az összeesküvés-elméletek, hamis hírek ne keringenének ugyanúgy, mint korábban. Jegyezzük meg: van is 83 eljárás a rémhírterjesztőkkel szemben (május 6-i adat): a jogalkalmazó szerint már az is rémhírnek számít, ha valaki szerint nincs járvány, miközben ez a banális butaság aligha veszélyes a közre.
Visszaüt a sok Soros
Amit viszont a médiaszociológus a jogszabályoktól függetlenül érzékel: a társadalom összefogásra számító elvárásával szemben a politikai elit egymást próbálja lejáratni. Szerinte ezek abszurdok, hiszen amikor Sorost megemlítik, mert változatlanul megemlítik, az könnyen lehet, hogy teljesen kontraproduktív. „Nem valószínű, hogy van Magyarországon olyan ember, aki azt gondolná, hogy Sorosnak bármiféle köze lenne a vírus terjedéséhez, és egy ilyen kommunikáció alighanem dühíti a Fidesz-szavazókat is. Bill Gates-ezni lehetne, mert ő szeretné beoltatni az emberiséget, de Soros gyógyszeripari érdekeltségéről nem tudunk.”
A Freedom House új – Magyarországot a félig szilárd demokráciák közül a hibrid rezsimek közé átsoroló – jelentését a médiaszociológus szomorúnak nevezi. A volt ombudsman pedig azt mondja: „Itt élünk, ismerjük a helyzetet, de ettől függetlenül nyomasztó a hír. Miközben ez a rendszer semmiképpen sem nevezhető diktatúrának, mert az a nyílt erőszakot jelenti az én fogalomtáramban, de hogy nem demokrácia, hanem autokrácia, azt most már elég régóta evidensnek látom” – fogalmaz Majtényi László.
