Márminthogy ne fessük, mert megjelenik. Legutóbb a vuhani piac falán jelent meg, ahonnan fürgén leugrott, és hamarosan körbekerítette a Földet. Minket is. Benne vagyunk, akár tetszik, akár nem.
Újabb időkben rémhírként tűnik fel az ördög – és akkor jöhet a büntetés. A legújabb rémisztő hír forrása közismert: az Operatív Törzs, amely előre jelezte, hogy Budapesten berobbanhat a vírusfertőzés. Ha ránézünk a Magyarország térképére vetített statisztikai adatokra, világosan kijön, hogy a magyar fővárosban az országos megjelenésnek közel a fele van jelen. Vagyis akkor a fővárosiak felelősek a kór terjedéséért?
Nem, ez nem így van. Aki – már ha van hozzá mersze – séta közben szétnéz a budapesti utcákon, tereken, láthatja, hogy honfitársaink a ránk egyáltalán nem jellemző módon nagyrészt szabálykövető állampolgárok lettek. Az utcák üresek, még a korábban legforgalmasabbak is. Az autóforgalom persze megnövekedett, főként az ingyenes parkolás kihirdetése óta. A közforgalmú járműveken egy-két utas lézeng, ők is annyira távol egymástól, amennyire a szűkös hely megengedi.
Amíg nem sikerül megtalálni a megelőzéshez vagy a gyógyuláshoz szükséges vakcinát, addig – világszerte – egyetlen módunk van elkerülni a fertőzést: biztonságos távolban maradni embertársainktól, és fertőtleníteni, fertőtleníteni, fertőtleníteni. Ahogy azonban egyre erősebben tavaszodik, és eddigi önmegtartóztató életmódunk következtében csak módjával emelkedik a fertőzések száma, úgy leszünk egyre lazábbak és fegyelmezetlenebbek.
A szomszédos Ausztriában már a lazításokat rebesgetik (pedig a fertőzöttek és halottak száma felülmúlja a miénket), s ha nálunk is lazítanak, a jó idő és a felgyülemlett tennivalók sokasága ösztönzést adhat a tömeges kirajzásra. Ha viszont nem lesz lazítás, hanem marad az időről időre meghosszabbított „#maradj otthon!” felszólítás, neadjisten, lakhely-elhagyási szigorítás követi a kijárási korlátozást a fertőzöttek és elhunytak növekvő száma miatt (miközben a kellemes tavaszi idő nyári forrósággá változik, a vakcina pedig még sehol a láthatáron), az beláthatatlan következményekkel járna.
Elsősorban lélektani rombolást végezne főként a négy fal közé, de akár a kerítés-övezte kis birtokba szorított emberek közt is. A bezártság és tehetetlenség lelki traumája pedig visszahatna a test egészségére – ez szinte már közhely. Mivel azonban az élet nem állhat meg, sokan nélkülözhetetlen értékteremtő, vagy szolgáltató munkát kell, hogy végezzenek (egészségügy, gáz-, villany-, víz- és csatorna-ellátás, szemétszállítás, élelmiszer-ipar, közlekedés, teherfuvarozás, kiskereskedelem, rendfenntartás, stb.), kialakulhat egyfajta rosszul értelmezett elégedetlenség, irigység, ellenkezés: ha neki szabad, én miért nem mehetek ki? És itt már az észérvek nem tudnak hatni. Talán már a büntetések sem.
A magyar egészségügy a jelenlegi fertőzöttségi helyzettel még úgy-ahogy megbirkózik. Mindenekelőtt az orvosok és ápolók önfeláldozó munkája következtében. Most arra lenne szükség, hogy a kormány más költségvetési forrásokból és az EU támogatásából ide irányítson át minden lehetséges összeget. És nem csak Budapesten. Az egész országban.
Szóval ne fessük a falra, de készüljünk rá, hogy mit kellene tennünk, ha megjelenik. Nehogy elkéssünk a következő lépéssel. Ha lehetséges, előbb, mint ahogy az ördög ideér.