Az elmúlt hetekben a magyar oktatási rendszer bemutatta eddigi legélesebb 180 fokos fordulatát, és mindössze egy hétvége alatt az iskolák jelentős többsége átállt a tantermen kívüli digitális munkarendre. Természetesen a hátraarc sikeressége nem a döntést meghozó szakemberek odaadásának köszönhető, hanem a tanárok és diákok összefogásából kialakult ötletek, javaslatok, megoldások sokasága volt az, ami előre mozdította ezt a helyzetet.
Azonban ennek a rendszernek is vannak hibái, a mélyszegénységben élő gyermekek számára például kivitelezhetetlen a digitális oktatásra való átállás, ami tömeges bukásokat eredményezhet, ha a kormány nem tesz valamit ez ügyben, Szlovákiában például felfüggesztették a buktatást, éppen ezért. És hiába a relatíve sikeres átállás, még mindig ott van az érettségi.
Az érettségivel kapcsolatban két út rajzolódott ki a kormány előtt. Vagy töröljük el az idei vizsgákat, vagy találjunk ki egy könnyített rendszert a diákok számára. Ezen lehetőségek közül mind a kettő egy megfontolandó lépés lett volna, azonban sajnálatos módon az utóbbi években nem arról volt híres a kormány, hogy megfontolt döntéseket hozna az oktatással kapcsolatban.
Már az iskolabezárások után feltűnő volt a totális rádiócsend ebben a témában. Teltek-múltak a hetek, szépen lassan beköszöntött április, Maruzsa Zoltán pedig még mindig nem közölt semmilyen információt az érettségizni készülőkkel. Április első napjaiban, az Operatív Törzs egyik sajtótájékoztatóján aztán az államtitkár végre megtörte a csendet, és előállt a javaslattal, amelyre hirtelen minden tanár és diák felkapta a fejét: ”Csak az írásbeli érettségiket tartjuk meg idén, de azokat változatlanul!”. Egy héttel később pedig ez a mondat elvesztette javaslat jellegét, és kormányrendeletté változva riogatta az oktatás szereplőit.
Az egyszeri ember jogosan érezheti úgy, mintha a kormányt elfelejtették volna tájékoztatni, hogy járványügyi veszélyhelyzet van. Hiszen az írásbeli vizsgák megtartásában rejlő egészségügyi kockázat túlságosan jelentős ahhoz, hogy csak úgy le lehessen söpörni az asztalról. Még ha tíz ember van is egy teremben, és betartják az előírt másfél méteres távolságot, a fertőzés veszélye még úgy is rendkívül magas. Gondoljunk bele, hogy például az ingázók, akik tömegközlekedéssel járnak be az iskolába, hogyan fognak a fertőzés veszélye nélkül bejutni az oktatási intézményükbe, megírni a vizsgát, majd hazamenni?
Probléma továbbá az is, hogy akármennyire igyekeztek is az érintettek átállni a digitális oktatásra, azért a tanítás intenzitása és minősége nem volt annyira hatékony, mint amit az érettségi vizsga írásbeli része megkövetel. Éppen ezért jogosan érezhetik azt a diákok, hogy nagyjából negyed év anyagából találomra kéne számot adniuk a “nagy napokon”. Ráadásul a szóbelik hiánya is nagyban érintheti a diákságot, elvégre régi tapasztalat, hogy rengetegen éppen a szóbeli vizsgákon tudták kijavítani az írásbeliken elkövetett hibákat.
Mi lenne tehát a jó megoldás? Bár engem személyesen nem érint az érettségi ebben az évben, azonban van szerencsém rengeteg olyan embert ismerni, akiknek most teljesen felborultak a mindennapjaik. Úgy látom, tekintettel a helyzetre, a legjobb megoldás az írásbeli vizsgák halasztása lenne - erről már egyébként esett szó a kormányzati padsorokban is -, emellett pedig valamilyen szinten és módon könnyíteni kell az írásbeliken, és/vagy csökkenteni kell az egyetemi ponthatárokat. Mert ezek a fiatalok ugyanúgy megérdemlik a felsőoktatást, mint az előttük érettségizők, koronavírus ide vagy oda.
2020-ban az oktatással kapcsolatban a kormány elégtelenre vizsgázott, hiszen sikeresen “éretlenségit” varázsolt abból az intézményből, amely a felsőoktatásba való bekerülés általános eszköze. A tanárok bojkottot fontolgatnak, a kormány pedig már szélsőbaloldali terroristákhoz hasonlítja a tiltakozókat - miközben a diákok készülnek a járvány tetőzésének napja után kezdődő, talán megugorhatatlan próbára.